A repülő élőlények között a szitakötők a legügyesebbek közé tartoznak, elképesztő légi manővereket képesek végrehajtani, hogy párt találjanak vagy a levegőben elkapják a zsákmányt. Egy kutatócsoport nemrégiben dokumentálta egyik különleges mutatványukat, amelyet a rovarok olyan sebességgel hajtanak végre, hogy az emberi szem számára nem is látható.

Ahogy a biomérnökökből álló csapat beszámol róla, a szitakötők a melegben néhány percenként bemerülnek a vízbe, majd amikor újra felszállnak, emelkedés közben többször előre bukfenceznek. A viselkedés célja, hogy a vízben való lehűtés után megszáradjanak. Szitakötőket a világ minden táján látni a tavak felett, de különösen a melegebb, trópusi éghajlaton szaporodnak el. Tajvanon például több mint egy tucat faj egyedei repkednek a pár méteres tavacskák felett is. A hím szitakötők territoriálisak, és védik saját tavuk egy részét a riválisoktól, hogy ha találnak egy nőstényt, és sikerül párosodniuk, az lerakhassa petéit.

Huai-Ti Lin, az Imperial College London biomérnöke először Tajvanon látta a rovarokat a vízbe merülni, és rövidesen vizsgálni kezdte a jelenséget. Két évvel ezelőtt kollégáival nagy sebességű kamerákat telepítettek, hogy rögzítsék a mozgást, és 10 fajt sikerült lefilmezniük. Megfigyeléseik szerint egy szitakötő átlagosan 10 percenként egyszer merül a vízbe. Miután felszáll, elkezd a levegőben bukfencezni, hogy ledobja magáról a vizet. Mindezt ráadásul percenként akár 2000 fordulatos sebességgel teszi. (Összevetésképpen a felső kategóriás mosógépek csúcssebessége centrifugáláskor 1600 fordulat/perc.) A szakértők tudomása szerint ez messze a legnagyobb fordulatszámú légi manőver, amit valaha állatoknál rögzítettek.

Hogy kiderítsék, miért teszik ezt és hogyan képesek erre a látszólag törékeny testű rovarok, Lin és kollégái vékony, hőmérséklet-érzékeny szenzorokat helyeztek több szitakötő izmaiba. Ezután egy hőlámpával felmelegítették a rovarokat, és részletesebben elemezték a mozgásukat. A szitakötő szárnyait működtető izmok gyorsan elérik a potenciálisan halálos hőmérsékletet, vagy legalábbis annyira felhevülnek, hogy nem működnek tovább, mondják a szakértők. A rendszeres vízbe mártózás megakadályozza ezt a túlmelegedést. Egy szitakötő árnyékban 5–10 perc alatt hűl le, ezzel szemben vízzel megnedvesítve a hőmérséklete körülbelül 90 másodperc alatt visszaáll a normális szintre.

A bukfencezés a jelek szerint annak az eredménye, a szitakötő a farkát lengeti, hogy megszabaduljon a felesleges víztől. Ahogy az állat hátrafelé csapkod a farkával, előre bukfencezik. Hogy a kutatók biztosan megértsék, mi történik, szintetikus szitakötő-modellekkel újraalkották a viselkedést. Ennek során sikerült reprodukálniuk a mozgást, amit így még alaposabban tanulmányozhattak.

A hűtés ezen módja nagyon kockázatos, nagyjából minden negyedik szitakötő végül megfullad, szögezik le a szakértők. Ugyanakkor ha a rovarok inkább az árnyékban hűsölnének, gyorsan elveszíthetnék a területük feletti uralmat, így a hatékony és helyben megoldható hűtés mégis megéri a kockázatot. Az eredmények egyben megmutatják, hogy a szinte egész nap repülő rovarok körében mekkora problémát jelent a túlhevülés, mondják a kutatók, akik szerint a vízbe mártózás és a bukfencező „centrifugálás” nagyon ősi viselkedés lehet az állatcsoport körében.