Más emberszabású majmokhoz hasonlóan az orángutánok is számos hasonló szokással rendelkeznek, mint mi, emberek: többek közt eszközöket használnak és tetőt építenek a fészkük fölé. Most a kutatók egy másik megdöbbentő hasonlóságot is megfigyeltek: egy szumátrai orangután gyógynövényt használt sebei kezelésére. A Scientific Reports című tudományos folyóiratban ma közzétett tanulmányban az első dokumentált esetről számolnak be a szerzők, amikor egy vadon élő állat tudományosan bizonyítottan gyógyhatású növényt alkalmaz friss sebe gyógyítására.

Korábbi vizsgálatokban többféle öngyógyítási módszerről is beszámoltak a majmoknál és más fajoknál is. Egyes csimpánzok például a Vernonia amygdalina cserje keserű magjait rágcsálják a féregfertőzések kezelésére, és még a szokásos táplálékkereső útvonalukról is letérnek, hogy felkutassák a növényt. Egy másik tanulmány arról számolt be, hogy a Borneón élő orángutánok Dracaena cantleyivel, egy gyulladáscsökkentő tulajdonságokkal rendelkező növénnyel masszírozták magukat, amelyet az őslakosok izomfájdalmak, ízületi fájdalmak és duzzanatok kezelésére használnak. Az orangutánok leveleket gyűjtenek, ezeket megrágják, és az így nyert habot használják végtagjaik bedörzsölésére.

Egyesek pedig kevésbé jól dokumentáltan arról is beszámoltak, hogy a csimpánzok időnként gyógynövényekkel kezelik a sebeiket, kötésszerűen alkalmazva ezeket. A kutatók azonban most először írtak le részletesen egy ilyen viselkedésformát, mégpedig egy szumátrai orangután kapcsán. A szigeten található, a Zürichi Egyetem, az Indonéziai Nemzeti Egyetem és a Max Planck Állati Viselkedéskutató Intézet által közösen felügyelt erdős rezervátumot nagyjából 150 orángután lakja, köztük egy Rakus becenevű felnőtt hím. Az elmúlt 3 évtizedben a terepen dolgozó csapatok közel 30 ezer órányi megfigyelést rögzítettek az állatokról, és ennek során figyelték meg a rendkívül érdekes viselkedést.

2022-ben Rakus, aki feltehetően a harmincas évei elején járhat, nehéz időszakot élt meg. Nem sokkal korábban esett át az orangutánokra jellemző másodlagos nemi fejlődésen, agresszívebbé vált, és sokszor összetűzésbe keveredett más hímekkel. Egy június végi napon a megfigyelők ismét orangutánok közötti konfliktus hangjait hallották. Nem sokkal később észrevették Rakust, akinek pofája jobb felén egy nagy seb, a szájában pedig egy másik sérülés látszott.

Három nappal később a kutatók azt látták, hogy Rakus egy fán ülve a Fibraurea tinctoria nevű kúszónövény leveleit eszi. A növény tucatnyi bioaktív vegyületet tartalmaz, ezért Délkelet-Ázsiában és Kínában fájdalomcsillapítóként, lázcsillapítóként és vizelethajtóként használják. Az orangutánok ritkán fogyasztják, de aznap Rakus több mint fél órát töltött a levelek rágcsálásával.

Ráadásul ahogy a megfigyelések igazolták, a leveleket nem mind nyelte le. Hosszú ujjaival kikanalazta a zöld pép egy részét a szájából, és a sebére kente. Rakus addig ismételte ezt a viselkedést, amíg az egész sebet be nem fedte a pasztával. Miután ilyen módon „bekötözte” a sérülését, folytatta a levelek fogyasztását, és másnap is visszatért. A seb 8 napon belül bezárult, és 1 hónapon belül teljesen begyógyult, csak egy halvány heg maradt utána. A kutatók úgy vélik, hogy Rakus viselkedése tudatos öngyógyítás lehetett, amely csökkentette a fájdalmat, megelőzte a gyulladást és felgyorsította a sebgyógyulást.

„Ez nagy meglepetés volt” – mondja Caroline Schuppli, a rezervátum orangután-kutatási projektjének vezetője, és az új tanulmány egyik szerzője. „Mindig nehéz megmondani, hogy mennyire szándékosak ezek a viselkedések, de ebben az esetben nagyon egyértelmű jelek mutattak arra, hogy szándékos és tervezett volt.”

A felfedezés érdekes kérdéseket vet fel evolúciós történetünkkel kapcsolatban is. Most, hogy az öngyógyítást több majomfajnál is dokumentálták, a kutatók elmélete szerint az ilyen viselkedésmódok az ember és a majmok utolsó közös őseinek repertoárjába tartozhattak. „Ez a kognitív képesség nagyon ősi lehet” – mondja Schuppli.