Halál, őrület, testi-lelki nyomor, kozmikus rettegés, hiábavalóság: csak néhány szó, amivel jellemezni lehetne a Red Hook lassan klasszikussá váló szerepjátékát, a Darkest Dungeon-t. A 2016-os játék fejleszői viszont nem ültek a babérjaikon (pedig nem kevés díjat hazavittek több rendezvényről), a játék azóta rengeteg finomhangolást, javítást és kiegészítést kapott. A balanszolás és új játékmechanikák bevezetése viszont mindig az addigi dolgok kibillenésével járt, akik pedig folyamatosan követték a játék fejlődését, néha igencsak drámai huzavonákat tapasztaltak rajongók és fejlesztők között, már-már egy Early Access játékhoz méltó ide-oda egyensúlyozásnak lehettünk tanúi.

A legnagyobb újítások viszont a fizetős kiegészítőkkel jöttek. Nemrég jött ki a legújabb, és hosszabb kihagyás után visszatekintve azt kellett észrevennem, hogy elég sok érdekes dolog történt. Nézzük tehát, milyen nevesített kiegészítők érkeztek a Darkest Dungeon-höz 2016-os megjelenése óta.

The Crimson Court

Ha a halál, őrület, pestis nem volt elég, itt a vér körül forgó nagy DLC, a The Crimson Court. Ugyan a kiegészítő legfontosabb adaléka, az új helyszín meglehetősen nehéz terep, mégsem endgame tartalom, és ha teljesen elölről kezdjük a játékot (ahogy én is tettem), nagyjából az első játékbeli hónap, azaz egy óra játék után már fel is oldhatjuk az utat a „Courtyard” nevezetű helyre.

Ez a rémületes szekció teljes egészében a vér és a vérszívó lények tematikájára épül, de minthogy a Darkest Dungeon nyíltan merít Lovecraft munkásságából, nesápadt, humanoid vámpírokat várjunk.

De bárcsak ennyi lenne.

A "Crimson Curse" nevű új debuff ugyanis a vérszívó mentalitással fertőzheti meg csapatunk tagjait, és amíg a DLC-t végig nem visszük, addig kívánni fogják a vért (craving). Értsd: nem gyógyítható tradicionális módszerekkel. A vér pedig olyasmi, amit immár ellenfelek is elejtenek, de nem mindig, és ilyenkor drasztikus megoldások is szóba jöhetnek, ha a csillapíthatatlan vágyakozás átveszi a főszerepet. Ha az éhség felfokozódik, nem lehetetlen, hogy a csapat egymást kezdi el csipegetni...

Hogy ne legyen minden teljesen kétségbeesett, a kiegészítő olyan dolgokat is hozzátesz a játékhoz, amelyek segítenek lelombozó kalandunk során.

A kerület-rendszer hozzáadása a központi faluhoz segít új, bár meglehetősen drága épületek felállításában, amelyek különféle bónuszokat adnak (és akad olyan is, amely vér-fiolákat is szállít időnként), de ezek nem épülnek be szervesen a falu képébe, és új képernyőn kell őket menedzselni.

Az új kaszt, a Flagellant viszont csak szuperlatívuszokban írható le, egy nagyon szépen kiegyensúlyozott közelharci figura, aki képességeivel vérzést okozhat, két ellenfelet is levághat, és gyógyítja magát, ráadásul erősebbé válik, ha halálközelbe kerül. Az egyedi csapás, ami érheti, csak rá vonatkozik, ez a „Rapturous”, ilyenkor hősünk nekiállhat saját csapattársait megtámadni, vagy saját magát, megakadályozhatja a visszavonulást és visszautasíthatja a gyógyító tárgyakat, képességeket. Nem szép látvány.

Nem mondanám különösebben „kötelező” kiegészítőnek, de meglehetősen tartalmas és karakteres DLC, a tematika megmutatkozik új trinket-ekben, más helyszíneken felbukkanó új ellenfelekben is, illetve a Courtyard területén mechanikai változások is tapasztalhatóak, például nincs hagyományos értelemben vett fáklya-mechanika, a helyén egy amolyan vérfáklya ég („Bloodlight”), ami fokozatos stresszt és vérzés-ellenállási hátrányt jelent, és folyamatosan aktív.

A DLC korai felbukkanása ne tévesszen meg senkit, a Courtyard kegyetlenül nehéz, őrülten nagy és szövevényes, és amellett, hogy el lehet tévedni, a fertőzés mértéke folyamatosan növekszik, és közepes szint fölött, egy bejelentést követően már véletlenszerűen felbukkanhat a Fanatikus, aki egy vándorló boss-típus. Rajta kívül egyébként három nemesi vámpír főboss van a játékban (Baron, Viscount, Countess), mindegyik vért izzadós. Az ajánlott 1-2-es szintű csapat helyett tényleg csak azok jöjjenek ide, akik a Darkest Dungeont is mesterien tudják kezelni.

Musketeer és Shieldbreaker

Két kaszt DLC is érkezett időközben, a Musketeer ingyenes, a Shieldbreaker pedig fizetős. A muskétásnak saját kis története van, ennek ellenére nem sokban különbözik a korábban már meglévő Arbalest kaszttól, akinek gyakorlatilag a képességeit egy az egyben átveszi, csak más elnevezéssel. Egy remekül célzó, távolsági karakter, aki lőfegyvert és füstöt használ, valamint elsősegély-képességgel is rendelkezik.

Nem találtam kiemelkedő karakternek, és meglehetősen későn dobta be a játék (ahhoz képest, hogy be volt töltve az elejétől a DLC), különösebben nem oszt, nem szoroz, hogy letöltjük-e. De ingyen van, és színesebb tőle a felhozatal.

A Shieldbreaker viszont egészen más kategória. Véletlenszerű eseményekkel érkezik, és kinézetre is kilóg a közegből: a sivatagból érkezett, és szokatlanul a defenzív művészetek specialistája. Mind támadása, mind védekezése ekörül forog: ha támad, az ellenfelek védekezési képességét veri szét, dárdáját simán keresztüldöfi az ellenfelek során, át tudja húzni előre a hátsó egységeket, és mérgező sebzést visz be. Táborozási képességei között páncéltörést növelő erősítés, védelemnövelés és homokvihar szerepelnek.

A Shieldbreaker DLC viszont nem merül ki ennyiben, behoztaa különféle kígyó-ellenfeleketés kígyó-tematikájú képességeket (Adder’s kiss, Serpent Sway), egy új erőforrást (Aegis Scales: +1 a kivédéshez) ésúj mechanikát, a lopakodást. Ez a gyakorlatban úgy néz ki, hogy az első támadásig ellenfeleink is rejtve maradhatnak, és külön képességeket kapunk, amelyek ezeket feloldják (Expose). Ez érdekes dinamikát visz a harcokba, viszont a DLC hátránya, hogy az új ellenféltípusok csak akkor kerülnek az utunkba, ha a Shieldbreaker a csapatban van.

Mindenesetre több újítást hoz, így érthető, miért fizetős, de igazából aprópénz, és ennél is igaz: alapvetően nem változtatja meg a játékot, csak színesíti.

The Color of Madness

Egyet leszögezhetünk: ha valaki olvasta H. P. Lovecraft híres novelláját, a Szín az űrből-t, egyből észre fogja venni, hogy ez a DLC majdhogynem egyenes adaptációja. Egy kozmikus, kristályos üstökös zuhan a farmvidékre, egészen pontosan a molnárhoz, és a kékes derengés elkezdi felemészteni a vidéket, az emberek és az állatok megőrülnek, és a kozmikus sugárzás átalakítja őket.

Ha a Crimson Court DLC a vér körül forgott, akkor ez a kiegészítő a csillagokból érkező idegen dolgokról szól leginkább (kezd már olyan lenni az egész, mint a Bloodborne, nem?). Hasonlóképp a farm is elérhető kezdő karakterek számára, még előbb is, mint idősebb, nagyobb, drágább és véresebb nővére, de ismét figyelmeztetnem kell az óvatlan játékosokat, hogy ne merészkedjenek ide frissen felbérelt csapattal.

A Color of Madness legérdekesebb újítása ugyanis azonnal beugrik: nem szobákat pucolunk ki, hanem egy találkozás több tucat ellenfelet is behozhat, különböző hullámokban dobálja be őket a játék. Itt az üstökös szilánkjait gyűjthetjük, mint egyfajta másodlagos erőforrást, amit az új NPC-nél, az ékszerésznél lehet elkölteni "twisted" trinketekre. Új kerület is érkezik, amelyben különféle segítségeket oldhatunk fel a kristályos fenyegetés ellen.

További területeken is bővül a játék: új ismételhető küldetések, bossok (maga az üstökös-lény és a fertőzött molnár is!), újfajta szörnyek is bejönnek, ezek mind a kristály/farm tematikából merítenek (egyszerű földművesek például vetés-aratás nevű támadásokkal jönnek, csak nem magokat szórnak, hanem szilánkokat), ami elég karakteres és jópofa, ráadásul szinte 100% Lovecraft.

Viszont maga a DLC nem annyira szövevényes és grandiózus, mint a Crimson Court, ráadásul új kasztot sem kapunk (ami végül is nem gond, tekintve, hogy így is sokáig kell várni, mire besorsolja a kedvenceinket a szekérnél). Szerencsére ez az árán is meglátszik, így arányait tekintve ez sem egy rossz DLC, sőt nekem még jobban is tetszik, mert karakteresebb, ténylegesen új színt visz a világba. Ez persze szubjektív hozzáállás, azt mindenképpen el kell ismernem, hogy hiányosságai teljesen nyilvánvalóak, ha összehasonlítjuk az előző nagy kiegészítővel.

Más lett a játék?

Maga a klasszikus játékmenet nem változott, de a kis falucska, ahová hőseink visszajárnak megpihenni és mentális betegségeiket kúráltatni, egészen felpezsdült, ráadásul a felfedezni való helyszínek is sokkal izgalmasabbak és még félelmetesebb veszélyeket tartogatnak.

Ami viszont hiányosság, vagy kifejezetten frusztráló nehézség volt, ugyanúgy megmaradt, persze testreszabhatóságban javult a játék.Mégsem mondanám viszont azt, hogy sokkal hívogatóbb lenne azok számára, akik eddig sem szerették. Engem alapvetően meggyőzött a Red Hook, két évig ilyen alapossággal és variációkkal frissíteni egy nem online játszható játékot meglehetősen ritka, főleg a független-fejlesztők között.

Hogy lesz-e még újabb adalék, érdekes kérdés, most úgy látom, hogymár elég sok újdonság gyűlt összeaz amúgy is roskadásig rakott tányéron, egy kezdőnek pedig már lassan áttekinthetetlenül sok lesz a tennivaló és gyűjtögetnivaló, így érzésre azt mondanám, a Color of Madness tök jó kis befejezés lenne. Itt lehet végtelenül kalandozni, és küldetéseket ismételni, tehát kifejezetten endgame-módszerekkel dolgozik, és hogy is mondják... a határ a csillagos ég. Az is leszakadt most.

Mindenesetre, a befejezést is szubjektívre veszem: nagyon szeretem ezt a játékot, nagyon sokat csiszolták és bővítették, és ha rajtam múlna, az eredeti pontszámozást is megemelném egy tíz százalékkal a jelenlegi állapotát tekintve. Ennyi mindent nyilván lehetetlen tökéletesre balanszolni, tehát biztosan csapkodjuk majd az asztalt a megmaradt hülyeségei miatt, de immár elég eszközt ad a játékos kezébe, hogy ezekre valamilyen szinten fel tudjon készülni.

És még mindig piszok addiktív.