Shop menü

DUAL-MODE TÁMOGATÁSSAL GYARAPODOTT A VESA ADAPTIVE-SYNC SZABVÁNYA

Ezzel együtt egy másik változást is eszközöltek, ami a tuningolt monitorokat érinti.
Víg Ferenc (J.o.k.e.r)
Víg Ferenc (J.o.k.e.r)
Dual-Mode támogatással gyarapodott a VESA Adaptive-Sync szabványa

A gamer monitorok piacán egy érdekes átalakulás vette kezdetét az elmúlt hetek folyamán, ugyanis bemutatkoztak az első olyan gamer monitorok, amelyek kétféle felbontással és kétféle maximális képfrissítési rátával rendelkeztek, azaz megszületett az úgynevezett Dual-Mode kategória, amit időközben a VESA is beemelt az Adaptive-Sync szabványba. Az új üzemmódhoz már megfelelő tesztmetódus is rendelkezésre áll az Adaptive-Sync Display v1.1a kiadásának köszönhetően, amit már használhatnak is az egyes OEM partnerek.

Hogy mit is jelent ez a Dual-Mode támogatás? Gyakorlatilag az, hogy a VESA Adaptive-Sync szabványába immár hivatalosan is bekerült azoknak a gamer monitoroknak a támogatása, amelyek képesek a natív felbontás és a hozzá tartozó maximális felbontás mellett egy másik üzemmódban is működni, ahol a csökkentett felbontás hatására jelentősen megnövelt maximális képfrissítési ráta áll rendelkezésre.

Ezt úgy kell elképzelni, hogy van egy 3840 x 2160 pixeles natív felbontású panel, ami a natív felbontás mellett 144 Hz-es maximális képfrissítési ráta elérésére képes. Ha viszont a másodlagos üzemmódot választjuk, ami 1920 x 1080 pixeles felbontást alkalmaz, akkor a maximális képfrissítési ráta már például 280 Hz lesz. Ezzel a kettős üzemmóddal könnyebb lesz olyan monitorokat választani, amelyek natív módban megfelelnek a fotósok, tartalomgyártók és videószerkesztők igényeinek, ezzel egy időben viszont pörgős FPS játékokra is használhatóak lesznek a másodlagos üzemmód aktiválásával, azaz sokoldalúbbak lesznek, mint az eddig kapható példányok, amelyek a fizikailag támogatott maximális felbontás mellett egy adott maximális képfrissítési rátát támogattak.

A Dual-Mode támogatását már tartalmazza az Adaptive-Sync Compliance Test Specification, az érintett monitorokat így megfelelően lehet tesztelni mindkét üzemmódban. A teszt követelményei mindkét esetben ugyanazok lesznek, azaz mind a natív, mind pedig a másodlagos üzemmód alkalmával tökéletesen teljesíteniük kell a tesztben meghatározott követelményeket ahhoz, hogy kiérdemeljék az új logót. A frissített VESA Certified Adaptive-Sync Display logó esetében tudni kell, hogy a monitor által támogatott két üzemmód is szerepel rajta. A bal oldali felbontás és képfrissítési ráta a natív üzemmódra vonatkozik, míg a jobb oldali a másodlagos módra, ahol a csökkentett felbontáshoz megemelt képfrissítési ráta tartozik.

Az Adaptive-Sync Display CTS v1.1a kiadása egyébként nem csak a Dual-Mode támogatás bevezetése miatt érdekes, hanem azért is, mert a „tuningolt” monitorokhoz is kínál hitelesítési metódust. Ezeknek a monitoroknak egyrészt a gyári, alapértelmezett beállítások mellett éppúgy teljesíteniük kell a teszteket, mint a „tuningolt” mód esetén, ráadásul a szempontok és a követelmények ugyanazok, azaz gyakorlatilag kétszer tesztelik őket.

A Dual-Mode támogatás egyelőre csak két monitor esetében érhető el, az egyik az LG UltraGear sorozatát erősítő 32GS95UE, míg a másik az ASUS műhelyéből származó RoG PG32UCDP modell lesz. Az új monitorokkal kapcsolatban a rövidesen induló CES 2024 alkalmával egészen biztosan további részletek is napvilágot láthatnak.

Neked ajánljuk

    Tesztek

      Kapcsolódó cikkek

      Vissza az oldal tetejére