A polipok általában egyedül élnek és vadásznak. Egy új kutatás szerint azonban egyes polipok halakkal szövetkeznek, és még csápjaikkal biztatják vadásztársaikat, ha úgy gondolják, hogy a zsákmányszerzés nem halad elég gyorsan. A Nature Ecology & Evolution című folyóiratban nemrég megjelent tanulmány szerint a polipok, amelyek már eddig is ismertek voltak intelligenciájukról és problémamegoldó képességükről, a fajok közötti együttműködés egy összetett formáját fejlesztették ki.

„50 évvel ezelőtt az volt az alapvető álláspont, hogy az állatok csak saját fajtársaikkal működnek együtt” – mondja Trevor Wardill, a Minnesota Twin Cities-i Egyetem neuroetológusa, aki a fejlábúakat tanulmányozza, és nem vett részt a vizsgálatban. Azóta azonban számos bizonyítékát találták annak, hogy az állatok fajokon átívelően kooperálhatnak.

A polipok jellemzően tapintás útján vadásznak, csápjaikat bedugják a hasadékokba, hogy megtapintsák, megízleljék és kiűzzék a zsákmányt, például a rákokat, csigákat és apró halakat. Korábbi kutatások szerint a halak jellemzően követik a vadászó polipot abban a reményben, hogy az általa kiugrasztott zsákmányból falatozhatnak. Eduardo Sampaio állatviselkedés-kutató, a Max Planck Állatviselkedés-kutató Intézet posztdoktori szakértője azonban gyanút fogott, hogy talán valami összetettebb dolog történhet, amikor megfigyelte a polipok és a halak mozgását merülései során. Úgy vélte, hogy a halak nem egyszerűen kihasználják a polipokat, hanem együttműködnek velük.

Az elképzelés tesztelésére Sampaio és munkatársai 13 vízi vadászcsoportot követtek Ausztrália, Egyiptom és Izrael partjainál. Mindegyik csoportban volt egy kék polip (Octopus cyanea) és több halfaj képviselői, köztük kék és sárga tengeri márnák, feketefejű tőkehalak és zászlós tündérsügérek. A kutatók három kamerát használtak, és 120 órányi merülés alatt 3,5 órányi polip-hal vadászinterakciót rögzítettek. A felvételeket betáplálták egy szoftverbe, amely elkészítette a víz alatti élőhely 3D térképét, majd ezen modellezte az egyes állatok mozgását.

Az eredmények azt mutatták, hogy a márnák a többiek előtt felderítették a potenciális vadászterületeket. Ezután a polip döntötte el, hogy a csoport aktívan vadászik-e, és ha igen, mikor kezdik el. Ezek a vadászatok akár 90 percig is tarthattak, és 50 méteres körzetben zajlottak. Ha a vadászat megakadt, a polip néha megpaskolt egy halat a csoportból, vélhetően azért, hogy a menet újra mozgásba lendüljön. A „nógatás” célpontja a leggyakrabban a feketefejű tőkehal volt, amely leginkább hajlamos a kiváró taktikát alkalmazni.

A korábbi vizsgálatokkal ellentétben Sampaio csapata úgy találta, hogy a polipok is profitáltak abból, ha egy vadászcsapat tagjai voltak. Az egyik támpont az volt, hogy a polipok milyen gyakran végeztek „ráborulást”, amelynek során teljesen beborítják a korallokat vagy sziklákat, hogy kipiszkálják, illetve kizavarják a bennük rejtőző zsákmányt. Amikor egyedül vadásznak, a polipok 100 másodpercenként körülbelül nyolcszor hajtanak végre ilyen műveletet, és ezeknek a manővereknek csak körülbelül a felében sikerül a zsákmányt tartalmazó struktúrákat célba venniük. Amikor azonban a polipok a márnákkal egy csoportban vadásztak, kevesebb ráborulást végeztek, amelyek hosszabbak voltak, és sokkal nagyobb valószínűséggel eredményeztek zsákmányt. Ez arra utal, hogy a márnák segíthetnek a polipoknak azonosítani a táplálékot kínáló helyeket, így a polipok energiát spórolhattak, miközben nagyobb területet fedeztek fel.

Sampaio szerint az ilyen együttműködésnek evolúciós szempontból nagyon is van értelme. Szerinte az ilyen kooperációk a halak és a polipok közötti, kezdetben inkább versengő vagy kizsákmányoló kapcsolatból alakulhattak ki. Egyes kutatókat nem lepték meg az eredmények. Ahogy Wardill megjegyzi, hogy számos más példa is létezik arra, hogy a különböző állatfajok együttműködnek, például a murénák sügérekkel vadásznak együtt, a prérifarkasok pedig borzokkal kooperálnak. Sampaio ugyanakkor elismeri, hogy a vadonban nehéz bizonyítékokat gyűjteni a fajok közötti kommunikációra, ami az együttműködés fontos eleme lenne, de úgy véli, hogy a vizsgált csoportok együtt töltött ideje arra utal, hogy ezek több mint véletlen interakciók. Jelenleg csapatával azt vizsgálják, hogy a polipok színük megváltoztatásával kommunikálnak-e a halakkal.