Bár az időszakos tavakban élő hal élettartama az ikrából való előbújása után meglehetősen rövid, mindössze 2 és fél hónap, az embriók ennél sokkal ideig is kibírják, ha úgy kívánják a körülmények. Például ha a tócsa, amelybe az ikrákat lerakták túlságosan kiszárad, ami gyakran megesik, az embriók akár hat hónapra is képesek leállítani saját fejlődésüket. Aztán amikor a vízállás ismét kedvezőbbé válik, folytatják a növekedést, majd kibújva teljesen normális, bár továbbra is rövidke életet élnek.

Egy új vizsgálat eredményei szerint a hibernálódó embriókból ugyanolyan egészséges felnőttek fejlődnek ki, mint amilyenek az embrionális fejlődésüket nem megszakító egyedek. Anne Brunet, a Stanford genetikusa, a kutatás résztvevője szerint egészen lenyűgöző, hogy a hal képes megóvni szöveteit és genomját a károsodásoktól és az öregedéstől. A szakértők abban reménykednek, hogy a killi génkifejeződésének felderítése révén nemcsak a halak sikerének rejtélyét oldhatják, de olyan célokat is megvalósíthatnak, mint az emberi szervek hosszabb eltarthatóságának megoldása.

Egyelőre nem teljesen világos, hogy a killi hogyan állítja le saját fejlődését, de Brunet szerint igen valószínű, hogy az embriók anyjuktól kapják az erre vonatkozó utasítást. A gének működése ugyanakkor érdekes dolgokat sugall a folyamattal kapcsolatban. Brunet és társai a laborban növesztett killikkel kísérleteztek, a hibernáció előtt, közben és utána is vizsgálva az embriók génkifejeződését.

Abban alapvetően semmi meglepő nincs, hogy a hibernáció alatt a halak egyes, korábban működő génjei leálltak, hiszen az embrió felhagyott a fejlődéssel. Érdekes módon azonban több olyan gént is azonosítottak a kutatók, amely a korábbinál intenzívebben működött. A magas aktivitású gének egy része arról gondoskodott, hogy a genom nagy darabjai összecsomagolódjanak, egyszerre nagyszámú gént inaktiválva és biztonságba helyezve a módszerrel.

Egy másik aktív géncsoportnak az izomfejlődésben van szerepe. Brunet és társai nem értették, hogy miért fontos, hogy ezek a DNS-szakaszok aktívak legyenek a hibernáció alatt, amíg ki nem próbálták, hogy mi történik, ha az embriókban nem működnek a kérdéses gének. Amikor az utóbbi halacskáknál ismét megindult fejlődés, azok izomszövetei egyszerűen szétestek. Ezek gének tehát minden bizonnyal az izmok fenntartásáért felelnek, amely akkor is egy aktív folyamat, ha az izmok nem gyarapodnak.

A kutatók a következő lépésben azt szeretnék közelebbről megvizsgálni, hogy pontosan hogyan zajlik az izmok fenntartása, vagyis hogy a gének hatására milyen hormonális és/vagy anyagcsere-folyamatok teszik lehetővé, hogy az izmok minősége a hibernáció alatt változatlan maradjon. A kutatók szerint elképzelhető, hogy a módszer lemásolása révén más fajok más szöveteit is hosszabb távon tartósítani lehet, akár a szervezeten kívül, akár azon belül is, megelőzve például a tartósan ágyhoz kötött betegek izomvesztését.