Az elmúlt tíz év régészeti feltárásai alapján egyre inkább úgy tűnik, hogy elődeink vagy háziállatként tarthattak rókákat, vagy kifejezetten megtűrték, hogy az állatok a települések környékén tartózkodjanak. A legfrissebb tanulmány, amely rókákat és embereket is érintő temetkezési helyről szól, spanyolországi kutatások alapján készült. A lelőhelyen egykor egy gazdálkodó társadalom élt, amelynek tagjai árpát és hüvelyeseket termesztettek, és juhokat, valamint szarvasmarhákat tartottak.

A temetkezési helyen előkerült csontokat több különböző intézet és egyetem kutatói elemezték. Ennek során vizsgálták a csontokban megőrződött kollagén izotópjait, amelyek betekintést kínálnak az egykor élt élőlények táplálkozásába. Az emberi csontokból például megismerhetjük az illető jellemző étrendjét élete utolsó öt-tíz évében. A fiatal felnőtt kutyáknál az így nyert táplálkozási adatok jelenleg hat hónaptól három évig terjednek.

Az első meglepetés ugyanakkor az volt, hogy mennyire sok rókacsontot találtak. Ami azért is feltűnő, mert egyébként csak háziállatok kerültek elő az emberi csontok mellett. Az eredmények ráadásul azt mutatják, hogy a rókák nagy hasonlóan táplálkoztak, mint az emberek és a kutyák. Ami azt sugallja, hogy korábban feltételezettnél szorosabb kapcsolat állt fenn a 4000 évvel ezelőtt élt emberi populáció és a rókák között.

A másik meglepetés az volt, hogy az azonosított négy róka egyikének – amely ráadásul a leginkább emberien táplálkozott, nagy mennyiségű növényi fehérjével – gyógyult csonttörései voltak. A csontok gyógyulási módja pedig egyenesen arra utal, hogy azt valaki, bizonyára egy ember immobilizálta a végtagot a gyógyulás idejére. Az étrend és a csonttörés ellátása egyaránt arra utal, hogy ezt a rókát emberek etették és gondozták, legalábbis mielőtt elpusztult volna.

Egy sokkal régebbi, 15 ezer éves német és svájci lelőhelyeket vizsgáló másik kutatás során szintén jelentős eltéréseket találtak az emberi településeken azonosított rókamaradványok alapján kikövetkeztethető étrend és a vadon élő rókák étrendje között. Ebben az esetben viszont a települési rókák étrendje az emberekétől is eléggé különbözött, mintha a fel használt élelmiszerekkel etették volna az állatokat (vagy ezeket túrták volna ki a rókák a szemétből).

Egy emberrel együtt eltemetett rókaleletek a Közel-Keleten is előkerültek. Egy 13 ezer éves sírban mindkét faj maradványait vörös okkerrel kezelték, ami azt jelezheti, hogy a rókának különleges, kiemelt szerepe volt az itt élők számára. Ráadásul a csontokat az első temetés után többször áthelyezték, de úgy tűnik, hogy a róka és az ember csontjait mindig együtt temették új helyre.

Az utóbbi, 10 évvel ezelőtt megjelent tanulmány eredményei ráadásul azt mutatják, hogy a róka és az ember közös temetkezései, amelyre más példákat is találtak, időben megelőzték a kutyák háziasítását a régióban. Vagyis lehetséges, hogy rókákat ebben az időszakban úgy tartották, mint később a kutyákat.

A rókák egyébként erre abszolút alkalmasak lehettek, mondja Kat Black, a Radford Egyetem kutatója, mivel nagyon alkalmazkodóképesek, és nagyon kedvelik az olyan peremterületeket, ahol többféle élőhely találkozik egymással, például egy emberi település határán. Ez ma is jellemző rájuk, a városok és a falvakba egyaránt rendszeresen bejárnak kukázni. A múltban pedig lehetséges, hogy ha nem is tartották háznál a rókákat, de sokkal jobban megtűrték, hogy fogyasszanak a hulladékból, mint napjainkban.

Manapság az emberi településeken nem szívesen látják a rókákat, aminek számos oka van. Az állatok felborogatják a kukákat, szétszórják a szemetet, és bár ritkán támadnak más élőlényre, betegségeket, például veszettséget terjeszthetnek. Ugyanakkor a közelmúltból is vannak adatok arra, hogy szelíd rókákat tartottak háziállatként, például Finnországban.

A mostani leletek fényében nagy kérdés, hogy az ember miért nem háziasította a rókát is, vagy miért hagyott fel az ilyen törekvésekkel. Ugyanakkor egyelőre nagyon keveset tudunk, és a hasonló felfedezések kapcsán mindig számolni kell azzal, hogy a múltnak csak nagyon apró, nagyon véletlenszerű részei maradnak fenn leleltek formájában. A korábban előkerült ősi rókamaradványokat ugyanakkor mindenképpen éppen érdemes lehet újra megvizsgálni, mondják a szakértők, hiszen lehet, hogy az évtizedekkel ezelőtt előkerült és levadászottnak hitt állatokról is kiderül, hogy azok valójában tartósan emberi társaságban éltek.