A radioaktív anyag forrása egy 100 fényévre levő csillagcsoport, amelyben egy fiatal, nagyon nagy tömegű csillag két és fél millió évvel ezelőtt kifogyott az üzemanyagból és élete végére ért. Miután magjában elfogyott a hidrogén, nehezebb elemeket kezdett fuzionálni a héliumból, szenet, majd oxigént, neont, szilíciumot, végül vasat termelve. Amikor a mag vassá alakult, a fúzió leállt, mivel a stabil elem nem volt képes tovább spontán egyesülni. A mag összeomlott, akkora energiát generálva, amely letépte a külső rétegeket a csillagról, szupernóva-robbanást produkálva.

Egy ennyire közeli szupernóva-robbanásnak a Földön is következményei lehettek. Valószínűleg tömeges kihalást okozott, véget vetve a pliocén időszaknak, és beindítva a pleisztocént, bár az erre vonatkozó bizonyítékok egyelőre mérsékeltek. Ami viszont igazoltnak tűnik, hogy pár évezreddel a robbanás után a csillag által ledobott, a fénysebesség tetemes töredékével száguldó anyag egy része elérte a Földet. És a bolygónk felszínébe csapódó elemek részben még évmilliók távlatából is azonosíthatók.

A kérdéses időszakból származó tengerfenéki üledékmintákban magas a vas-60 mennyisége. Ennek a rádióaktív izotópnak érdekes módon éppen 2,6 millió év a felezési ideje, és az izotóp egyetlen ismert forrását a szupernóvák jelentik. De más elemek is tanúskodnak az egykori kozmikus katasztrófáról. A kérdéses rétegekben emelkedett a mangán szintje, amely szintén gyakran szupernóvákban képződik. Ezeket a nyomokat korábbi kutatások során azonosították, és rájuk alapozva elfogadott ténynek számított, hogy több mint 2 millió évvel ezelőtt egy szupernóva-robbanás történt a közelben.

Egy új vizsgálat azonban újabb elemet azonosított, amely a csillag megsemmisülésekor keletkezett: a kutatók plutónium-244-et találtak az óceáni üledékben. Ennek a radioaktív izotópnak 80 millió év a felezési ideje, így jelenléte még inkább megerősíti a kozmikus esemény tényét, ráadásul detektálásának komoly csillagászati jelentősége is van.

A plutónium úgy nevezett r-folyamatban (r: rapid, gyors) képződik, vagyis rendkívül sűrű, forró környezetben jön létre, például egy szupernóva-robbanás során, amikor a lökéshullám keresztülhalad a csillag anyagán. Ilyenkor a különböző elemek új neutronokat foghatnak be, és még nehezebb elemekké alakulhatnak. Mivel neutronok bőven rendelkezésre állnak a szupernóvákban, ezekben tetemes mennyiségben jöhetnek létre olyan nehéz elemek, mint a plutónium.

Persze a nehezebb elemek mennyisége így is elmarad a vaséhoz képest. Míg a 2,6 millió évvel ezelőttre datált üledékrétegekben egy négyzetcentiméternyi felületre több millió vas-60 jut, plutónium-244-ből csak pár tucatot találtak ugyanekkora területen. Alapvetően figyelemre méltó, hogy a plutóniumot egyáltalán sikerült azonosítani és ezekhez a rétegekhez kötni. A tengerfenéki üledék felső rétegeit átfogóan szennyezték a 20. századi kísérleti atomrobbantások, amelyek anyaga olykor egészen mélyre is leszivárog. De az új kutatás során kétségen felül sikerült igazolni, hogy a kérdéses rétegekben található plutónium kozmikus eredetű, és egykorú a környezettel.

A szakértők négyzetcentiméterenként pár tucattól néhány százig terjedő plutóniumatomot azonosítottak. Ami azért is érdekes, mert a vashoz képesti arány eltér az űrben jellemzőtől. Utóbbi alapján kevesebb plutóniumnak kellene lenni a rétegekben, és bár elképzelhető, hogy ennyi plutónium képződjön egy szupernóvában, az is lehet, hogy az izotópnak egy másik forrása is volt.

A szakértők egyik teóriája szerint lehetséges, hogy a plutónium egy része egy másik folyamatban, például két neutroncsillag ütközésekor, jóval korábban képződött, majd kikerült a csillagközi térbe. Amikor aztán 2,6 millió éve a szupernóva felrobbant a közelben, ezen szétszórt anyagot is magával hozta a Földre, a vártnál gazdagabbá téve a releváns rétegeket plutóniumban.

Az óceáni rétegekben található nyomok alapján az elmúlt 7 millió évben legalább még egy, de lehetséges, hogy további 4 szupernóva-robbanás lehetett a közelben. Erre más jelek is utalnak: a Naprendszer szomszédaival együtt egy hatalmas, viszonylag üres buborékban foglal helyet, amelyet minden bizonnyal közeli csillagrobbanások szele „takarított ki”. A robbanások forrására a legjobb jelöltnek a közeli fiatal csillaghalmaz tűnik, amely jelenleg is számos, robbanásra váró csillagot tartalmaz, és ez minden bizonnyal így volt pár millió évvel ezelőtt is. A csillagcsoport folyamatosan távolodik tőlünk, így bár továbbra is várható, hogy a következő évmilliók során robbanásaik befolyásolják majd a Földet, a tömeges kihalások esélye egyre kisebb.