Disco Elysium – Csak hódolat illet meg, nem bírálat

Részletgazdag világ, szó szerint jellemformáló kalandok, hihetetlen szövegek és a szabadság mámorító-mézédes íze. 2019 csúcspontja remélhetőleg nem csak a játékosokat, hanem a fejlesztőket is arra fogja késztetni, hogy újragondolják mindazt, amit a CRPG-kről tartanak.

Disco Elysium – Csak hódolat illet meg, nem bírálat

99 %
{{ average }} %
  • Ez Frisco, nem ez diszkó/Ne mond rám, hogy kegyetlen fickó!
Szerzői értékelés
Szerző
99
%
Olvasói értékelés
Olvasó
Olvasói értékelés
{{ average }}
%
{{ average }}
%

Szerep. Hát hogyne.

A konzolos vagy számítógépes szerepjátékok örök, visszás-paradox rákfenéje, hogy általában zéróhoz közeli lehetőségünk nyílik arra, hogy karakterünket többé-jobbá tegyük holmi hitvány lelketlen-jellegtelen statisztikahalmaznál. Így miközben kedvünkre mazsolázhatunk a különféle képzettségek között, gyakran pont a lényeg sikkad el. Elviekben a kategóriába tartozó címek ezreiből teljes egészében hiányoznak az érdemi döntések: légüres térben lebegünk, tetteink nem hatnak vissza ránk. Mellékes, hogy anno magát anyjából kirágó démonfajzatként dafke-richtig alapon romlást hozunk egy árvaházra, vagy az igazság aranypáncélos lovagjaiként tőből levágott bal lábunkkal etetjük az anyátlan-apátlan kölyköket. Küldetés letudva, jöhet egy másik. Nem kötnek ideológiák vagy morális gátak, sőt, ez a téma gyakran elsikkad.

Emberünket elsősorban a tulajdonságai és a felszerelési tárgyai határozzák meg, nem az, hogy hogyan áll a kannibalizmushoz, a szabad információáramláshoz, a PS4-Xbox One csörtéhez, a tatárjáráshoz, vagy az orchidea-termesztéshez. Ritkaság az okos manőverezésre és cselekedeteink következményeinek vállalására nevelő, megannyi eltérő nézőpontot ütköztető New Vegas-hoz hasonló remekmű. Ahogy az sem gyakori, hogy a Baldur's Gate mintájára csapatunk menet közben hozzánk csapódó tagjai lelépjenek, vagy egymásnak essenek, ha kibékíthetetlen ellentétek feszülnek köztük. Zsákmányhajkurászás, harcközpontúság, az epilepsziásokat konstans életveszélybe sodró, effektorgiának is beillő ütközetek, és az elmaradhatatlan tárgykészítés, netán építkezés: manapság ezek az CRPG-k főbb ismertetőjegyei.

Galéria megnyitása

Ám szerencsére hébe-hóba megjelenik egy, a Disco Elysiumhoz hasonló, a bevett sémákkal nem hogy szakítani merő, hanem azokat nagystílűen ignoráló, remélhetőleg trendteremtő alkotás.

Lássuk hát, hogy mi is főztek ki a ZA/UM boszorkánykonyhájában!

A diszkó az nem egy tánc

Egy, a legedzettebb katasztrófaturistát is hideglelős borzalommal eltöltő, menthetetlenül lepukkant hotelszobában térünk magunkhoz: a kicsiny helyiséget egyszerűbb, kényelmesebb és energiatakarékosabb lenne felgyújtani, mint kitakarítani. Mi magunk is esdekelve várjuk a megváltó tűzhalált, mert olyannyira felöntöttünk a garatra, hogy kezdetben fogalmunk sincs arról, hogy kik is vagyunk. Ezt természetesen tarthatatlan: akcióba lendülünk, és megkísérelünk választ találni a legégetőbb kérdésekre – de sajnos fáradozásaink nem a várt eredményt hozzák.

Az ugyan kisvártatva kiderül, hogy földi porhüvelyünk egy kiélt, középkorú alkoholistáé, ám egyúttal arra is rá kell döbbennünk, hogy a tivornya sajátos mellékhatásaként nem csak pontos személyazonosságunkat feledtük el. Lövésünk sincs a minket körülvevő világról, ezért villámcsapásként ér a hír, hogy ex-metropolisz, Revachol karhatalmának oszlopos tagjaként egy gyilkossági ügyben nyomozunk. Hozzáértésünket ékesen hirdeti, hogy az áldozat oszló-foszló teteme még mindig azon a fán lóg, amire felakasztották, mivel beálltunk és nem szedtük le. Ráadásul pisztolyunknak, illetve jelvényünknek se híre, se hamva, és hogy teljes legyen az összkép, társunk egy pedáns, a szabályokat szentírásnak tekintő, hozzánk viszonyítva fakó-sótlan alak.

Galéria megnyitása

Nem épp hősies bevezető, de hamar leesik, hogy a rend éber őrének lenni kincset érő, filmszakadásunkat bőven egyensúlyozó aduász. Hiába szörnyed el tőlünk teljes joggal egy leprás csatornapatkány is, nincs mese: itt és most mi reprezentáljuk az jogállamot. Vagyis a felső tízezerhez tartozó milliárdosok is kénytelenek fanyar mosollyal tűrni hónaljszagunk, irritáló stílusunk és válogatott baklövéseink. Magyarul egyrészt senki sem torkolhat le azért, mert amnéziásra ittuk magunk, másrészt a bűnös kézre kerítése során fittyet hányhatunk az együttélés írott és íratlan reguláira. Ha úgy tetszik, alulöltözött, tébolyultan hablatyoló, a talány nyitját egy üveg whisky alján kereső ősbunkóként fokozhatjuk a káoszt, vagy pitiáner nyomoroncként lejmolhatunk drogra.

Persze, a másik végletet is képviselhetjük, mivel a megtépázott-hanyatló vidéken az udvariasság többet érhet egy tankhadosztálynál is – ám semmi sem kötelező. Elvégre a Purgatórium szétesőfélben lévő, téren és időn kívüli szegletét barangolhatjuk be, ahol az abnormális a megszokott, és egy kvantumelméletről hablatyoló, mákonyos fejű, korrupt zsaroló nem oszt, nem szoroz. Limuzinszocialista szakszervezetisek, szerelmes csaposok, rasszista kamionsofőrök, bevándorlók, szellemi-vagyoni fölényükkel utánozhatatlan kellemmel kérkedő mogulok, nettó pszichopata utcakölykök és hasonló, furábbnál furább figurák között kellene érvényesülnünk – holott a nevünk se tudjuk. Egyetlen mentsvárunk és titkos fegyverünk a titulusunk.

Hirtelen halálRevachol legjobbjaival kevesen mernek packázni, de ha túlfeszítjük a húrt, lecsapnak, mint a taxiórát. Emellett arra sem árt figyelnünk, hogy nyüzüge nyúlbélaként egy balul elsült erőpróba könnyen szívrohamhoz vezethet, míg szánalmas bőgőmasinaként a kudarc sodorhat az idegösszeomlás szélére. Óvjuk magunk, tervezzünk, ha pedig nagy a baj, térjünk nyugovóra, vagy vegyünk be gyógyszereket – esetleg egy hasznos perkkel védjük testünk-lelkünk.

A sajátos atmoszféra magával ragad, beszippant és nem ereszt. Az egyik pillanatban az aprólékosan kidolgozott, királyokkal és felkelésekkel teli múlttól esik le az állunk, majd egy csavar, vagy a zűrös geopolitikai szituáció sokkol, hogy aztán egy beszélgetés kössön le. Nincsenek egyedül információforrásként szolgáló, unalmas töltelékfigurák. Egy kereskedőről simán kisülhet, hogy kizárólag azért árulja a portékáját, mert a fejébe verték, hogy egy saját üzlet nélkül sose lesz boldog és lövése sincs arról, hogy mit kéne tennie. De azon sem szabad meglepődnünk, ha valakiről lehull a lepel, és ráébredünk, hogy ipari kém, hetvenkedő szájhős vagy sokat megélt veterán.

Vagyok aki vagyok?

Ahogy az ennyiből is megállapítható a narratívára és a hangulatra egy szavunk sem lehet, ám a koronát az élményre az oktatandóan egyszerű, de bámulatosan mély játékmenet teszi fel.

Galéria megnyitása

A rettenthetetlen balfácán vázát tulajdonságai adják meg. Az intellektus a szellemi kvalitásait mutatja, a psziché a szociális képességeit méri, a fizikum erejét-szívósságát szimbolizálja, és a motorikus mozgás ügyességét-fürgeségét jelzi. Ezek alá hat, más-más előnyöket adó képzettség tartozik. Összegük eleinte megegyezik a vonatkozó karakterisztikával, ám a teljesített küldetésekért, legyűrt kihívásokért, beszélgetésekért vagy felfedett információkért kapott tapasztalati pontok gyűjtögetésével szintet léphetünk, és egy ponttal növeljük az egyiket. A képlet egyszerű: minél jobban elmélyedünk egy területben, annál nagyobb a diadal százalékos esélye. Ergo látszólag egy se íze, se bűze tucatmechanikával szúrják ki a szemünk – azonban az ördög a részletekben búvik meg.

Ki minek nem mestere...A képzettségpróbáknál négy fő szabálynak kell lebegnie a szemünk előtt. Az első, hogy hiába vagyunk kutyaütők valamihez, vagy épp emlegetnek minket az adott terület szakavatott nagyágyúi között, mindig van egy szerény esély a sikerre és a kudarcra. Másodszor, a megmérettetések tekintélyes hányada újrapróbálható, ha teszünk egy pontot a vonatkozó ismeretre. Harmadszor, öltözékünk kihat a teljesítményünkre, és piával-narkóval is ronthatunk vagy javíthatunk a helyzeten. Végül a legfontosabb: korábbi tetteink módosítókat adnak aktuális próbálkozásunkhoz. Ergo ne lepődjünk hát meg, hogy ha valakivel bicskanyitogatóan bunkók voltunk, az bajosan ég a vágytól, hogy teljes erőbedobással segítsen rajtunk.

Egyrészt, miközben akadnak a megfigyeléshez hasonló, vajmi kevés magyarázatot igénylő fortélyok, kitanulható kunsztjaink java ennél jóval komplikáltabb vagy különösebb. Értelmiségi okostojásként Holmest megszégyenítő következtetéseket vonhatunk le, vagy a fizikai törvényeit fordíthatjuk a javunkra. Az érzésekre fókuszálva hivatásos jófiúként, hatalmát védőpajzsként és végső ütőkártyaként használó, félelmetes Dredd-imitátorként, vagy félig-meddig képzelgéseiben élő fantasztaként brillírozhatunk. Ha gyúrunk, különleges, atavisztikus-maszkulin sugallatainkra támaszkodva nyitott könyvként olvashatunk a város ezernyi rezdülésében, esetleg a szebbik nemet másodpercek alatt felingerlő, drogmámorban úszó playboyként kamatoztathatjuk vadállatias férfiasságunkat. Míg reflexeink finomhangolásával elérhetjük, hogy arcizmunk se rezdüljön, vagy a menőség és a zsiványság földi avatárjává avanzsáló diszkópatkányként arathatjuk le a babérokat. Sohase sejthetjük, hogy minek vesszük hasznát: a fejlesztők lazán és rafináltan kezelték a kategóriákat, így gyakran a legváratlanabb helyzetben fizetődik ki, hogy nem hanyagoltunk el egy ismeretet.

Galéria megnyitása

Másrészt különcködő detektívünk nem a szó köznapi értelmében hasznosítja itt-ott felszedett praktikáit: sokkal inkább folyamatosan diskurál szerveivel, ötleteivel, izmaival és végtagjaival. Ennek egyik legzseniálisabb példája a szcéna legérdekesebb nyitányai között bérelt hellyel bíró eszmélésünk. Itt ugyanis irtóztató macskajajunk egy, központi idegrendszerünk különféle részeivel folytatott, a lét túlértékeltsége és kíméletlensége körül bonyolódó vitát provokál.

Galéria megnyitása

Azaz az egyes képzettségek technikailag tanácsokat-tippeket adó, közvetlen bajtársak, és egy eszköz megvizsgálása sem csupán annyiból áll, hogy meresztjük a szemünk. Bárszék, autóroncs, szétvert rádió vagy kötelességtudó kuka: ha nem is mindig, de szóra bírhatóak. Megosztják velünk, hogy min morfondíroznak, mi pedig elemezzük a hallottakat, és komáink is kifejtik a véleményüket.

Mikor a nap lemegy én felkelekHabár a közel korlátlan hatalmunk, az időt mi sem tudjuk megállítani – vagyis jobban tesszük, ha kihasználjuk a váltakozó napszakokban rejlő lehetőségeket. Egy melóscsehó reggel kong az ürességtől, este viszont egy gombostű leejtése is komoly mutatvány, míg ha bealkonyodik, akkor a tisztes polgárok otthonaikba húzódnak és alszanak. Partnerünk sem kivétel: ha nem akarjuk, hogy szemtanúja legyen valami nagy gaztettnek, vagy kétes kimenetelű istenkísértésnek, várjuk meg, hogy nyugovóra térjen, és csak utána garázdálkodjunk.

Ennek hála, a rutinmunka is kész kéjhömpöly, mivel a parádés leírásoknak és párbeszédeknek köszönhetően, egyetlen kurta percig sem unatkozunk. Lenyűgöző, hogy nem szorulunk kínos-lábszagú korlátok közé, hanem milliónyi opcióból mazsolázgathatunk, és néha magunkat is meglepő megoldásokkal göngyölíthetjük fel egy rejtély fonalát. Tivornyázás, ezotéria, netán alattomos, kígyószívű-kalkuláló manipulálás: ha jól keverjük a lapokat, nincs aki megállíthatna.

Ön dönt!

Ezek a kuriózumok önmagukban is szavatolnák a Disco Elysium sikerét, ám a ténykedésünkre reagáló személyiség-szisztéma tovább fokozza az élményt. Ennek lényege, hogy miután emlékeinknek búcsút intettünk, súlyos másnaposság gyötörte, üres-tudatlan véglényként tengünk-lengünk. Nincs kialakult álláspontunk a groteszk városról, és egyéniségünk apró, minket hús-vér emberré tevő nüanszait is vaskos ködréteg fedi. Hovatovább, az sem tiszta, hogy a négy uralkodó ideológia, jelesül az ultraliberalizmus, a fasizmus, a kommunizmus és a tankönyvi jót szolgáló, önmérsékletre intő moralizmus közül a zászlónkra tűztük-e bármelyiket is.

Galéria megnyitása

Viszont ahogy telik-múlik az idő, óhatatlanul is állást foglalunk egyik-másik kérdésben, vagy beindítjuk kis fogaskerekeinket, és ilyenkor megnyitunk egy gondolat-szilánkot. Ez kezdetben nem több holmi, a koponyánkban tanyát verő, megfoghatatlan, kósza elmélkedésnél vagy futó bolondériánál. De ha rászánunk egy képzettségpontot, és tűnődünk rajta pár órát, konkrét formába önthetjük: ilyenkor egy, a puszta statisztikafejlesztésnél komolyabb bónusz a jussunk, ám a pontos végkimenetel megjósolhatatlan. Utóvégre, honnan tudhatnánk előre, hogy miképpen hat ránk, ha szétverünk pár tárgyat, megigéz a barackillat, hajléktalanként csövezünk, vagy elmerengünk egy filozófus kivégzésén? Meglehet, hogy újjászületünk, de az is benne van a pakliban, hogy nem igazán válik a hasznunkra a változás, mert hátrányokat is kapunk. Ezért ha arra jutunk, hogy hebehurgyán ugrottunk fejest az adott eszmeiségbe, ideába vagy hobbiba, egy újabb pont kell ahhoz, hogy kikecmeregjünk az adott koncepció rontó-ragályos bűvköréből.

A lista egyébiránt zavarba ejtően bő. A teljesség igénye nélkül: harcos feministának vallhatjuk magunk, elmélyedhetünk a kriptozoológia rejtelmeiben, vagy ha arra vágyunk, szupersztár-aspiránsként bombasztikusabbnál bombasztikusabb egysorosokkal sokkolhatjuk a környezetünk. Ám ha óhajtjuk, kényszeresen bocsánatot kérő, a depresszióval flörtölő páriaként tengethetjük a napjaink, hitet tehetünk Mammon mellett, és dicső elődjeink is inspirálhatnak. Nincsenek gátak vagy akadályok, csak az, hogy mi hogyan döntünk, de azt is vállalnunk kell, hogy néha bezáródik előttünk egy-egy ajtó. Azonban cserébe csinos summához juthatunk, ha büszkén felvállaljuk, hogy a kedvenc muzsikánk a papírpénz zörgése, hagyományőrző ókonzervatívként megduplázhatjuk a legősibb, tradicionális drog, az alkohol bónuszait, vagy máshogy gyarapodhatunk.

A négy nagy titkaiAz ideológiák nem egészen azt takarják, amit a hazai politikai közbeszédből kiindulva gondolnánk: inkább tekinthetjük őket gyűjtőfogalmaknak. Így a kommunizmushoz tartozik a szociáldemokrácia is, a fasiszták nem feltétlenül fajgyűlölők, az ultraliberálisok nem társadalmi egyenlőséget, hanem a teli erszényt preferálják, és a moralisták sem vérző szívű, önfeláldozó angyalok.

Vagyis legalább annyira nyomozunk magunk, mint a titokzatos gyilkos után, és ez bőséges teret hagy a kísérletezgetésre – pláne, mivel nincs királyi, vagy félhivatalosan propagált-támogatott út. Az ordas eszméket terjesztőket nem állítják pellengérre: ők is játszi könnyedséggel találják meg a magunk egyetértően bólogató hallgatóságát. Sőt, figyelembe véve, hogy Revachol egy hallatlanul átpolitizált, egyben nemritkán meglepő szövetségekkel teli vidék, a kínosan középen állás és az objektivitásra törekvés is bajba sodorhat minket, vagy körülményes kerülőutakra késztet. Akár jelképnek is felfoghatjuk, hogy, ha nem tartozunk a vért nyaki artériájuk átmetszésével adó, menő-macsó faszagyerekek közé, igen hamar megeshet, hogy alkut kell kötnünk. Mert ha nem kenyerünk az erőszak, akkor az egyik legelső küldetést messze úgy a legkönnyebb megoldani, hogy beadjuk a derekunk egy übermensch-komplexusos izomkolosszusnak, és magunkévá tesszük a badarságait. Aztán vagy váltunk, vagy nem.

Galéria megnyitása

Művészhajlamú, piával lazító, kvázináci, önbizalomtól duzzadó, ügyes-okos, guberálással vagyonokat kereső fekete öves bolsi, a szabad piac öngyűlölettől szenvedő, pikírt propagálója, vagy látens homoszexuális, politoxikomán, Schwarzenegger-pótlék kiscserkész: szabad a vásár. Ha vállaljuk a következményeket, fantáziánk az egyetlen határ. Ráadásul a valódi élethez hasonlóan árnyalhatjuk álláspontunk. Megeshet, hogy alapvetően virtigli rendpártiként alkalmasint a moralisták felé húzunk, és az sem kizárt, hogy hiába kapnánk golyót a munkásosztályért, kapitális baromságnak véljük a termelőeszközök államosítását. Ergo szabadon kialakíthatjuk a véleményünket, semmi szín alatt sem szorulunk sémák közé, ám húzásaink és szavaink visszaüthetnek. Ha már-már pánikszerűen kerüljük, hogy egy bizonyos oldalról közelítsük meg a témákat, vagy visszafogottak, esetleg túl őrültek vagyunk, sosem nyitjuk meg a vonatkozó perkeket: abból válogathatunk, amit kiérdemeltünk. Ez pedig jócskán megnöveli a bő húsz-harminc órányi kikapcsolódást nyújtó program újrajátszhatóságát.

Nem vagyunk rá méltók

Összességében tehát, a Disco Elysium egy látszólagos tündöklése dacára immár hosszú évek óta a röhejes és a hányingerkeltő között ingadozó, identitáskrízisben vergődő műfaj elementáris erővel ható, iránymutató lángoszlopa. Végigjátszása közben önkéntelenül is tisztelet ébred bennünk a kicsiny stúdió vakmerő munkatársai iránt. Mivel az elmúlt pár esztendő másik nagy indie-slágerét, a Cuphead-et jegyző Studio MDHR-rel szemben ők egy jóval nehezebben befogadható alkotással alapozták meg hírnevüket. Hiszen míg utóbbi jóformán beharangozása első pillanatától fogva a sajtó érdeklődésének kereszttüzében állt, az észt fejlesztők megismételhetetlen-feledhetetlen etalonja sokáig elkerülte a zsurnaliszták figyelmét. Azaz a szó legnemesebb értelmében független projekt formálta át a CRPG-k világát, és emelkedett a semmiből az iparág élvonalába.

Galéria megnyitása

A verdikt így nem kérdéses. Amennyiben legalább középfokon beszéljük az angolt, még abban az esetben is fontoljuk meg egy digitális kópia beszerzését, ha gyermekkorunkban kanyaró helyett szerepjáték ellen oltottak be. Elvégre csekély negyven euróért a szcéna egyik, évtizedek múlva is bátran elővehető mérföldkővel bővíthetjük gyűjteményünk.

Összefoglalás

Disco Elysium – Csak hódolat illet meg, nem bírálat

Disco Elysium – Csak hódolat illet meg, nem bírálat

Disco Elysium – Csak hódolat illet meg, nem bírálat
Szerzői értékelés
99
%
A valaha készült egyik legnagyobb hatású, forradalmi CRPG.
Minden ízében zseniális.
Néha kicsit sokat tölt.
{{ totalLabel }}
%
{{ userRateLabel }}

Neked ajánljuk

Kiemelt
-{{ product.discountDiff|formatPriceWithCode }}
{{ discountPercent(product) }}
Új
Teszteltük
{{ product.commentCount }}
{{ voucherAdditionalProduct.originalPrice|formatPrice }} Ft
Ajándékutalvány
0% THM
{{ product.displayName }}
nem elérhető
{{ product.originalPrice|formatPriceWithCode }}
{{ product.grossPrice|formatPriceWithCode }}
{{ product.grossPrice|formatPriceWithCode }}
{{ product.displayName }}

Tesztek

{{ i }}
{{ totalTranslation }}
Sorrend

Szólj hozzá!

A komment írásához előbb jelentkezz be!
{{ orderNumber }}
{{ showMoreLabelTranslation }}
A komment írásához előbb jelentkezz be!
Még nem érkeztek hozzászólások ehhez a cikkhez!
Még nem érkeztek hozzászólások ehhez a cikkhez!
Segíts másoknak, mondd el, mit gondolsz a cikkről.

Kapcsolódó cikkek

Magazin címlap