I. oldal
2008 több okból is rendhagyó év volt a játékvilágban, hisz nem csak hogy sok forradalmi játékmenettel és stílussal kísérletező program látott napvilágot (elég csak a Mirror’s Edgere vagy a rajzfilmes Prince of Persiara gondolni), de az addig biztonságban élő kiadók is elkezdtek nyitni az addig nem éppen előnyösen kezelt témák felé. Ilyen lépésre szánta el magát az EA is, mely a viszonylag újoncnak számító Visceral Games Dead Space című túlélőhorrorját vette szárnyai alá. Végtelenül brutális jelenetek, kőkemény kihívás és hihetetlenül emlékezetes pályák tették klasszikussá a játékot, amiről mi isírtunk az iPonon, s ahogy a sajtó többsége, mi is nagyon szerettük. Most pedig, nem egészen három évvel később, megérkezett a folytatás, mellyel a Visceral ismét bizonyított. Nem csak a már bevált recepthez ragaszkodva értek el ugyanis sikert, hanem mertek újat mutatni, ami egy franchise történelmében nem sok esetben fordulhat elő.
Űri csend
Ennek persze az is oka lehetett, hogy az EA hagyta kibontakozni a srácokat, lévén a Dead Space bár kritikailag elismert volt, anyagilag nem lett kirobbanó siker (alig egymillió darab kelt el belőle, ami multiplatform játék révén kevésnek számít). Így hát a kiadó nyitottnak mutatkozott az új ötletek felé, melyeket a fejlesztők fel is sorakoztattak, megváltoztatva ezzel a klasszikus játékélményt. Mielőtt azonban rátérnénk az újdonságokra, lássuk a sztorit, ami – akárcsak az első részben – roppant hangsúlyos az egész Dead Space 2 alatt.
Történetünk három évvel az első epizód után veszi fel a fonalat, hősünk pedig még mindig Isaac Clarke mérnök, akinek túlélésére nem tettünk volna komolyabb összegeket az első rész befejezésének ismeretében. Pedig hogy-hogy, hogy-hogy nem, Isaac megúszta a lezáró képsorokat, és elmenekült az USG Ishimuráról, élete viszont korántsem úgy alakult, ahogy remélte. Olyannyira nem, hogy fogalma sincs, mi történt vele az elmúlt esztendőkben, sőt, a Dead Space 2 elején épp egy elmegyógyintézetben próbálják rehabilitálni, több-kevesebb sikerrel. Bár Isaac nem hitte volna, hogy újra farkasszemet néz majd a nekromorfokkal, a dolgok úgy alakulnak, hogy a Titánon épült kórházban elszabadul a pokol, és a személyzet Clarke szeme láttára változik vérengző élőhalottakká. Nincs más hátra, ismét fel kell venni a kesz… akarom mondani szerszámot a szörnyetegekkel, hogy a végére járhassunk, mi történt a titokzatos jeladóval a kiesett három év alatt.
Mivel a Dead Space 2 most is az egyjátékos részre koncentrál inkább (bár van multi is, de arról majd később), a történet fontos szerepet játszik, és tele van érdekes fordulatokkal, melyeket az első rész történetmesélési mechanizmusán túl maga Isaac is kiegészít. Bár a lényeges információkat ezúttal is in-game scriptjelenetek és felvehető hang-, illetve videóanyagok nyújtják, hősünk az első résszel ellentétben komoly, kidolgozott személyiséget kapott. Bár az első részben is láthattuk Isaac arcát egy rövid ideig, a Dead Space 2-ben sokkal többször leveszi a sisakját, sőt, hangja is van, mi több, folyamatosan kommentálja az eseményeket. Ahogy haladunk előre a játékban, úgy ismerjük meg a fiatal mérnök gondolatait és karakterét, s óráról órára szimpatikusabbá válik számunkra. Arról már nem is beszélve, hogy a többi szereplővel is interakcióba lép, így az első rész kissé nevetséges jelenetei már nem köszönnek vissza. Egy szó mint száz, a történet bár nem a létező legjobb, a stílust tökéletesen kiszolgálja, és garantáltan lesz pár olyan jelenet, melyekre évek múltán is emlékezni fogunk. A befejezés pedig… nos, hadd áruljak el annyit, hogy a Visceral Gamesnek beteg egy humora van.
II. oldal
[bold]Nekrofília
[/bold]
A Dead Space 2 játékmenetét erős kettősség jellemzi, de kizárólag pozitív értelemben. Először is jelen van a már megszokott, TPS játékmenet és az ellenfelek csonkolására kihegyezett harcrendszer, valamint logikai feladványból is lesz pár, csakúgy, mint anno. Másodsorban viszont a játék nehezebb és akciódúsabb lett. A lőszert az első rész sem adagolta túl, de a plazmavágóba azért jutott anyag rendesen, sőt, egyedül azzal is végig lehetett vinni a játékot, ha valaki igazán profi volt. A Dead Space 2 viszont olyan fokon szűkítette le az erőforrásokat, hogy örülünk, ha nem halunk meg minden második sarkon. A harcrendszer épp ezért taktikusabbá vált, sokszor kell használnunk az időlassítást, a telekinézist, és mindegyik fegyver megfordul majd a kezünkben, noha maximális kihasználhatóságuk megismeréséhez ezúttal is több végigjátszásra lesz szükség. Főleg, hogy a fejlődési rendszer is változatlan maradt, így most is a gócok gyűjtögetése lesz az erősebb felszerelés kulcsa.
Mindez persze korántsem jelenti, hogy a Dead Space 2 kevésbé félelmetes, mint elődje. Bár a tempó gyorsult, a sok váratlan esemény és a hihetetlenül jó atmoszféra így is gondoskodik a sűrűn cserélendő alsónadrágokról. Manapság, amikor a túlélőhorrorok műfaja haldoklik, kifejezetten öröm egy olyan akciójáték, ami képes még sokadjára is a frászt hozni az emberre, s bár az Amnesiahoz hasonló agyterrort nem szabad várni, el kell ismerni, hogy a Dead Space 2 jelenleg csúcsminőséget képvisel a „jönnek a szörnyek és meg akarnak enni” típusú játékok között. Bár külön eddig nem tértem ki rá, de a folytatás még sokkal brutálisabb, mint az első rész volt, így párszor simán megéri csak azért meghalni, hogy végignézzük minden idők legvéresebb és legkegyetlenebb gyilok-animációit.
III. oldal
A multiplayer
Szerettem volna valami frappáns alcímet adni ennek az oldalnak, de nem igazán jutott eszembe semmi, s ez talán sejteti, milyen érzéseket vált ki az emberből a Dead Space 2 többjátékos módja. Bár a Visceral igyekezett úgy beállítani a multit, mint valami nagy durranást, végső soron nem lett semmi belőle, csak egy felesleges, minden fantáziát nélkülöző fércmunka, amit – főleg a PC-s multiplayer-kínálatot figyelembe véve – egyszerűen nem is tudok hova tenni. Lényegében egyébként egy kasztokra osztott többjátékos móddal állunk szemben, melynek egyik oldalán a nekromorfok, a másikon pedig a mérnökök állnak. Összesen 4-4 fős csapatfelállással lehet játszani, a lényeg pedig, hogy míg a mérnökök igyekeznek teljesíteni valamilyen feladatot, illetve kiirtani a nekromorfokat, addig azok meg akarják ezt akadályozni.
Bár az ötlettel elméletben nincs gond, az egész fantáziátlan és igénytelen kivitelezést kapott. Az még csak hagyján, hogy a multi laggol, kiegyensúlyozatlan és túl sokáig tart a respawn, de a kevés pálya, a fejlődéshez kötött fegyverminőség, valamint a kampányhoz jó, de az állandó rohangálásra abszolút alkalmatlan irányítás már több a soknál. Ráadásul a mérnökök feladatainak teljesítéséhez egy ideig ott kell állni a konzolok előtt, ezalatt pedig nincs olyan nekromorf, ami ne ugrana a nyakunkba. Bár egy-egy meccset le lehet nyomni vele, és biztos vagyok benne, hogy jönnek még patchek az eddigi hibák orvoslására, ezt ilyen formában kár volt erőltetni. A Dead Space-t mindig is a hangulat és a horror adta el, s ez soha nem lesz másként.
IV. oldal
Vér és belek
A Dead Space 2 technikai háttere megegyezik a két évvel ezelőtti első résszel, hisz ugyanaz a házilag szerkesztett engine dolgozik alatta. Ugyanakkor a látvány még most is gyönyörű, sőt, vannak helyek, ahol forradalmi is, például a fénytechnika és az árnyékkezelés az egyik legjobb, amit valaha láttunk. A karaktermodellek sokat fejlődtek (kellett is, hisz több NPC-vel találkozunk majd), az animációk pedig döbbenetesek, akár emberekről, akár nekromorfokról van szó. A játék scriptelt átvezetői is kiváló rendezést kaptak, mindezen örömökért pedig nem kell jobb gép, mint amin az előző rész is elfutott. Volt szerencsénk a konzolos változatokhoz is, amik a felbontást és az élsimítás hiányát leszámítva teljesen megegyeznek a PC-s verzióval. Akármilyen gépre vegyük is tehát, a Dead Space 2-vel meg leszünk elégedve, ha látványról van szó.
A hangok és a zene is remek, sőt, talán még jobban is sikerültek, mint maga a grafika. A szinkron profi munka, Isaac fiatalos de erőteljes hangja roppant karakteresnek hat. A háttérben hallható zajok garantáltan beszippantanak a hangulatba, a zene pedig, bár felidézni nehézkes, tökéletesen illeszkedik a játékmenethez. Kevés olyan játék van, ami ennyire odateszi magát a tálalás terén, de a Dead Space 2 túlnő saját korlátain, és valódi élményt nyújtva válik örök emlékké. Hát igen, a Visceral tud egyet s mást, kár, hogy a Dante’s Inferno nem volt ilyen hatásos.
[bold]
Jobb?[/bold]
A kérdésre, hogy jobb lett-e a Dead Space 2 az első résznél nincs egyértelmű válasz, aminek az oka, hogy a játékélmény megváltozott az évek alatt, így inkább más lett a játék. A Visceral mert újat mutatni azzal, hogy kilépett az első rész árnyékából, és a lassú, menekülésközpontú játékmenetet gyorsabb, akciódús megközelítésre váltotta. Emiatt aztán a Dead Space 2 úgy vált jó játékká, hogy nem ismétli az első részt, de megtartja annak legjobb tulajdonságait. Ez persze nem jelenti azt, hogy hibátlan lenne, hisz a multi speciel nem sikerült jól, az olyan apróságok pedig, mint az automatikus újratöltés hiánya, vagy a PC-n még mindig nehézkes irányítás rá tudják nyomni a bélyeget a sokszori újrajátszásra. S mégis… Minden hibája ellenére a Dead Space 2 az utóbbi évek egyik legjobb folytatása lett, csak mert egyénisége van egy sorozaton belül. A magam részéről mindenkinek ajánlom, akinek tetszett az első rész, de azok is próbálják ki, akiknek nem, mert a Visceral rájuk is gondolt. Csak azt ne feledje senki, hogy nem lesz sétagalopp, a játék nehéz, sőt, a Hardcore-mód eleve három mentési lehetőséggel indít, checkpointok nélkül. Aki esetleg még azon gondolkozik, hogy melyik platformot szeresse annak érdemes tudnia, hogy technikailag nagyon közel áll egymáshoz mindhárom változat, viszont a PlayStation 3-ashoz jár a Dead Space: Extraction on-rail shooter felújított változata is (MOVE-val is játszható), ami egy olyan erős extra, amit kár lenne figyelmen kívül hagyni.
