Olvasóink közül néhányan talán nem is igazán vannak tisztában azzal, hogy mire jó a TikTok alkalmazás, pedig nagyobb a népszerűsége napjainkban, mint a Facebooknak vagy az Instagramnak. Nagyon nehéz megérteni azt a jelenséget, ami a TikTokot övezi világszerte, pedig a fiatalok révén olyan dinamikusan növekedik, mint semmi más jelenleg.

A TikTok pályafutása nem mostában indult. A szolgáltatás gyökerei egészen 2012-ig nyúlnak vissza, de az aktuális alakját 2016-ban nyerte el. Mostanra pedig az első okostelefonjukat marokban szorongató tinédzserek körében elsődleges applikációvá lépett elő a világ számos pontján. A TikTok elérhető Androidra és iOS-re, valamint van webes felülete is, bár ez valószínűleg keveseket foglalkoztat ebben az esetben.

Galéria megnyitása

A Sensor Tower elemzőcég friss beszámolója szerint 2019-ben nagyjából 614 millió alkalommal fogják letölteni és telepíteni az alkalmazást, és így a puszta programok rangsorában a második helyet foglalja el. Csak a WhatsApp és a Messenger népszerűbb nála, de a kiemelkedően széles tábornak szóló csevegő alkalmazások egészen más témakörben mozognak, mint a TikTok. A maga műfajában elsőként tündököl, és megelőzi az összetett negyedik helyén álló Facebookot, valamint az ötödik posztot betöltő Instagramot is.

Mostanra nagyjából 1,5 milliárd alkalommal töltötték le és telepítették okostelefonokra, táblagépekre és más eszközökre a TikTokot, miközben az idei év elején sikerült átlépnie a milliárdos álomhatárt is. Főleg Ázsiában van igazán nagy tábora a szolgáltatásnak, és elsősorban az indiai közönség emelhető ki, ahol a Sensor Tower számításai szerint 466 millió alkalommal töltötték már le az appot, a második helyen pedig Kína helyezkedik el 173 millió letöltéssel. Az Egyesült Államok a harmadik egyébként 123 millió letöltéssel jelenleg. És ebben nincsenek benne a harmadik féltől való letöltések az Android esetében.

Galéria megnyitása

Még növekedési potenciál is bőven van a TikTokban, ugyanis egyelőre alig több mint 30 nyelven érhető el, és sok régióban szinte egyáltalán nincs jelen, vagy csak kicsi a tábora, ismerkednek vele a fiatalok. Ezek alapján nem meglepő, hogy az Egyesült Államok már vizsgálja, hogy nincsenek-e nemzetbiztonsági kockázatot jelentő részei a szoftvernek.

A Facebook vezetése is látja, hogy a TikTok milyen gyorsan növekedik, és erre reagálva az Instagram számára egy új funkciót hozott létre. A dolog érdekessége, hogy a Facebook egyébként évekkel korábban fel akarta vásárolni azt a Musical.ly-t, ami végül a TikTok részévé vált a kínai tulajdonos, ByteDance felvásárlásra révén.

TikTok: Android | iOS

Hírlevél feliratkozás
A feliratkozással elfogadom a Felhasználási feltételeket és az Adatvédelmi nyilatkozatot.

4 hozzászólás

A komment írásához előbb jelentkezz be!
Törölt felhasználó
Törölt felhasználó
2019. nov. 21. 15:53
#4

Én se tudtam, mi az a TikTok. Rákeresve ezt egy frappáns összefoglalónak találtam:

TikTok is a Chinese-owned social video-sharing app. Users can shoot, edit, and share 15-second videos jazzed up with filters, music, animation, special effects, and more. Like its fellow social media apps, users can also follow, like, and comment on everything they see. TikTok can be used on iOS and Android operating systems. To put it plain and simple, TikTok is here to make social media fun again.

[oprahmag.com]()

pdx006
pdx006
2019. nov. 21. 15:02
#3

Gondoltam hogy nem valami értelmes dolog ha fel van kapva, 8 bites idiótáknak való mint a musically.

togateam
togateam
2019. nov. 21. 2:37
#2

Hogy mekkora Ti-tok lett hogy mi ez a Tik-tok,mert még mindig nincs róla fogalmam.

talgaby
talgaby
2019. nov. 20. 14:41
#1

Az tök jó, hogy a cikk felvezeti, miszerint sokan valószínűleg azt sem tudják, mi ez, majd azzal a lendülettel a legvégéig sem válaszolja meg saját maga kérdését. Szóval a cikk után egészen pontosan nullával lett több ismeretem a TikTokról.

Vissza az oldal tetejére