Az Intel lényegében már régóta lemondott a Larrabee projektről, amely még 2008 folyamán, a SIGGRAPH alkalmával mutatkozott be. A vállalat eleinte úgy gondolta, az x86-os architektúra köré épülő sokmagos dizájn kiválóan helytáll majd a videokártya szegmensben is, ám a valóság kissé másképp alakult, így 2010 közepén lényegében el is temették a GPU piacot célzó terveket, helyette az általános gyorsítók piacát vették célba, ott ugyanis még mindig ígéretesnek tűnt a fejlesztés. Ezen a területen aztán elég sok szuperszámítógép-fürtben helyet kaptak a Xeon Phi sorozatú gyorsítók, ám a konkurencia végül értelmetlenné tette a termékcsalád fejlesztésének folytatását.

Persze az Intelnél nem adták fel a piac meghódításának tervét, hiszen elkezdték az Xe architektúra köré épülő termékek fejlesztését, amelyek a belépőszintű grafikus processzoroktól kezdve a HPC szegmensbe szánt nagyteljesítményű gyorsítókártyákig minden piaci szegmensben képviseltetik majd magukat 2020-tól kezdve – de ez már egy másik történet.

Galéria megnyitása

A HPC piacra végül 2010 folyamán érkezett meg az az Intel MIC processzor-architektúra, ami az eredeti Larrabee projekt sok-sok apró építőkockáját alkalmazta, ám nem grafikus processzorként, hanem normál processzor mellé passzoló társprocesszorként funkcionált. A Xeon Phi sorozatot erősítő megoldások között az elmúlt évek során elég sok fejlesztés kapott helyet: a sort a Knights Ferry kezdte, majd következett a Knights Corner, a Knights Landing, valamint tervben volt még a Knights Hill is, ami aztán sosem jelent meg.

A sort végül a Knights Mill zárta, amely 64, 68 és 72 maggal rendelkező kivitelben érkezett és a Xeon Phi 7200-as sorozatot alkotta. A szóban forgó Xeon Phi sorozatú gyorsítók Silvermont típusú x86-os processzormagokat használtak, amelyekhez AVX-512-es egységek, valamint MCDRAM csatlakozott. A termékek igazából a mélytanulással kapcsolatos feladatok gyorsítására szánt megoldások voltak, amelyek a Knights Landing sorozat alapjait vitték tovább.

A Knights Landing sorozatú termékeket, vagyis a Xeon Phi 7210, 7210F, 7230, 7230F, 7250, 7250F, 7290, és 7290F modelleket tavaly küldte nyugdíjba a gyártó, így azokból idén július 19-én érkeznek az utolsó szállítmányok. Ezen a héten végül a Xeon Phi család utolsó képviselőivel kapcsolatos terveit is elárulta az Intel: a Xeon Phi 7235-ös, 7285-ös és 7295-ös modellekre már csak idén augusztus 9-ig vesznek fel rendeléseket, az utolsó szállítmányok pedig 2020. július 31-én érkeznek meg a megrendelőkhöz.

Hírlevél feliratkozás
A feliratkozással elfogadom a Felhasználási feltételeket és az Adatvédelmi nyilatkozatot.

3 hozzászólás

A komment írásához előbb jelentkezz be!
Busterftw
Busterftw
2019. máj. 8. 19:57
#1

Talan ezzel a huzassal megtobb kapacitas jut nepszerubb procik gyartasara.

gabushi
gabushi
2019. máj. 8. 22:21

@gabushi mármint amire utalni akartam, hoyg a jelenlegi szintnél jelentősen nagyobbat ugorva továbblépni ... a Pentium Pro vonal ma is ami megy, a zen se tudott intelen túllépni (eddig) csak mellé ért amikor megjelent (egy szálas teljesítményben) ... 

esetleg majd a big-little lehet még irány, de ahhoz az OP rendszereket is erősen fel kell készíteni... így megint a szoftveren múlik a siker...
és itt most azt értem a big-little alatt, hogy akár csinálhatnak olyat "chipletes" designban, hogy egy a jelenleginél komplexebb magot ami IPCben jelentősen előrelép, de 1-2 mag 8 "mostani" helyét foglalja el ... ebből csak pár darab (a "legacy" és nem párhuzamosítható folyamatoknak), majd tucatnyi mostani szintű mag, és még több sharder szerű vgaban is előforduló (akár vga chip maga intergrálva) mag...

egy közös IO és az x86 kompatibilitás is megoldott... lehet, ha persze a programok is lekövetik a változást....

ez a 3 szintű big-medium-little koncepció aminek eséjét látom .... majd valamikor 2022 után a 3D stackingal együtt érkezve ... bár lehet nem érkezik együtt, csak a medium-little jön akkor és csak később jön a "big" mag bele... ha már így 3 részbe bontottam a megnevezést...

Vissza az oldal tetejére