FELADTA AZ APPLE A VILLANYAUTÓJA FEJLESZTÉSÉT, INKÁBB AZ MI-RE FÓKUSZÁL

Több forrás is arról számolt be a napokban, hogy az Apple bedobta a törölközőt, mégsem próbál saját személyautóval előállni.
Szécsi Dániel (DemonDani)
Szécsi Dániel (DemonDani)
2024. febr. 28. 15:07
Feladta az Apple a villanyautója fejlesztését, inkább az MI-re fókuszál

A Bloomberg és a Reuters egymástól független forrásokra hivatkozva számolt be arról, hogy az Apple leállította a Project Titant. Ezen a néven futott a cég saját elektromos autójának fejlesztése, amiről nyíltan igazából sosem beszéltek, de mindenki tényként kezelte, hogy a cég ezen dolgozik, és hogy villanyautóval fog előállni.

Állítólag kedden jelentette be a vállalat belső körökben, hogy a fejlesztőcsapatot feloszlatja, és más területekre fókuszálja az erőforrásait. Nem lehet azt mondani, hogy ez váratlanul ért volna bárkit, akinek rálátása volt erre a fejlesztésre. Már január végén arról számoltunk be, hogy válaszút elé érhetett a cég, és könnyen lehet, hogy leállítja a „Titant”. Belső körökben hosszú ideje érzékelhető volt, hogy bajban van a projekt.

Az Apple a villanyautó fejlesztés forszírozása helyett minden erőforrását a mesterséges intelligenciára fókuszálná a háttérben.

A személyautó fejlesztésén hatalmas csapat dolgozott. A beszámolók szerint több mint 2000 ember alkothatta azt a részleget, ami a Titan projekten munkálkodott az elmúlt években, és ismert szakemberek is megfordultak a vezetők között. Ez egy óriási létszám még a technológiai cégek szintjén is egy olyan fejlesztésre, ami végül semmilyen értékteremtő eredménnyel nem jár. Az Apple több milliárd dollárt égetett el a villanyautós terveire.

Az Apple általában minden erejével azon van, hogy az elbocsátásokat elkerülje, de ebben az esetben ezt nem lehet majd megúszni. A jelentések már előre vetítik, hogy többen el fogják veszíteni a munkájukat, de arról még nem szólt a fáma, hogy mennyi embernek inthet búcsút a vállalat. Első körben valószínűleg azt mérik fel, hogy kik azok, akik más területeken tudják hasznosítani a képességeiket, és érdemben hozzájárulhatnak a cég egyéb technológiai megoldásainak fejlesztéséhez.

2015 óta lehetett pletykákat hallani arról, hogy az Apple villanyautóval állhat elő, de a tervek ennél is távolabbra vezethetnek vissza a múltba. Az évtizedes fejlesztés végét azonban még mindig nem lehetett látni. Az év elején a Bloomberg arról számolt be belső forrásokra hivatkozva, hogy leghamarabb 2028-ban lehet kész a Titan projekt eredménye, miközben az eredeti elképzelések szerint már 2023-ban el kellett volna indulnia a forgalmazásnak.

Galéria megnyitása

A Wired beszámolója szerint egyébként a cég saját önvezető rendszerét tavaly már tesztelték, és több mint 45 ezer mérföldet tettek meg vele. Az évek során többször lehetett arról is hallani, hogy megakadt a fejlesztés, és hogy egyre többen szkeptikusak ezzel kapcsolatosan az vállalaton belül. Folyamatosan módosították a vezetők az elképzeléseket, egyre lejjebb adták, hogy elérhetőbb célok legyenek a Titan előtt, de így sem akart összeállni.

Az utóbbi időben eleve kezdett kifogyni a lendület a villanyautók terjedéséből, ami ugyancsak arra ösztönözhette az Apple-t, hogy elengedje ezt a titkos projektet. A vállalat inkább a mesterséges intelligenciára helyezhet nagyobb hangsúlyt. Jelen állás szerint az MI egy nagyon jövedelmező biznisz lehet a jövőben, szolgáltatások képében jól monetizálható, ebben pedig az Apple-nek már nagy rutinja van.

A nagy nyelvi modelleket és a generatív MI-t a cupertinóiak egyszerűen be tudják illeszteni a portfóliójukba és jól hasznosíthatják a szolgáltatásaik magasabb szintre emeléséhez is. Az utóbbi időben több kísérleti projekt is feltűnt az Apple nevéhez köthetően, és Tim Cook is arról beszélt, hogy a cégnek komoly elképzelései vannak ezen a fronton.

Hírlevél feliratkozás
A feliratkozással elfogadom a Felhasználási feltételeket és az Adatvédelmi nyilatkozatot.

10 hozzászólás

A komment írásához előbb jelentkezz be!
Bihus
Bihus
2024. febr. 28. 21:04
#5

Valószínűleg mindent arra tettek fel, hogy az önvezetésben versenyképesek lesznek, és az IOS-sel natívan tudják támogatni a szórakoztató elektronikai részt is.

Aztán most újraszámolták, hogy az akkuk nem lettek sokkal olcsóbbak, az önvezetést pedig nem tudják megcsinálni, így valószínűleg nem lesz rentábilis a projekt.

Kár érte, mert lehetett volna belőle valami jó is, bár azt nem gondolom, hogy normál földi halandó meg tudta volna fizetni az árát egy-két apple fanatikuson kívül.

Balucsek
Balucsek
2024. febr. 29. 10:57

@Bihus Igen nekem is ez a tippem hogy rájöttek egy olyan önvezető rendszer megalkotása ami hozza a lvl5-öt vagy legalább lvl4-et, amibe csak utas ként ül bele valaki, hogy közben az alma software-ei szórakoztassák, nem olyan egyszerű mint gondolták.

Maga az autó és autóipari gyártás technológia megalkotása fejlesztgetése pedig nem feltétlen az ő terepük, ott elég nagy a verseny a patinás régi autó gyárak és az újonnan feltörekvő kínai gyártók és persze a tesla közt. Szóval nehéz elképzelni, hogy egy klasszikus autóval hozni tudnák azt a profit rátát amit a telefonoknál megszoktak. Ráadásul az egész autóipar mindenestül a guruló kütyü irányba indult szóval valószínű nem is tudnának kitűnni belőle.

pdx006
pdx006
2024. febr. 28. 19:23
#4

Feladta? El se kezdte. Lehet nem is tudtak róla hogy autót akarnának fejleszteni, csak kitalálták a fanok a fotelben. Mert semmi szinten nem volt realitása hogy majd csak felhúznak egy autógyárat úgy hogy előtte közük nem volt hozzá. Mondjuk Lölő megoldaná ezt is, annak aztán van érzéke olyan cégeket összehozni, ahol tapasztalat nélkül mennek a dolgok.

piterpen
piterpen
2024. márc. 1. 8:46

@pdx006 Az apple nem húz fel semmiféle gyárat!Mindíg is csak bérgyártó volt!Ha másnem felvásárol egy gyártót!

talgaby
talgaby
2024. febr. 28. 16:10
#3

Tíz éve a villanyautó, meg utána az önvezető autó volt a trend, ami után lehetett loholni, most meg a mesterséges intelligencia. Még jó, hogy az Apple híres arról, hogy meghatározza a trendeket és nem csak fut utánuk. Kíváncsian várom ahogy jövőre bejelentik, hogy feltalálták ők a mesterséges intelligenciát, csak nem annak nevezik, így máris új lesz, mint az AR szemüveg ami nem AR szemüveg.

marc23
marc23
2024. febr. 28. 15:50
#2

Arra azert kivancsi lennek, mi volt az ami a bukast elhozta! Gondolom nem akartak ujra feltalani a csavart es kereket, szval eleg sok mindent le lehetett volna emelni a polcrol, ugy mint aku, villanymotor, a meghajtas, alvaz, kasztni(bar sajat kepre formalas eseten uj sajtolo mintak kellenek) persze ezekert vkinek jog dijat kell fizetni, m mar kesz dolgok! De ha mindent a legelejerol akart volna, ugy, h semmi tapasztalata nincs auto gyartasban, az biz nem 5 ev!

Dragon3k
Dragon3k
2024. febr. 28. 16:50

@marc23 Gondolom az is közrejátszott, hogy főleg a teslának akartak konkurenciát, aki egyre olcsóbban adja a termékeit, de még mindig nem tud eleget gyártani, az apple-nek eleve a gyártási mennyiséggel is kellett volna valamit kezdeni, meg az árnak is olyannak kellett volna lennie, amit még megadnak érte, ez mellett egyre többször kerülnek rossz hírekben elő az elektromos autók az önvezetés miatti balesetekkel...... Persze lehet rosszul gondolom, de a lényeg, biztos számoltak és nem lett volna nyereséges a dolog.

humaniod
humaniod
2024. febr. 28. 15:38
#1

Tipikus. A túl nagyra nőtt cégnél már a dolgozók 90 százaléka haszontalan munkát végez, vagy kifejezetten ártalmas a tevékenysége. Közben meg repkednek ki a dollármilliárdok az ablakon.

A Siri ugyanez. HomeKit szintén.

Vissza az oldal tetejére