Cyberbullying, megalázás – Mit tehetünk a zaklatók ellen?

Az internet sosem alszik, a megalázó adatcsomagok pedig fénysebességgel érnek célba, és bárhonnan, bármikor útjukra bocsáthatja őket a támadó fél.

Cyberbullying, megalázás – Mit tehetünk a zaklatók ellen?

1. oldal

A cyberbullying kifejezés megragadt ugyan a magyar nyelvben, de jelentését tekintve árnyaltabban fejezi ki a megfélemlítés, zsarnokoskodás, kegyetlenkedés és a fenyegetés. A digitális térben történő bántalmazás nemcsak a felületet, hanem az ebben használt eszközöket is jelenti. Számítógép, laptop, okostelefon, tablet, igazából bármilyen olyan eszköz alkalmas rá, amivel a népszerű közösségi oldalak elérhetővé válnak. Ezt bizonyítja az is, hogy a cyberbullying legnépszerűbb platformjai a Facebook, a Twitter és az Instagram, ahol a kegyetlen megnyilvánulások és az érzelmi terror sajnos mindennaposnak mondható. 2008-ra a Pew Internet Project felmérése szerint a fiatal 12 és 17 év közöttiek 93%-a jelen volt már az online térben. Arról nem is beszélve, hogy az alvás mellett online tevékenységekkel töltik az idejük legjavát. Az alapvető definíció szerint a cyberbullying akkor valósul meg, ha valaki az internetet, az okostelefont vagy más digitális eszközt arra használ, hogy szöveges üzenetet, postot, képet juttasson el valakihez azzal a szándékkal, hogy megsértse, bántsa vagy megalázza. Tehát a szándék, az eszköz, a módszer és a felület egyaránt fontos részét képezi a folyamatnak.

Könnyen összemosható a trollkodásnak nevezett, gyakran humorba ágyazott gonoszkodással és hajszál választja csak el a kettőt. De amíg a „sima” trollkodás egyszeri, véletlenszerű, személytelen általában (és nem mindig!), ezért habár kellemetlen élmény és a negatív hatása sem tagadható le, de hosszú távú következménye kevésbé van. Külön kategória még a cyberstalking (leskelődés, becserkészés, követés), ami egyfelől „felnőttebb” kategóriának számít, másfelől olyan témákat érint, mint a hamis vád, a megfigyelés, fenyegetés, személyazonossággal való visszaélés vagy a (leggyakrabban szexuális jellegű) zsarolás. Úgy gondolom egyre jobban összemosódnak ezek a problémák. Hiába vannak külön életkorra, úgymond komolyságra bontott kategóriák, az eszközöket és – ha megvan – a szándékot illetően a lehetőség, sajnos adott, bárki számára. Elbagatellizálni, lekicsinyleni, vagy épp nevelő, megerősítő jellegűnek pedig végképp nem szabadna az internetes zaklatást titulálni, hiszen az áldozat önbecsülésére, szociális kapcsolataira, személyiségének fejlődésére, emocionális jóllétére nézve nagyon komoly károkat okoz és hosszú távú, időnként halálba torkolló következményekkel bírhat.

A leggyakoribb előfordulási formái:

- kizárás, kiközösítés: offline és/vagy online közösségről, csoportról egyaránt szó lehet

- zaklatás: folyamatos e-mail, üzenet, bejelölés hadjárat, ahol a másik lejáratása, megalázása a cél

- pletykálás: olyan hamis üzenetek, tartalmak, amelyek az áldozat jó hírét, kapcsolatait és magabiztosságát támadják és kezdik ki

- átverés, kibeszélés (outing/trickery): szégyellt vagy titkos információ megszerzése majd publikussá tétele

- megszemélyesítés: hamis vagy feltört fiókokkal a másik ember bőrébe bújva rombolni a kapcsolatait

- megfenyegetés (cyber threat): kegyetlenkedő, agresszív, erőszakos viselkedés kifejezése és ezek beváltására tett ígéret

- eldurvuló vitázás (flaming): olyan beszélgetés vagy véleményütközés, ami fenyegetésig gyűlölködésig is elfajulhat az adott oldalon/fórumon/blogon stb.

2. oldal

Zacher Gábor egy cikkében nagyon pontosan feltárta a folyamatot. A gyerek, a fiatal nagyjából kétszer fog odamenni a szülőhöz, hogy megmutassa a maga világát. Ez egy „hülye videojáték” is lehet, de gyakran inkább felvezető a problémáinak a megosztásához. Ahol működik a szülő-gyerek kommunikáció, ott is van egy „tesztelés”, hogy megértenek, elfogadnak-e engem? Kíváncsiak-e rám? Amikor előítéletekbe, időhiányba, ellenállásba ütközik, a gyerek más utat keres, és nem próbálkozik többet. A bizalmát, a kérdéseit máshová helyezi át és más utakat, megoldásokat keres. „Apa, anya, gyerek, látszatra csupa szív, szeretet, mint a Mézga család, de valójában nem ismerik egymást, mert egymással hátnak élik az életüket, vagy ki-ki „a saját számítógépében”.” Az biztos, hogy az iskolai érdemjegyek fontosak, márcsak azért is, mert a világ eszerint kategorizál, mér és sorol be minket. Vagyis egyfelől jogos jelentőséget tulajdonítanak ennek a szülők és a tanárok, másfelől viszont mindez egy szelete csak a fiatalok életének. Ha a többi rész felé érdektelenséget mutatunk, úgy rengeteg probléma és feszültség forrását veszíthetjük szem elől. Ez pedig minden kapcsolatban károkat, sérüléseket okoz, legyen szó gyermekről, serdülőről vagy felnőttről.

A szétesett, reménytelen világkép, a családi problémák, egy szakítás, a kevés szociális kapcsolat mellett az internet nemcsak az érzelmekkel való szembenézéstől „ment meg”, de a valóság fájdalmát is enyhíti a maga módján. A köznyelvben is gyakran emlegetett „strucc-effektushoz” hasonlóan, amit nem látunk, érzünk, amiről elterelődik a figyelem, az nem is létezik. Olyan menekülés ez, ami, más eszközök nem révén legalább opciót, és olyasmit ad, amivel elviselhetőbb az élet. Nem jó, csak szó szerint elviselhetőbb. És itt válik ördögi körré a helyzet, hiszen a megoldási kísérletek és a feldolgozás is elmarad vagy kitolódik, esetleg passzív szemlélőként követjük csak a változásokat, akkor is, ha minket valahogyan pozitívan is érint majd. Az alapprobléma, a hiányok fájó ürességérzete viszont változatlan marad, és ez a fő probléma.

A sértő üzenetek, a kamu profilokról érkező támadások, és a megalázó hozzászólások a cyberbullying áldozatainak minden percében ott vannak. Az internet sosem alszik, a megalázó adatcsomagok pedig fénysebességgel érnek célba, és bárhonnan, bármikor útjukra bocsáthatja őket a támadó fél. Az áldozat pedig szégyenként éli meg, beszélni sem mer róla, nemhogy felszólaljon ellene. Így pedig nemcsak a segítségkérés marad el gyakran, de internalizálja, belsővé is teszi idővel a negatív üzeneteket. És nem csökken a nyomás, mert az áldozatszerep egyfajta bizarr jóváhagyást is közvetít, ezáltal téve „természetessé” ezt az egyre több mindenen eluralkodó állapotot. A cyberbullying pedig leggyakrabban azért folytatódik, mert nincs aki közbe lépjen, nem veszik észre és az áldozat sem tudja, hogy kitől vagy hogyan kérjen segítséget abban, hogy megvédhesse magát.

A cyberbullying és megfélemlítés önmagában is komoly problémák forrása lehet, de van más, elsőre furcsának tűnő jelenség is, ami részben ide köthető. A digitális önsebzés (cyber self-harm) lényege ismerős lehet máshonnan, a módszer és az ok pedig lényegében a korábbi verzió online megfelelője. Miről is van szó? Biztosan találkoztunk már olyan emberrel, aki a dicséretet, a bókot vagy egy neki tulajdonított pozitív tulajdonságot elutasítva ennek az ellenkezőjét hangsúlyozta. Itt nemcsak a reális énképről és az önbizalomról van szó, hanem arról is, hogy a visszajelzések mennyire fontosak. Egyfelől azért, mert eszerint méri magát a másik, másfelől pedig a reakciókat és a „győzködés” intenzitását is figyeli. Ez egy olyan játszma, aminek igazából nincsen nyertese, mégha úgy is tűnik. A digitális felületen, az önmagának gyalázkodó, bántó vagy sértő üzeneteket, postokat küldő fiatal ugyanúgy a külvilág reakciójára kíváncsi. Megvédik? Egyetértenek?

3. oldal

A visszajelzésekről szól itt is – ahogy a közösségi médiában is – minden. Néha pedig egészen messzire is elmegy az, aki az internet vélt vagy valós anonimitását kihasználva, hamis személyazonosságot, vagy másik nemet hazudik magának és azoknak, akiket a hálójába von. Itt a bosszú és a szexuális előnyök és/vagy zsarolás a leggyakoribb téma, ahogy egy nemrégen nyilvánosságot kapott eset is rávilágított erre. A bizalommal való játszadozás, a zsarolás és a szülők kezdeti tehetetlensége felhívja a figyelmet arra, hogy az ilyen és a hasonló esetektől nem a tiltás és a korlátozás, hanem a bizalommal teli és őszinte szülő-gyermek kapcsolat fogja a tapasztalatlanabb fiatalt megvédeni. A gondoskodás és az odafigyelés mellett azonban fontos, hogy az idősebb felnőtt ne csak a saját – kialakult és stabilnak mondható – értékrendjéből induljon ki. Ami neki lehetetlennek vagy „hülyeségnek” tűnik, az a csoportnyomás, a bizonytalanság és a megfelelés között ingázó kamasz számára nem ilyen egyértelmű.

A hangsúly azon az élményen van, amit egy ilyen kis dolognak tűnő esemény okozhat. Apróság a maga nemében, hiszen egyetlen bejegyzés, kép vagy tweet is elég ahhoz, hogy elinduljon a hadjárat. A háborúra, agresszív támadásra utaló szó pedig nem túlzás ebben az esetben, főként, ha belegondolunk, hogy mit él át, és min megy keresztül az az ember, akit zaklatnak, megsértenek, kifiguráznak, gúnyolnak és ellehetetlenítenek. Ez nem is újdonság, hiszen a digitális felületek és eszközök elterjedése előtt is sok olyan esetről lehetett hallani, ahol ugyanez zajlott le, okostelefonok és internet nélkül is. A többség állhatott osztálytársakból, az adott intézmény diákjaiból, vagy munkahelyi dolgozókból, de mindegyikük, aki részt vett a zaklatásban, megalázásban, hozzátette a maga részét ahhoz, hogy a kiválasztott szerencsétlen élete pokollá váljék.

A legtöbb áldozat elhiszi ilyenkor, hogy vele van baj. Hiszen tényleg csendesebb az átlagnál. Vagy túlsúlyos. Szemüvege van. Nem sikeres a tanulmányaiban, vagy éppen túlságosan is sikeres. Nem egy társasági típus, visszahúzódó, félénk. Vagy épp olyan fogyatékossága van, ami szembetűnő a többiek számára. Lehetne folytatni a sort, de a legtöbbünk, ha végiggondolja az életét, nagy eséllyel talál valamit, amiért piszkálva volt, vagy egy olyan csoportot, aminek a tagja volt, amikor más került a célkeresztbe. Ha nem hiszi el a bántalmazott, hogy ő a kiemelt tulajdonság vagy gyengeség miatt kevesebb lenne, a felé megnyilvánuló rosszindulat és agresszió egy idő után úgy is megteszi a hatását. Nincs olyan ember, aki sokáig képes elviselni azt, hogy minden nap ez várja, hogy bármikor megtalálhatják zaklatói. A digitális felületeken el lehet kezdeni letiltani, lekorlátozni a profilokat, a láthatóságot, vagy, hogy ki írhat oda és lehet kapcsolatba velünk, de ez is csak kényszermegoldás. Az időleges béke illúziója mellett az áldozatnak beszűkül az élettere, az önértékelése és az énképe a drasztikus negatív hatás miatt pedig hamissá, torzzá válik. A megnövekedett stressz szint autoagresszívcselekedetekhez vezethet, a tehetetlenség pedig depressziós tüneteket okozhat. A kilátástalan helyzet és az addigi keretek, a biztonság és a szociális közeg felborulása pedig drasztikus megoldásokig is elvezethet.

4. oldal

Ez az állapot megsemmisítő erejű, és ezt szó szerint is vehetjük, hiszen az ilyen történetek bővelkednek a befejezett öngyilkosságig elfajuló esetekben. De tegyük fel, hogy nem akarja elvenni az életét a mindezt elszenvedő és túlélő fiatal vagy felnőtt. A beilleszkedést, sőt, akár az utcán mutatkozást is áthatják a pletykák, a mutogatás, az összesúgás és a megbélyegzés akkor is, ha igazságot szolgáltat valaki, valahogyan. Bármennyire megtörténik a jóvátétel, a világ sosem lesz már ugyanaz a hely, mint előtte volt.

A helyzethez az is hozzátartozik, hogy a szülők, a tanárok sokszor nagyon keveset tudnak a digitális felületekről, azok hatásairól vagy használatának lehetőségeiről. Emellett pedig felmerül annak a kérdése is mennyit tudnak a gyerek magánéletéről, körülményeiről, harcairól és örömeiről. Ez a világ - főleg a serdülő szakaszban - nagyon kevéssé ismerhető meg a felnőttek számára, a belátás pedig nemcsak nehéz, de néha lehetetlen is. Még a sokat beszélgető, szeretetteli, elfogadó légkörben felnövő kamasznak is megvan az igénye, hogy az övé legyen a kontroll a saját életében. Itt nem feltétlen van szó lázadásról, de a kísérletezés, a saját autonómia és az önerőből való boldogulás tesztidőszaka is ez a pár év. Itt a kortársak, a barátok azok, akik nagyobb bizalmat kapnak.

Az elhúzódó, súlyos problémákra viszont már a szülők és a tanárok is felfigyelnek, hiszen viselkedésben, szokásokban, hangulatban is szembetűnő lehet a nagymértékű változás. Itt válik igazán fontossá a bizalom, az elfogadás, mivel itt nem a felnőtt dolga, hogy eldöntse, mi számít nagy horderejűnek, vagy épp azt, hogy erre hogyan kellene reagálni az ő meglátása szerint. Ha itt elbagatelizálódik vagy lekicsinylődik a helyzet vagy a szenvedés mértéke, akkor a szövetségesből áruló lesz, akitől nemhogy segítség nem remélhető, de még a bajt is tetézte. Egy kirekesztett, vagy folyamatos támadás alatt álló emberi lénynek nem a probléma nagyságának a méregetése vagy a „helyedben én” frázisok segítenek, hanem az, ha stabil pontot, kapaszkodót kap a körülötte tomboló viharban.

Sokszor a generációk világképei közötti eltérések is nehezítik a helyzetet. Az úgynevezett webkettes korszakban a tartalmat már a felhasználók generálják, és ennek a megosztása, valamint az erre kapott visszajelzések kerülnek a középpontba. A legismertebb példa, a lájkok mennyiségének a gyűjtése, ami nagyon egyszerű analógiát alkalmaz. Minél többet gyűjt ebből az adott tartalom (kép, video, vélemény, írás, bejegyzés) annál népszerűbbnek tekinthető, és egyszersmind a készítője is. Ez ott fordul át, amikor ez válik az egyedüli, vagy legfontosabb mércévé abban, hogy valaki milyen ember, milyen kvalitásai vannak és mennyire kedvelt az adott szociális közeg (vagy épp a világ) által.

Egy teljesen más közegben felnőtt ember nemcsak nehezen tart lépést ezzel, de megértenie sem könnyű, hogy ez miért fontos, vagy miért ekkora horderejű. Gyakran szabályos kereskedelem folyik a háttérben, és bármennyire átvitt értelemben is értjük ezt, elgondolkodhatunk az olyan bejegyzéseken, ahol mondjuk a „100 lájkért kirakok magamról egy fürdőruhás / félmeztelen képet” az üzenet. Valamit valamiért. De az ára ennél sokkal komolyabb az ilyen tranzakcióknak, hiszen ha elapad a forrás, a kedvelések száma csökken, akkor az egyértelműen maga után vonja az elértéktelenedés érzését is. Emellett a tétet is emelni kell, hiszen az előző szint már meg lett ugorva, az már kevés lesz legközelebb. Elkezdődik az alkudozás, a kölcsönösség (ha te is, akkor én is) és a lojalitás-konfliktus kérdése, hiszen nem mindegy kinek az oldalán állunk, főleg, ha ilyen téren is ki kell fejezni.

5. oldal

Egyre több kampány és segítő oldal jön létre ezzel kapcsolatban külföldön és Magyarországon is. A Neked 8? kampány talán az egyik legfontosabb hazai platform. Plakátjait mintha két külön elme alkotta volna. Az egyik hasznos, segítőkész és a jó kérdéseket felvető részért felelős. A másik pedig a megfélemlítés, a túlzásokkal ijesztgető és a félreértéseken elcsúszó oldalért. Jó itt leszögezni, hogy a kommunikáció, a fiatalok világának feltérképezése vagy a bizalom és a kíváncsiság jó megközelítési módot jelentenek, nemcsak a megismerésben, de a segítségnyújtásban is. Ha viszont demonizálunk, tiltunk és egész egyszerűen a tudatlanságból fakadóan stigmatizálunk egy kikerülhetetlen - és sokak számára nehezen érthető - szubkultúrát, szórakozási és információs felületet, valamint megijedünk tőle, az nagyon sok gondot fog okozni.

Jó hír viszont, hogy segítséget is lehet találni a neten. Létezik egy applikációis, ami segíthet a cyberbullying jobb megértésében vagy az ellenlépések kitalálásában és fontos, hogy magyar nyelven is elérhető. Hasonlóképpen hasznos a http://saferinternet.hu oldal tanácsait is megfogadni azzal kapcsolatban, hogy mit is tehetünk. A Kék Vonal Gyermekkrízis Alapítvány szakértői pedig a 116-111 éjjel-nappal ingyen hívható telefonszámon állnak az online gyűlölködést átélő vagy egyéb problémával küzdő fiatalok rendelkezésére.

Ha zaklatás áldozatává válik valaki, gyakran nehéz segítséget kérni. Néhány alapvető dolgot viszont jó a fejünkben tartani ezzel kapcsolatban:

- Fontos, hogy találjunk egy olyan szövetségest, aki megérti a helyzetünket és képes lépéseket is tenni azért, hogy ez a helyzet megoldódjon.

- A sértő, megalázó üzenetek bizonyító erejűek, ezért azok megőrzése a segítségünkre lehet.

- A legtöbb program és oldal lehetőséget kínál a nem kívánatos személyes blokkolására, letiltására és jelentésére is. Éljünk ezekkel, ha szükséges!

- A bántás viszonzása nem vezet eredményre, csak tovább rontja a helyzetet.

- A képek, a postok és az üzenetek megmaradnak, visszakereshetőek, ennek tudatában jó átgondolni a reakcióinkat és azt, miként bánunk mi magunk a többi emberrel.

Nem hiába mondták az ókori görögök, hogy: „A stílus maga az ember.”, hiszen ebbe a másokkal való bánásmód is beletartozik, és rengeteget elmond a személyünkről, személyiségünkről. Az internet, a digitális eszközök elterjedése révén alig van olyan ember, aki valamilyen módon ne kapcsolódna ehhez, és a digitális lábnyomunk is évről évre egyre nagyobb. Ezért nem is csoda, hogy miként a net felhasználásának formái, úgy a feszültségek és a problémák is megnőttek az elmúlt időszakban. Itt is szükséges egy olyan irányvonal, ami az erőszak, a megalázás és a kirekesztés helyett az összefogásról, a közösségi élményről és a segítő, hasznos információk terjedéséről szól elsősorban. Az utopiára, tökéletességre való törekvés naivnak tűnik, de a jó szándékot és az emberi jóságot középpontba állító elgondolásokat éri meg követni. Mindannyiunk, és az utánunk következők érdekében is.

***

A cikk szerzőjének, Villányi Gergőnek a szakmai oldala a http://digitalispszichologia.hu címen érhető el, és a Facebookon is követheted írásait az online pszichológia témájában.

Tesztek

{{ i }}
arrow_backward arrow_forward
{{ content.commentCount }}

{{ content.title }}

{{ content.lead }}
{{ content.rate }} %
{{ content.title }}
{{ totalTranslation }}
{{ orderNumber }}
{{ showMoreLabelTranslation }}
A komment írásához előbb jelentkezz be!
Még nem érkeztek hozzászólások ehhez a cikkhez!
Segíts másoknak, mond el mit gondolsz a cikkről.
{{ showMoreCountLabel }}

Kapcsolódó cikkek

Magazin címlap arrow_forward