Buborékkal és egyebekkel jött az Android Q új bétája

Az Android Q béta 2 több érdekes újítást is kapott, amikkel jobb felhasználói élményt lehet majd elérni a jövőben.

Buborékkal és egyebekkel jött az Android Q új bétája

Nincs egy hónapja annak, hogy a Google hivatalosan bejelentette az Android Q első béta kiadását, most pedig már a következő verzióról számolhatunk be. Sok újítás már az előző kiadásból kiderült, de maradtak még olyan dolgok, amikről csak most hullott le a lepel.

Az első és legizgalmasabb újdonság, hogy megjelent a buborékos módja a multitaskingnak. Ez nem más, mint a lebegő ablakos megnyitási opció, amit ettől kezdve a fejlesztők már minden eddiginél egyszerűbben vehetnek használatba. Ez igazából nem teljesen új dolog, a Messenger például régóta képes rá a chatfejek révén, de a jövőben ez egészen elterjedté válhat. A buborékos multitasking keretében úgy lehet megnyitni a beszélgetéseket, hogy az egyébként futtatott applikációt nem kell hozzá a háttérbe küldeni, mivel annak a tetejére nyitja meg az operációs rendszer a beszélgetést, melyben gond nélkül válaszolhat is a felhasználó a partnerének. A Google elmondta, hogy a buborékokat az értesítési rendszerre építette fel, és bár részleteket nem emelt ki a vállalat, de az elmondása szerint ezáltal könnyen ki tudják majd használni a fejlesztők.

Galéria megnyitása

A csevegések mellett a buborékok jól jöhetnek más applikációk esetében is. A jegyzetes értesítések kezelésénél nagyon hatékony lehet ez, egy földrajzi helyhez kötött Google Keep lista esetében például megoldható lenne az, hogy a boltba érkezéskor az eredeti munkafolyamat fölé egyszerűen be lehessen nyitni a bevásárláshoz szükséges jegyzetet. És a bejövő hívásnál nem kell az operációs rendszernek a háttérbe küldenie az éppen használt applikációt, és megnyitni a telefonos appot, hanem csak egy lebegő ablakban kirajzolhatná a híváskezelőt. Ezeken felül pedig a kreatív fejlesztők valószínűleg más módokat is találnak majd a buborékok kiaknázására. Az újítás a lezárt képernyőnél vagy a folyamatosan aktív kijelző (AoD) mód esetében nem fognak működni, szóval csak használat közben lesz azonnal elérhető lebegőablak.

Az új bétában olyan újítások is felütötték a fejüket, mint a tovább fejlesztett megosztó felület, és a mikrofon kezelése is jobb lehet egy friss API-val. A jelek szerint ezen a fronton egy olyan API-val kell számolni (MicrophoneDirection API), ami lehetőséget fog nyújtani az irányított hangrögzítésre és a hangfelvételeknél a „zoomolásra”, sőt mi több, kettő különböző mikrofonból különálló hangot is felvehet majd az adott eszköz, és a külső mikrofon jobb kezelésére is lehetőséget fog nyújtani ez.

A fejlesztők számára hasznos újítás, ami az Android Studio 3.5 előzetes kiadását érinti, hogy már bekerült az eszközök közé egy olyan megoldás, amivel a hajtogatható készülékeket lehet emulálni. Ennek köszönhetően a programozók az applikációik létrehozását követően egyszerűen ki is próbálhatják, hogy működik az a különböző formátumú összehajtható szerkezeteken. Ebben kettő hardveres konfiguráció van jelenleg lemodellezve, az egyik 7,3, a másik pedig 8 hüvelykes. (Rutinosabb olvasóink valószínűleg azonnal felismerik, hogy ezek pont a Galaxy Fold és a Mate X okostelefonok paraméterei.) Mindkettővel ki lehet próbálni az összes helyzetet, amibe egy-egy app kerülhet a készülékek használata közben.

Az Android Q megjelenése a harmadik negyedévre várható az előzetes információk alapján, és összesen hat bétával kell számolni a tervek szerint. A következő, vagyis a harmadik béta májusban fog befutni a Google I/O keretében, a negyedik béta júniusban toppanhat be (ebben már a végleges API-k és SDK-k lesznek), és a végső megjelenés előtti kettő béta pedig már kiadásra jelölt státuszúnak ígérkezik.

Neked ajánljuk

arrow_backward arrow_forward
Kiemelt
-{{ product.discountDiff|formatPriceWithCode }}
{{ discountPercent(product) }}
Új
Teszteltük
{{ product.commentCount }}
{{ voucherAdditionalProduct.originalPrice|formatPrice }} Ft
Ajándékutalvány
0% THM
{{ product.displayName }}
nem elérhető
{{ product.originalPrice|formatPriceWithCode }}
{{ product.grossPrice|formatPriceWithCode }}
{{ product.grossPrice|formatPriceWithCode }}
{{ product.displayName }}

Tesztek

{{ i }}
{{ totalTranslation }}
Sorrend

Szólj hozzá!

A komment írásához előbb jelentkezz be!
{{ orderNumber }}
{{ showMoreLabelTranslation }}
A komment írásához előbb jelentkezz be!
Még nem érkeztek hozzászólások ehhez a cikkhez!
Még nem érkeztek hozzászólások ehhez a cikkhez!
Segíts másoknak, mondd el, mit gondolsz a cikkről.

Kapcsolódó cikkek

Magazin címlap arrow_forward