A házityúk a világ legelterjedtebb tenyésztett állata, és az emberiség legnagyobb álltai fehérjeforrása. A teljes állomány jelenleg nagyjából 24 milliárd egyedből áll, amivel messze a legnépesebb madárfajnak számít. Eredetéről ugyanakkor immár két évszázada vitáznak a szakértők. Az első, a madár teljes genomját átfogóan tanulmányozó vizsgálat azonban eldöntheti a kérdést: az új adatok alapján a tyúkot Délkelet-Ázsia északi részén vagy Dél-Kínában háziasíthatták a vadon élő bankivatyúkból körülbelül 7500 évvel ezelőtt. Később innen terjedhetett el az egész világon mindenhova, az Antarktiszt kivéve.
Ming-Shan Wang, a Kínai Tudományos Akadémia munkatársa, a kutatás vezetője elmondása szerint eredményeit ellentmondanak azoknak a korábbi feltevéseknek, amelyek szerint tyúkot Észak-Kínában vagy az Indus völgyében háziasították. Az új vizsgálatok továbbá azt is feltárták, hogy a házityúk közvetlen elődje a bankivatyúk Gallus gallus spadiceus nevű alfaja.
Azt már Charles Darwin is állította, hogy a házityúk a bankivatyúk leszármazottja lehet, mivel a két alfaj tagjai nagyon hasonlítanak egymásra, és szaporodóképes utódot is képesek együtt létrehozni. Darwin azonban úgy vélte, hogy a háziasításra Indiában kerülhetett sor. A bankivatyúknak azonban öt különböző alfaj is létezik, amelyek a Indonéziától Pakisztánig óriási területen elterjedtek, így sokáig bizonytalan volt, hogy ezek közül melyiket domesztikálhatták az itt lakók, és mikor. A régészeti leletek változatos képet mutatnak, ezek alapján egyaránt elképzelhetőnek tűnt, hogy a tyúkot 9000 évvel ezelőtt Kína északi részén háziasították, de az is, hogy csak 4000 éve Pakisztánban került erre sor.
A DNS-vizsgálatok azzal kecsegtettek, hogy segíthetnek eldönteni a kérdést, azonban problémát okozott, hogy a házityúk vad rokonaitól nagyon kevés genetikai minta állt rendelkezésre a világon. Ezen változtatott Jianlin Han genetikus, aki két évtized alatt több mint 120 ázsiai és afrikai település környékén gyűjtött mintákat a helyi házityúkoktól és vad bankivatyúktól.
Wang csapata az így született gyűjteményből 864 madár teljes genomját szekvenálták, és hasonlították össze. Az eredmények azt sugallják, hogy a mai házityúkok háziasított és vad madarak leszármazottai, amelyek a mai Mianmar, Laosz és Thaiföld területén, illetve Dél-Kínában éltek. Az adatokból ugyanakkor úgy látszik, hogy az indiai szubkontinensen élő vad bankivatyúkok is „beházasodhattak” a házityúkok közé azok háziasítása után nem sokkal, ami megmagyarázhatja a dél-ázsiai genomösszetevőket.
Az új bizonyítékok alapján azonban egyértelműen úgy tűnik, hogy a házityúk legközelebbi rokona a G. g. spadiceus nevű alfaj. A mai házityúkok ősének fejlődése 12800–6200 ezelőtt válhatott le az említett alfajéról, és a háziasításra a leválás után kerülhetett sor, mondják a kutatók.
Az eredmények kapcsán több régész is szkeptikus, és abban legalábbis kételkednek, hogy a madarak teljesen domesztikáltak lettek volna a rizs és a köles termesztésének megkezdése előtt, ami 4500 évvel ezelőtt kezdődött meg Délkelet-Ázsia északi részén. Többen egyetértenek abban is, hogy a genetikai elemzés eredményeinek alátámasztásához ősi DNS-re lenne szükség, a ma élő madarak génállománya ugyanis csak korlátozottan alkalmas a házityúk korai evolúciójának feltárására.
A DNS-ből egyelőre az sem világos, hogy milyen kedvező tulajdonságaik miatt háziasították a tyúkot. A korai változatok sokkal soványabb testalkatúak voltak és kevesebb tojást tojtak, mint a mai, ipari tyúkváltozatok, illetve rengeteg természetes ellenségük is volt. Egyes szakértők szerint elképzelhető, hogy eredetileg a kakasok színpompás tollazata vagy a kakasviadalok lehetősége vonzotta az embereket a vad alfajhoz.
Jelenleg több régészcsapat is dolgozik azon, hogy a kérdéses területről ősi csontokat gyűjtsenek össze, amelyek alátámaszthatják a genetikai eredményeket. Han és társai pedig egy gigantikus, több mint 1500 házityúk genomját tömörítő adatbázison munkálkodnak, amelynek elemzése révén azt kívánják feltárni, hogyan terjedt el a háziasított alfaj Európában és Afrikában. Illetve azt is vizsgálják majd, hogy mely genetikai varianciák állnak az olyan kedvező tulajdonságok mögött, mint a betegségeknek való ellenállóképesség vagy a nagyszámú tojás produkálása.
