• Még egyszer!

A Supergiant Games olyan játékokkal tette le a névjegyét, mint a Pyre, a Transistor és a Bastion. Ezek sikere általában a játékmenet, a kinézet, a karakterek és a mechanikák ügyes kombinációjából fakadt – de ez önmagában nem nagy dolog, ha lenne biztos recept, az valószínűleg ezekből állna. Úgy tűnik legújabb játékuknál is jól keverték a lapokat, hiszen a Hades első pillanattól fogva érdekes élmény.

Mi lenne, ha halhatatlanként ki akarnánk törni az Alvilágból? És ha erre végtelen mennyiségű időnk lenne? Legközelebb jobban fog menni, nem igaz? Minden cél elérhető, ha elég sokáig kergetjük – legalábbis hinnünk kell benne, hiszen a lehetetlenre vállalkoztunk.

A játék célja egyszerre vicces és tragikus. Zagreusz, Hádész fia menekülne az Alvilágból, célja pedig nem más, minthogy az olimposzi istenek (és rokonok) között valami mást is láthasson a világból a holtak árnyain, csontjain kívül. Elkényeztetett, hálátlan kölyök lenne? Vagy önállóságra törő, saját útját kereső ifjú? Bárhogy is gondoljuk, az út nehéz lesz, még isteni segítséggel is. Az Alvilág ugyanis arról híres, hogy csakis odafelé vezet út. Az isteni létnek azonban megvannak az előnyei. Nem csak az, hogy támogatást kaphatunk a családtól „odafentről”, hanem az is, hogy erőnk, képességeink és tudásunk minden kudarccal növekszik. A halálnak nincsen értelme, ha a holtak birodalmában lakunk, a kitartásnak, a céltudatosságnak és a harcnak viszont van. Kerül amibe kerül kijutunk és már csak egyetlen kérdés marad: mikor?

Zagerusz „naplója”

Első alkalommal 9 perc, 6 másodpercig bírtam. Rövid menekülésnek tűnhet, de 2 olimposzi istennel is beszéltem, új támadásokat tanultam és ellenségeim tucatjával végeztem. Vérük borítja a folyosókat és termeket, sikolyuk betölti a visszhangos teret. Persze mindez végül arra volt csak jó, hogy újrakezdhessem a startvonalról. Erősebben, gyorsabban, de egy centivel sem közelebb a szabaduláshoz. Vagy mégis?

A második kör 6 perc 42 másodperc volt és hiába kaptam sok féle extra támadást, még a maximum életerőm is növekedett, de a tűzbombákat dobáló, sok HP-s ugráló zombi félékkel (becsületes nevén Bloodless Inferno Bomber Skeleton, mint kicsit később kiderült) nem bírtam. Az az érzésem, hogy ezek a meghalások erősen az Alvilág tervezett részéhez tartoznak és nem úgy értve, hogy meglepő a halál, hanem úgy, hogy mintha pont addig szabadott volna eljutnom.

Harmadik: 11 perc 24 másodperc. Sokkal erősebben vágtam neki ennek a próbálkozásnak és mind támadásban, mind életerőben remekül álltam. Egészen a Tartarosz széléig, ahol az első boss várt. Megaera, az első Fúria, aki nem csak brutális képességekkel és támadásokkal keserítette meg az életem, de még segítőket is idézett. Összességében szép futás volt, ez már komoly fejlődés, hogy eddig eljutottam. Kérdés, mire ismét ide vezetnek a termek vajon mennyivel leszek erősebb?

13:05 a negyedik nekifutás. Ismét Meg az első Fúria volt a végállomás, azonban ő sem lesz képes a végtelenségig visszatartani. Rengeteg apróságot összegyűjtöttem, amivel olyan erőssé válok, hogy legközelebb már nem lesz esélye. Új fegyver, kulcsok, képesség fejlesztés – mind ott várt az út végén és most magamhoz szólítva őket Tartarosz immár nem ellenfél, bármit is zúdítson rám.

10:22 az ötödik. Megszokottnak tűnik, hogy Meg a végső állomás. Túl erős, túl gyors és hiába kap erős csapásokat, hiába kerülök a hátába, végül én kerülök padlóra. Lehet apránként kellene lefaragni az állóképességét, biztosra menni, keveset kockáztatni egy olyan harcban, ahol hosszú percekig tart csak ez az egy összecsapás. Más taktika kell, egy új terv… (És persze az sem segített, hogy előzőleg, ugyanezen kísérlet alatt kifagyott a játék)

Nincs kegyelem

Számítsunk rá, hogy a harc gyors lesz, kíméletlen, kaotikus és izgalmas. A rosszul helyezkedés, a csapdák és a kapkodás közül a leghalálosabb a csapda, ugyanis az említett trió bármelyike simán oda vezet, hogy ráugrunk egyre, vagy a támadásunkat ott fejezzük be, kitéve magunkat a csapdából kirepülő lövedékek záporának. Ugyanakkor számláló mutatja, hogy mekkora „nyomás” helyeződik ránk.

Az Alvilág, mint itt kiderült végtelen mennyiségű teremből áll. Az pedig, hogy mi vár ránk a közöttük meghúzódó átjárókon túl, csak kis mértékben kiszámítható. Leggyakrabban ellenségeket találunk szétszórva, de még ha meg is semmisítjük őket, újak teremhetnek a helyükre, néha elég komoly mennyiségben. Ez főként a kisebb, mozgékonyabb szörnyekre igaz, vagyis könnyen előfordulhat, hogy tucatnyi koponya kerget minket egyik sarokból a másikba. Futni pedig legalább annyira a harc része, mint suhanni, odacsapni, varázsolni vagy épp a különleges, területre ható képességünket bevetni.

Annyiban tudunk taktikázni, hogy minden átjárón ott a szimbóluma a várható jutalomnak vagy istennek, aki szintén valami minket erősítő képességet ad, ha kipucoltuk az adott szakaszt. Pénzt gyűjtenénk vagy inkább kulcsot? Zeusz erejét szeretnénk megkapni vagy inkább Artemiszét? Nektárért harcolnánk szívesebben, amivel barátokat szerezhetünk, vagy a sötét anyagért, amiből képességeinket fejlesztjük?

Azonban azt is tartsuk fejben, hogy mindezen szimbólumokat megismerni időbe kerül és próbálkozások tucatján leszünk túl, mire ténylegesen átlátjuk az istenek, képességek, varázstárgyak és jutalmak hálóját. Egyre jobb döntéseket hozhatunk azáltal, hogy bölcsebbé válunk, az pedig egyet jelent azzal, hogy minden próbálkozással tovább és tovább jutunk majd.

Árnyak, holtak, kárhozottak

Ellenségeinknek nemcsak a száma hatalmas de a változatosságuk is meglepően nagy. Távolsági, gyors, lassú, erős – ezek a tulajdonságok nem igazán írják le azt a káoszt amit a szörnyetegek okozni képesek. A közelharci Wretched Thug letámad, míg ugyanennek a lénynek a távolsági fajtája, a Witch megszór minket mágikus lövedékkel esetleg elteleportál egy ideálisabb helyre, míg a gyors kis koponyák a Numbskullok követnek és ránk ugranak. És akkor a bombákat szóró Pestről, a folyamatosan „lézersugarat” lövő Brimstoneról még nem is beszéltünk. Összesen 48 féle ellenséggel találkozunk majd és a mindig változó kombinációk, bizony elég kemény kihívást sejtetnek utunk során.

Ahogy haladunk, egy Kódexet is kapunk Akhilleusztól, amiben az istenekről, ellenségeinkről, varázstárgyakról, fegyverekről és a helyszínekről kaphatunk információt. Itt is egy számlálón múlik, hogy mennyit tudunk, hiszen a találkozások, ölések vagy megtalálások száma lesz az, amiből tudást merítünk. A Mirror of Night lesz karakterünk fő fejlesztésének helyszíne. Erősebb támadás, plusz varázslövedék, újjáéledés ha esetleg elfogyna az életerőnk? Mindezt itt találjuk és sötét anyaggal kell fizetnünk érte, vagy esetleg kulcsokkal, ha arra is kíváncsiak vagyunk, mi minden mást fejleszthetünk még a begyűjtött nyersanyagokért cserébe. Ha viszont dekorálni szeretnénk, a drágaköveket gyűjtsük. Új színeket, bútordarabokat, zenéket és egyebeket kapunk értük, amivel atyánk palotáját és a saját szobánkat ékesíthetjük.

Kicsit olyan érzés amúgy az egész játék, mint egy ókori valóságshow, ahol az istenek nekünk szurkolnak, figyelemmel kísérnek, még segítenek is adott esetben, azonban a túlélés és a „továbbjutás” csakis rajtunk múlik. Ahogyan az igazság kiderítése és annak megtanulása is, hogy nem minden az, aminek elsőre látszik. A családi kapcsolatok pedig szövevényesek, pláne, ha az ókori görög panteonról van szó. A Hades azonban hihetetlenül szórakoztató és változatos módon invitál meg minket arra, hogy újra és újra nekifussunk a menekülési kísérleteknek. Párbeszédek, találkozások, véletlengenerált termek, változatos képességek és ugyancsak a véletlenen múló mechanikák várnak minket.

Az egyik teremben például megszólal a riasztó és 45 másodpercig túl kell élnünk. Vagy épp egy halál-bárkára kerülünk, ami kisebb mozgásteret jelent. A kiszámíthatatlanság minket is állandó alkalmazkodásra késztet. A játék karakterei jól eltalált, tömör de szórakoztató párbeszédeket tartogatnak számunkra, de főhősünk replikáin, reakcióin is sokat lehet mosolyogni. Összességében izgalmas, kreatív és nagyon jól összerakott játék lett a Hades, nemhiába dicsérik, szinte mindenhol. Aki kicsit is szereti a stílust és értékeli, ha állandóan próbára teszik harci képességeit, reflexeit, az induljon útnak, és higgye el, az Alvilág sem állhatja útját, ha szabadulni akar.