Feltárták az üvegbékák tökéletes álcájának titkát

Az állatok nem átlátszóak ugyan, mégis remekül rejtőzködnek, amit több módszerrel érnek el.

Feltárták az üvegbékák tökéletes álcájának titkát

A „láthatatlanság” az álcázás csúcsának számít az állatvilágban, amit számos vízi fajnak sikerült is megvalósítani. Esetükben ehhez mindössze arra volt szükség, hogy testük szöveteiken a fény durván ugyanolyan sebességgel jusson át, mint a környező vízen. A szárazföldön ugyanakkor ezt jóval nehezebb elérni, hiszen a levegő és az élő szövetek törésmutatója jelentősen eltér, a testbe belépő fény sokkal inkább hajlamos törni, mint a levegőben haladó, aminek nyomán az állat is észrevehetőbb lesz.

Van azonban a szárazföldi állatoknak egy csoportja, amely mégis mesterévé vált az átlátszóságnak. A Közép- és Dél-Amerikában élő üvegbékák onnan kapták a nevüket, hogy bőrük szinte teljesen átlátszó, és azon látszanak a belső szerveik. A békák esetében ugyanakkor közelebbi vizsgálattal látszik, hogy azok bőre sem tökélesen áttetsző: kültakarójukat elszórtan zöld pigmentek borítják, érdekes módon azonban ez egy új kutatás szerint szintén segíti őket az álcázásban.

Galéria megnyitása

A Bristoli Egyetem kutatói 50 fényképen és terepi körülmények között is vizsgálták két üvegbékafaj, az Espadarana prosoblepon és a Teratohyla midas álcáját, és úgy találták, hogy az állatok képesek zöldes színű bőrük fényességének modulálására, hogy az tökéletesen beleolvadjon a zöld háttérbe. A békák tehát mindig zöldek, de a környezettől függően sötétebb vagy világosabb árnyalatot öltenek magukra, mondja James Barnett, a kutatás vezetője. Az álcát ráadásul az is segíti, hogy a lábak áttetszőbbek a testnél, így amikor a békák megülnek egy-egy levélen, és lábaikat a testükhöz szorítják, fokozatossá teszik az esetleges árnyalatbeli eltéréseket a békák és a környezet zöldje között, elmosva az állatok éles körvonalait.

Annak tesztelése érdekében, hogy ez az álcázási mód mennyire válik be, Barnett és társai többfajta vizsgálatot is elvégeztek. Egyrészt önkéntesekkel tesztelték, hogy a számítógép képernyőjén mennyire felismerhetők a békák a különböző zöld levelek között. Másrészt Ecuadorban terepi teszteken vizsgálták, hogy a békák mintájára zselatinból készült modelleket mennyi idő alatt veszik észre a ragadozók. Mindkét esetben úgy találták, hogy az üvegbékákat szignifikánsan hosszabb időbe telt észlelni, mint a kontrollként használt, nem átlátszó, a környezethez hasonló zöld árnyalatot öltő békákat.

Az eredmények tehát azt sugallják, hogy az üvegbékák az álcázás eddig nem ismert metódusával rejtőzködnek, amely révén bár nem átlátszóak, mégis láthatatlanok maradhatnak, mondják a kutatók.

Galéria megnyitása

Neked ajánljuk

Kiemelt
{{ voucherAdditionalProduct.originalPrice|formatPrice }} Ft
Ajándékutalvány
-{{ product.discountDiff|formatPriceWithCode }}
{{ discountPercent(product) }}
Új
Teszteltük
{{ product.commentCount }}
{{ product.displayName }}
csak b2b
nem elérhető
{{ product.originalPrice|formatPriceWithCode }}
{{ product.grossPrice|formatPriceWithCode }}
{{ product.grossPrice|formatPriceWithCode }}
{{ product.displayName }}

Tesztek

{{ i }}
{{ totalTranslation }}
Sorrend

Szólj hozzá!

A komment írásához előbb jelentkezz be!
{{ orderNumber }}
{{ showMoreLabelTranslation }}
A komment írásához előbb jelentkezz be!
Még nem érkeztek hozzászólások ehhez a cikkhez!
Még nem érkeztek hozzászólások ehhez a cikkhez!
Segíts másoknak, mondd el, mit gondolsz a cikkről.

Kapcsolódó cikkek

Magazin címlap