Ha minden jól megy, a NASA végre visszatér a Holdra: a sok éves késés, a technikai gondok és a politikai problémák után az Artemis I nevű, a Hold körüli keringésre szánt küldetés indulásra kész, és ha minden jól megy, augusztus 29-én el is indulhat. A hordozó a Space Launch System nevű rakéta, amely az Apollo-küldetés és az űrsiklóprogram technikai megoldásaira épül, ahogy a tetején ülő Orion űrkapszula is az Apollo tervein alapul, bár számos modernebb megoldással is felszerelték.
Az augusztus 29-i dátum a legkorábbi lehetséges indulást jelenti, és a Föld és a Hold pozíciója miatt két közeli pótidőpont is ki van tűzve a startra, szeptember 2-re és 5-re. Az utolsó nagy próba az FTS (Flight Termination System) rendszer tesztje volt, amely azt biztosítja, hogy a rakéta gond esetén biztonságosan megsemmisíthető legyen a start után is. Ez saját energiaellátással rendelkezik, és aktiválása esetén három héten belül meg kell valósulnia a startnak, különben a teljes rakétát vissza kell vinni az összeszerelő épületbe, és újra letesztelni az FTS-t.
Nagyszabású tervek
A küldetés célja az Orion űrkapszula Hold körüli pályára állítása. Az űreszköz akár egy hónapot is tölthet majd égi kísérőnk körül, mielőtt visszatérne a Földre. A kapszulán emberi utasok nem lesznek, de egy sor másodlagos rakomány is bekerült a raktérbe, különféle tudományos kísérletek formájában.
Az egyik ilyen projekt két babából áll, amelyekkel a sugárzási környezetet tesztelik majd, annak feltárása érdekében, hogyan hat a holdi út az emberi asztronauták testére. Több apró keringő egységet is magával visz az Orion, amelyek vízjeget keresnek a holdi kráterekben, illetve egy japán landolóegység is helyet kapott a fedélzeten, amely a sugárzást méri majd a felszínen. Az Orionnal tart a NEA Scout küldetés űreszköze is, amely egy Földhöz közeli aszteroidát derít fel. A szonda a kibocsátás után egy napvitorlával közelíti majd meg célpontját.
Ezen küldetések miatt is fontos lenne, hogy az Artemis I mielőbb elinduljon, mivel félő, hogy ha sokszor kell halasztani, lemerülnek az akkumulátorok. A NASA pontosan ezért, és a sokszori csúszás miatt is mielőbbi indítást tervez.
Amennyiben az első Artemis-küldetés sikerrel zárul, a következő keretében már négy asztronauta indul Hold körüli pályára, majd a harmadik út során már a leszállást is megkísérlik a SpaceX Starship Human Landing System nevű rendszer segítségével.
Ha minden a tervek szerint alakul – ami azért nem jellemző az űrkutatásra –, a harmadik küldetésre már 2025-ben sor kerülhet.
Zűrös háttér, elavult koncepciók
Az projektnek sok kritikusa van űrkutatási körökben, nem véletlenül. A megvalósítás költségei óriásira duzzadtak, a projekt már eddig is 23 milliárd dollárba került, és minden indítás tovább több mint 1 milliárd dollárt emészt fel. A rendszer nem újrafelhasználható, és sok szempontból elavultnak számít a jelenlegi űrkutatási csúcstechnológiák mellett.
A projektet gyakorlatilag az amerikai szenátus kényszerítette rá a NASA-ra, és bár sok embernek adott munkát az elmúlt években, és azt sem vitatják sokan, hogy a Holdra valóban érdemes visszatérni, az SLS évek óta kényszerpályán futott, nem sok választással a megvalósulás módját illetően.
Az SLS nem csak kinézetében hasonlít az 1960-as és 1970-es évek űrtechnológiájára, hanem sok esetben valóban ezeket a terveket másolták, az 1981-ben kezdődött űrsiklóprogramból pedig még régi komponensek is felhasználásra kerültek a rendszer építésekor. A régi technológiára építés nem a NASA ötlete volt, hanem politikai döntés, amelyet elsősorban a munkahelyteremtés hajtott, különösen Alabamában, ahol az űrsiklók elsődlegesen épültek annak idején.
Az „újrahasznosított” alkatrészek és tervek ellenére az SLS késve és roppant drágán készült el. Az eredeti ütemezés szerint már 2016-ban repülnie kellett volna, a költségekről pedig már volt szó. Jim Bridenstine, a NASA 2018– 2021 közötti vezetője és mások többször megkérdőjelezték, hogy szükség van-e egyáltalán az SLS-re, hiszen közben más alternatívák is nyíltak a Hold elérésére. A magánűripar óriási fejlődésen ment át az elmúlt két évtizedben.
Van jobb és lesz jobb
Elon Musk cége, a SpaceX újrafelhasználható Falcon hordozórakétáival teljesen átrendezte az erőviszonyokat az iparágon belül, és ma már alapvető szerepet játszik a Nemzetközi Űrállomás teherrel és legénységgel való ellátásában is. A cég jelenleg is gőzerővel dolgozik a Starship nevű rakétán, amely méretében és tolóerejében is meghaladja a Saturn V-t. Mivel Musk hosszú távú célja a Mars emberi elérése a rakéta révén, ez a rendszer simán alkalmas lenne arra, hogy a sokkal közelibb Holdra segítse a NASA asztronautáit.
Ráadásul sokkal olcsóbb is lenne. Míg az űrsiklóprogram legalább egyes részeiben újrafelhasználható volt, az SLS szinte egyáltalán nem az. Az Orion kapszula kivételével minden része vagy az óceánban, vagy az űrben végzi majd egyszeri használat után. Ezzel szemben a Starship mindkét fokozatát úgy tervezték, hogy saját erőből visszaszálljon a Földre, ahol némi karbantartás után újra bevethető lehet.
Musk számításai szerint egy kilövés költsége idővel mindössze 10 millió dollár lesz, ami fél-egy százaléka egy SLS-indításnak (küldetéstől függően).
A NASA-nak azonban végül nem sok választása volt az ügyben. Amikor Bridenstine 2019-ben azt javasolta, hogy az Egyesült Államok a SpaceX addigra már elkészült, a Saturn V tolóerejének kétharmadára képes Falcon Heavy rakétájával térjen vissza a Holdra, az ötlet kapcsán kirobbanó vitában a vesztes oldalon találta magát Richard Selby alabamai szenátorral, a szenátusi költségvetési bizottság elnökével szemben, aki az SLS egyik legnagyobb támogatója volt a kezdetektől.
A magánűripar ennek ellenére szerves és szükséges részévé vált az Artemis-programnak. Az SLS önmagában nem képes elég terhet magával vinni ahhoz, hogy az asztronauták közvetlenül leereszkedhessenek a holdi felszínre. Ehelyett a harmadik Artemis-küldetésen egy rájuk váró leszállóegységgel fognak randevúzni az űrben. Ennek, vagyis a Human Landing Systemnek a fejlesztésével 2021-ben a SpaceX-et bízta meg a NASA. Az Artemis-program keretében egy állandó Hold körül keringő űrállomás terve is szerepel, ennek első elemeit pedig Falcon Heavy hordozók fogják feljuttatni.
***
Mindennek tükrében az is előfordulhat, hogy az SLS első útja egyben az utolsó is lesz. Richard Selby idén már nem indul a szenátusi választásokon, miközben a SpaceX még idén el akarja indítani az első Starshipet. Ha így alakul, rövidesen egy, a célra sokkal alkalmasabb és olcsóbb megoldás fog rendelkezésre állni a Hold eléréséhez, így a méregdrága állami projektre egyszerűen nem lesz szükség. (Persze az is tény, hogy amikor az SLS-program elkezdődött, a SpaceX még sehogy sem állt saját holdrakétájával, de azóta alaposan átalakultak a dolgok.)
A Holdra való visszatérés mindennek ellenére üdvös cél, hiszen a Naprendszer alapos felfedezését nem is lehetne jobb helyen kezdeni, és közben egy sor technológiát tesztelni lehet, ami távolabbra is eljuttatja majd az emberiséget.
A Hold ráadásul kitűnő bázis lehet ezekhez a távolabbi célpontokhoz, hiszen sokkal könnyebb róla feljutni az űrbe, mint a Földről.
Ehhez azonban az kell, hogy a Hold felfedezése fenntartható formában valósuljon meg, amihez viszont szükség lesz a magánűriparra, és le kell váltani az SLS-t.
