DÖBBENETESEN OLCSÓ LETT A XIAOMI VILLANYAUTÓJA, TÍZEZREK ÁLLNAK ÉRTE SORBAN

Számítani lehetett arra, hogy nagyon jó áron jön majd a Xiaomi SU7, de a jármű még annál is olcsóbban kerül forgalomba, mint amilyen összegről előzetesen pletykáltak.
Szécsi Dániel (DemonDani)
Szécsi Dániel (DemonDani)
2024. ápr. 3. 19:48
Döbbenetesen olcsó lett a Xiaomi villanyautója, tízezrek állnak érte sorban

Végre megismerhettük a Xiaomi SU7 villanyautó hivatalos árát is, miután a jármű specifikációjával kapcsolatosan szinte minden kiderült már korábban. Az is bebizonyosodott, hogy nem kettő, hanem több konfiguráció készül, de az 1000 lóerős modell egyelőre nem került elő, csak a SU7 és a SU7 Max közé beékelődő SU7 Pro bukkant fel.

A technológiai bemutatója decemberben volt a Xiaomi SU7-nek, és akkor még nem lehetett azt pontosan tudni, hogy mikor derül ki az ár, és indul a forgalmazás. A cég szerette volna minél előbb útnak indítani a járművet, és a jelek szerint minden a legnagyobb rendben megy a tesztelés során, ugyanis már elindult a rendelések rögzítése, ezzel együtt pedig az árat is megismerhettük. Mikor évekkel ezelőtt bejelentette a Xiaomi, hogy villanyautókat fog készíteni, sokan arról kezdett beszélni, hogy ezek majd mennyire megfizethetők lehetnek. És tényleg így alakult jelen állás szerint.

Sokféle várakozás volt a Xiaomi SU7 árát illetően, és a cég minden képzeletet felülmúló ajánlattal állt elő. Mindenféle extra nélkül, az alap SU7 modellváltozat mindössze 216 ezer jüanba fog kerülni, ami átszámolva 11 millió forintot jelent.

Ezzel az árral mind a Tesla, mint pedig a BYD számára komoly fejtörést okozhat a Xiaomi új belépőként – a BAIC támogatását élvezve.  Alapjáraton a SU7 már rögtön 299 lóerős villanymotorral szolgál és 73,6 kWh-s akkumulátorral van szerelve. A több mint 400 V-os rendszert felvonultató autó a kínai mérési szabvány szerint nagyjából 700 km-es hatótáv elérésére képes, ha pedig megfelelő töltőoszlopot talál a tulajdonosa, akkor 15 perc alatt 310 km megtételére elegendő energiát lehet belepumpálni a merülőben levő telepbe.

Galéria megnyitása

A SU7 Max ezzel szemben már 800 V-ot meghaladó rendszert használ, 101 kWh-s akkumulátor található a padlójában, és olyan összkerékhajtással gördül az utakra, melynek 673 lóerő a teljesítménye azonnal rendelkezésre álló maximális, 838 Nm-es nyomaték mellett. Ebben az esetben a töltés még nagyobb teljesítménnyel mehet, a fent említett 15 perces töltés itt már 510 km-es hatótávot biztosíthat a kínai mérés esetén. A teljes hatótáv is nagyobb, kb. 800 km megtételére képes az autó. És mindezért 300 ezer jüant kell kifizetni, ami 15,2 millió forintnak felel meg.

Galéria megnyitása

A SU7 és a SU7 Max közé beékelődve lesz elérhető a SU7 Pro, amiről március közepén jöttek először hírek. A SU7 Pro nyújtja a legnagyobb hatótávot, ez ugyanis a szerényebb teljesítményű SU7-re épül, de már egy nagyobb akkumulátort használ, 94,3 kWh-val tud gazdálkodni, és így 830 km megtételére képes. Mindez pedig 246 ezer jüanba (12,4 millió forint) fog kerülni, így nagyjából annyiba fog kerülni Kínában, mint a Tesla Model 3 alapmodellje, és azt szinte mindenben lenyomja.

Galéria megnyitása

A korábbi híreinkben már szinte mindent megoszthattunk a Xiaomi SU7 kapcsán, de az például új információ, hogy az alapáras autóban a BYD által szállított Blade akkumulátor található, míg a többiek már a CATL egységeit használják. A SU7 Próban a CATL Shenxing akku dolgozik majd, a SU7 Max pedig a CATL Qilin körá épül. Érdekes módon a Shenxing az újabb fejlesztés, és ez LFP technológiás, akárcsak a Blade.

Galéria megnyitása

5000 szerencsés a napokban át is veheti az autóját, Founders Edition néven jönnek az első modellek, de a felszereltségükben ezek nem különböznek a többi járműtől. Egyébként a szállítás a hónap végén indul. A cég beszámolója szerint a bejelentést követően 27 perc alatt átlépte a megrendelések száma az 50 ezret, ami igencsak szép teljesítmény.

Galéria megnyitása

Kínában 59 helyen lesznek bemutatótermek, ki is lehet majd próbálni az újdonságot. Az év végére pedig az a cél, hogy már 211 értékesítési ponton várják a vásárlókat Kína-szerte. Arról azonban most még nincs szó, hogy globálisan milyen terveket sző a vállalat. Egyelőre a hazai igények kiszolgálására fókuszálnak.

Hírlevél feliratkozás
A feliratkozással elfogadom a Felhasználási feltételeket és az Adatvédelmi nyilatkozatot.

54 hozzászólás

A komment írásához előbb jelentkezz be!
Mitch23
Mitch23
2024. ápr. 4. 8:40
#6

A német hulladékok meg elbújhatnak :D

thestock
thestock
2024. ápr. 5. 8:21

@Mitch23 aham. Sokkal több Tesla-t, vagy bármilyen más zöldrendszámos német hulladékot látni az utakon mint BYD-t. Igencsak friss márkáról van szó, kevés eladott autóval, és még kevesebb felhasználói visszajelzésről. Úgy meg az összehasonlítgatás, hogy az egyik márkának már több évtizedes (hír)neve van, míg a másikról kb semmit sem tudunk, azon kívül, hogy olcsó, és egy krvanagy gyártó. Van alapja a fricskának, csak még mielőtt magunk alá vizelünk a gyönyörtől vegyünk figyelembe más szempontokat is.

Samanoske
Samanoske
2024. ápr. 4. 4:05
#5

Annyira nem olcsó,de ha az lenne nem ennyien,hanem többszázezren állnának sorba.

worxland
worxland
2024. ápr. 15. 22:32

@Balucsek Azért otthon "kicsit" támogatva van a kínai ipar. Majd a magyarországi árakat hasonlítsuk össze.

Bihus
Bihus
2024. ápr. 3. 23:10
#4

Mitől lenne ez olyan döbbenetesen olcsó? A magyar árakhoz hozzá kell számolni a védővámot és az ÁFÁ-t alapból, az 11M 1,1 1,27 = 15M Ft alapból, és még nincs rajta a szállítási költség és a kereskedő haszna.

Mitől olyan olcsó ez? Kb. annyi lesz itthon, mint a Tesla Model 3, és még nem tudjuk, hogy jobb-e vagy rosszabb. Miért kell ilyen hülye cikkeket írni?

BiroAndras
BiroAndras
2024. ápr. 17. 21:52

@Resike

Gyógyszer.

Resike
Resike
2024. ápr. 3. 22:33
#3

Kína már ontja ki magából a 10 millió forint körüli ~1000 km-es hatótávú kocsikat, elonka meg a 2019-es roadstert se tudja letenni az asztalra ugyanilyen hatótávval kilencvenmillióért.

BiroAndras
BiroAndras
2024. ápr. 8. 22:45

@Resike

Az alap Model 3 Kínában 13 millió Ft-nak megfelelő pénzért kapható. Dollárban 36 ezer.

És azért még várjuk egy kicsit, hogy tudják-e tartani a SU7 árát. Többen kényszerültek már emelni amikor rájöttek, hogy a gyakorlatban többe kerül a gyártás, mint a tervezőasztalon.

Gpety
Gpety
2024. ápr. 3. 21:53
#2

Nálunk 22-ről indulna...

BiroAndras
BiroAndras
2024. ápr. 3. 21:34
#1

Az árakat nem lehet simán átszámolni, és az itteni árakhoz hasonlítani. Szállíási költséggel, vámmal, és áfával is számolni kell, és egyik se kicsi.

A konkurenseknek is a kínai árát kell nézni. Az már annyira nem extrém, a Tesla Model 3 csak kb. 15%-kal drágább átlagosan. És az egy dolog, hogy paraméterekben hasonló, de a felszereltséget és minőséget is kell nézni. Meg a márka értékét.

Aztán az is kérdés, hogy ezen az áron lesz-e valaha nyereséges. Mert könnyű olcsón adni veszteséggel, csak nem fenntartható állapot.

BiroAndras
BiroAndras
2024. ápr. 8. 22:55

@Rhynmei

  1. Milyen kérdésre nem kaptál választ?

  2. Továbbra is tényszerűen ordító nagy baromságokat írsz. De legalább magabiztossággal kompenzálod a tudatlanságodat.

  3. Sokadszorra is: A Model Y volt a legtöbbet eladott autó tavaly, megelőzve a fele annyiba kerülő Toyota Corollát is. Tehát vagy mindenki hülye, vagy te vagy helikopter.

  4. Nem dicsőítem a Teslát, hanem leírom a tényeket. A tények állítják, hogy a Tesla autói a legjobbak a világon. Erről nem én tehetek, ha más gyártaná a legjobb autókat, akkor róluk írnék.

Vissza az oldal tetejére