Shop menü

DÉL-KOREÁBÓL JUTNAK CHIPGYÁRTÓ GÉPEKHEZ EGYES KÍNAI MEGRENDELŐK

A Nextin fokozza jelenlétét Kínában, így az optikai szilíciumostya vizsgáló eszközök legmodernebb példányaihoz már biztosan hozzáférhetnek az egyes kínai vállalatok, legalábbis egyelőre.
Víg Ferenc (J.o.k.e.r)
Víg Ferenc (J.o.k.e.r)
Dél-Koreából jutnak chipgyártó gépekhez egyes kínai megrendelők

Az Amerikai Egyesül Államok és szövetségesei szoros együttműködésben akadályozzák meg, hogy Kína fejlett, amerikai technológiát használó gyártóeszközöket szerezhessen be, ezzel nehezítve a kínai félvezetőipar fejlődését. A szankcióknak köszönhetően nemcsak az amerikai vállalatok, de a japán, illetve a holland cégek sem szállíthatnak fejlett chipgyártó eszközöket Kínába, ám a korábbi beszámolók alapján úgy tűnik, a szankciók nem váltják be maradéktalanul a hozzájuk fűzött reményeket, hiszen az egyes kínai cégek így is eléggé fejlett gyártástechnológiák segítségével tudják legyártani modern chipjeiket.

A legutóbbi hírek szerint az amerikai szankciókból egyebek mellett Dél-Korea is profitálhat, ugyanis az ország egyik nagyvállalata, a Nextin szorosabbra fűzi az együttműködés Kínával, amelynek keretén belül optikai szilíciumostya-vizsgáló eszközöket szállíthatnak Kínába. A Nextin ezzel egy időben szeretné növelni jelenlétét a térségben, ezzel segítve a kínai félvezetőpiac fejlődését.

A szóban forgó dél-koreai vállalat az iparági értesülések alapján már alá is írt egy megállapodást az egyik kínai céggel, ennek keretén belül egy Aegis 3-as gépet le is szállítanak, méghozzá 5,39 millió dollár értékben. Az Aegis 3 azért bír nagy jelentőséggel, mert elődjéhez, az Aegis 2-höz képest 30%-kal magasabb sebességgel tudja átvizsgálni a szilíciumostyákat, hibák után kutatva, ami nagyrészt a kiszolgáló hardver 1,47 TFLOP/s-os számítási teljesítményének köszönhető.

Galéria megnyitása

A Nextin egyebek mellett az SK Hynix kínai részlegének, illetve az amerikai feketelistán szereplő kínai YMTC-nek (Yangtze Memory Technologies Corporation) is szállít optikai vizsgálóeszközöket, plusz a kínai SMIC (Semiconductor Manufacturing International Corporation) is szerepel az ügyfelei között, amely szintén feketelistára került már. Utóbbi két vállalatnak az amerikai exportkorlátozások miatt nem lehet amerikai technológiát használó gyártóeszközöket szállítani, az viszont jelenleg nem világos, hogy a Nextin Aegis 3-as gépei amerikai technológia köré épülnek-e.

Ezek az optikai vizsgálóeszközök lényegében arra valók, hogy a szilíciumostyán található kisebb hibákat észre lehessen venni velük, legyen szó 200 milliméteres, vagy éppen 300 milliméteres átmérőjű szilícium-ostyákról. Ezek a vizsgálatok jellemzően kétféle módban készülnek: az egyik a bright-field típusú vizsgálat, ahol visszavert fényen keresztül nyernek ki képeket, míg a másik a dark-field módszer, ahol szórt fényt használnak a vizsgálat során. Az Aegis 3 mindkét metódust támogatja: a bright-field mód esetében akár 15 nm-es, míg a dark-field módnál akár 30 nm-es hibák felfedezésére képes. A különböző hibák felderítése kritikus fontosságú a gyártás során, ezek ugyanis akadályozhatják vagy el is lehetetleníthetik az adott lapka működését.

A fentebb említett eszközöket szállító Nextin összességében egyre többet fektet be Kínában. Egyebek mellett egy 200 millió dolláros projekten is dolgoznak, amelynek keretén belül a Wuxi High-tech Zone és a Wuxi Industrial Developement Group területén fejlett gyártó és kutató-fejlesztő központot hoznak létre, ami kifejezetten a különböző szilícium-ostya vizsgáló eszközökhöz készül.

A hírre az amerikai kormányzat egyelőre még nem reagált, ám ha fény derül az együttműködés részleteire, nincs kizárva, hogy újabb exportszankciók bevezetésére kerül sor – már amennyiben amerikai technológiát használó eszközökről van szó.

Neked ajánljuk

    Tesztek

      Kapcsolódó cikkek

      Vissza az oldal tetejére