Shop menü

EZÉRT CSÚSZTATHATTÁK EL A RYZEN 7000-ES PROCESSZOROK TÉNYLEGES RAJTJÁT

A BIOS körül találtak némi problémát, ezért kellett közel két héttel elhalasztani a forgalmazás megindítását.
Víg Ferenc (J.o.k.e.r)
Víg Ferenc (J.o.k.e.r)
Ezért csúsztathatták el a RYZEN 7000-es processzorok tényleges rajtját

Az AMD végre elárulta, mikor mutatkozhatnak be a következő generációs RYZEN asztali processzorok, amelyek már ZEN 4 alapúak lesznek és Socket AM5-ös tokozással érkeznek. Egy ideje már sejthető, hogy a formális rajtra 2022. augusztus 29-én kerül sor, ezt a dátumot ugyanis több pletykaforrás is hangoztatta az elmúlt hetek folyamán, nemrégiben viszont hivatalos megerősítést nyert a dátum. Arról persze még nem tett említést a vállalat, hogy kereskedelmi forgalomba mikor kerülhetnek az új processzorok, de ezzel kapcsolatban is vannak információk.

Eleinte úgy tűnt, hogy a friss processzorok 2022. szeptember 15-én kerülnek az üzletek polcaira, régóta rebesgetik ezt a dátumot, ám a napokban már arról kezdtek pletykálni, hogy szeptember közepe helyett inkább szeptember vége felé, valamikor 27-e környékén jelenhetnek meg ténylegesen az új processzorok. A késés okáról nem érkezett hír akkoriban, találgatások persze már voltak, néhánynak hangot is adtunk.

Galéria megnyitása

A szeptember 15-i dátumot többnyire nem megerősített pletykaként kezelték, ám az iparági információk alapján valóban hivatalos dátumról volt szó, amiről az AMD korábban már mind a tesztelőket, mind a partnereit tájékoztatta. A csúszásról is érkezett egy hír, ugyanis a Chiphell egyik tesztelő munkatársa megerősítette, valóban elhalasztották az új processzorok rendes rajtját, így az nem szeptember 15-én, hanem szeptember 27-én esedékes, pont azon a napon, amikor az Intel bemutatja a Raptor Lake-S generáció tagjait.

Hogy mi a csúszás valódi oka? Az aktuális információk alapján hibát találtak a BIOS-ban, amelynek kijavításához időre van szükség, és nyilván a javítást a már elkészített alaplapoknak is meg kell kapniuk. A hiba jellegéről nem esett szó, illetve arról sem, mennyire súlyos, ám abból kiindulva, hogy alig két héttel tolták el a tényleges rajtot, túl komoly problémáról nem lehet szó. Érdekesség egyébként, hogy anno, miután a ZEN 3 processzorok megjelentek, fény derült egy BIOS jellegű bugra, amelynek tényleges kijavítása elég sok időt vett igénybe. Reméljük, a ZEN 4 esetében nem kerül sor hasonló malőrre.

Neked ajánljuk

    Tesztek

      Kapcsolódó cikkek

      Vissza az oldal tetejére