Bond, juharszirup és egy átokverte vonat – Feladatok, amik kifogtak a többségen

Bandaháborúnál is keményebb helikopterezés, a kölcsönzők kicselezése és a Bábel-hal szörnyű bosszúja. Ezúttal a játékipar legcifrább kihívásaiból válogattunk.

Bond, juharszirup és egy átokverte vonat – Feladatok, amik kifogtak a többségen

Akit nem tudtak fellógatni

Bár a John Lee ellen szóló bizonyítékok kimerültek a priuszában, egy, a karján lévő sebben, és abban, hogy ő volt az egyetlen férfi meggyilkolt munkaadója közvetlen környezetében, a bíróság nem kegyelmezett. A huszonegyedik esztendejét taposó suhanc ezért döbbenettel vegyes iszonyattal konstatálta, hogy mire kettőt pisloghatott volna, pálcát törtek felette. Majd 1885. február 23-án az exeteri börtön udvarán egy rövidke ima után az akasztófához vezették, ahol a nyakába akasztották a kötelet. Az emelvény csapóajtaja azonban nem nyílt ki, holott nemrég vizsgálták át, és egy új inspekció is megerősítette, hogy tökéletesen működik. De csodák csodájára a második próbálkozás sem hozott eredményt, és a harmadik is kudarccal zárult – ezt pedig égi jelnek vélték.

Ennek köszönhetően visszakísérték a cellájába, és a szokásjog értelmében felterjesztették kegyelemre: a belügyminiszter, Sir William Harcourt annak rendje-módja szerint alá is írta az erről szóló dokumentumokat. A sors által ide-oda taszigált legény így megúszta életfogytiglani büntetéssel, és mert a váratlan fordulattól egészen fellelkesült, folyamatosan a szabadon bocsátását követelő levelekkel bombázta az illetékeseket. Fáradozásait végül siker koronázta: 1907-ben kiengedték, és pár évig horrorisztikus históriája érzékletes előadásával keresett némi pénzt, hogy aztán a rivaldafényre ráunva nyomtalanul eltűnjön a semmiben. Persze, később kisült, hogy nem Isten, hanem a lustaság sietett a segítségére. Mert a bakó egyszerűen rosszul szerelte össze a bitót, és a bagatell, 0.31 centiméteres illeszkedési hiba miatt az elítélt súlya kiiktatta a zuhanásért felelős mechanikát.    

Ahogy azt a kivégzéssel rútul felsülő hóhér slendriánsága is fennen hirdeti, néha egy váratlan komplikáció kifog az emberen. Nincs ez másképp a videójátékok terén sem: sűrűn megesik, hogy hirtelen áttörhetetlen falakba ütközünk. Cikkünkben ezt szemléltető példákat veszünk górcső alá.

Mario és a többiek

Annak dacára, hogy a Nintendo konzoljaira megjelenő címek mostanság nem annyira izzasztóak, mint a NES-érában, a kevésbé trükkösekben is akadnak meglepetések. A Mario Kart széria pályáiból a Rainbow Road különféle variánsai felettébb kétes hírnévnek örvendnek, hiszen ezeken a szakaszokon egyetlen, apró gikszer is elég ahhoz, hogy az elsőkből utolsók legyenek. Egy tizedmásodpercnyi késlekedés, vagy egy rosszkor érkező támadás, és búcsút inthetünk a trófeának.

Hakuna Matata1994-ben az Az oroszlánkirály ilyen-olyan masinákra kiadott adaptációi még a tapasztalt veteránokon is kifogtak, így a kontrollerrel gyakran csak ismerkedő kölykök panaszos jajszava messzire szállt. Mint kiderült, a háttérben nem programhiba, kapkodó tervezői munka, vagy az ifjabb generáció vehemens-féktelen gyűlölete, hanem hideg-rideg gazdasági racionalitás állt. A Disney fejesei ugyanis attól féltek, hogy ha a játék túlságosan könnyű lesz, akkor senki sem fogja megvenni. Elvégre az ekkoriban fénykorukat élő kölcsönzőből töredékáron hozzá lehetett jutni akár a legfrissebb címekhez is. Vagyis nem volt mese: a fejlesztőket arra utasították, hogy felejtsék el a bevett, könnyed-bohókás megközelítést, és egy különösen aljas, szerény képességekkel kvázi abszolválhatatlan művön dolgozzanak.

A The Legend of Zelda franchise népszerűsége néhány döccenőtől eltekintve töretlen, és az Ocarina of Time egyenesen a sorozat fénypontjaihoz tartozik. Ettől függetlenül a Víz Templomának keresztelt labirintus szabályszerű közutálatnak örvend, és többen is leszögezték, hogy ennél a pontnál hagyták abba a kalandozást. Az okokat nem nagy kunszt kiókumlálni. A merülést megkönnyítő vascsizmát viselő Link dögletesen lassú tempóban vánszorog, a kapcsolónyomkodás már rövid távon monotonná válik, és a gyenge fényviszonyok miatt igen könnyű eltévedni.

A konzolos FPS-ek létjogosultságát igazoló, 1997-es GoldenEye 007 kategóriája megkerülhetetlen etalonjaként vonult be az ágazat krónikáiba, de két eleme szinte a teljes felhasználóbázist felpaprikázta. Egyrészt bónuszmissziója, az Aztec hemzseg a közönséges zsoldosoknál klasszisokkal pontosabb, gránátdobáló elit katonáktól, ráadásul a lövölde legbrutálisabb martalóca, a gigászi Jaws is nekünk ront. Másrészt a multiplayer-mód egyik karaktere, az ázsiai Oddjob olyan alacsony, hogy a célzás nélkül leadott lövések elrepülnek felette, tehát az őt választók irreális előnyhöz jutnak. 

Jeti, hal, kandúr

A kalandjátékok szerelmeseinek gyakori siráma, hogy néhány túlkomplikált fejtörőt egy szebb korban okvetlenül szigorú retorziókkal honorálnának. Miként azt egy korábbi cikkünkben kiveséztük, ezt az abszolút megalapozott vélekedést megannyi, bizarrabbnál bizarrabb antitalány támasztja alá.

A többség ha nem muszáj, a saját marhaságaiért sem vállalja a felelősséget, vagyis azért szenvedni, mivel más bakot lőtt, messze a legmegalázóbb tortúra. Ezt Jane Jensen históriája is alátámasztja, mert őt a felháborodott rajongók minősíthetetlen stílusban zargatták, hogy bosszút álljanak a Gabriel Knight 3: Blood of the Sacred, Blood of the Damned  cirmos-puzzle-jéért. Ennél első körben ellopjuk egy, az okkult nyomozóra fikarcnyit sem hasonlító zabagép útlevelét és ruháit.

Majd, hogy félrevezessük az adatokat ellenőrző nyomorultat, bohózatban is kínos elterelésként egy, a figyelmet magára vonó, macskaszőrből és juharszirupból fabrikált álbajuszt fabrikálunk, hogy motort bérelhessünk. Dermesztően idióta terv. Ám az ágazat okkal-joggal respektált veteránjának semmi köze hozzá, mivel valójában a büdzsé túllépésétől rettegő, és ezért az eredeti terveket a költséghatékonyság oltárán feláldozó Steven Hill producer fantáziájának szüleménye.

A King's Quest V: Absence Makes the Heart Go Yonder!-ben sem bízhatunk a kis szürke sejtjeinkben. Ezen tétel legékesebb illusztrációja az, hogy ránk rontó jetit burleszkfilmbe illő módon, jelesül, egy, a képébe hajított tortával ártalmatlaníthatjuk – feltéve, ha korábban nem faltuk be az ízletes nyalánkságot. De az is elszomorító, hogy ha nem mentünk meg egy egeret, nekünk reszeltek, mert fogságba esve egyedül a hálás állatka rághatja el a köteleinket.

A bűn zsoldjaAhogy azt a „Csirkepuska és pokolbéli óriásskorpió - Kalózok a pácban” című cikkünkben is kiveséztük, nem ritka, hogy a hirtelen megugró macera-faktor egy, az illegális letöltőket sújtó büntetés. A Klug-fivérek Game Dev Tycoon-jában a tört verzióval ügyeskedők cége elkerülhetetlenül csődbe megy, mert portékájukat a közönség torrentezéssel szerzi be vásárlás helyett. A Mirror's Edge ügyes-akrobatikus Faith-je hirtelen tohonya -otromba sózsákká változik, a Serious Sam 3-ben pedig egy elpusztíthatatlan szörnyeteg lohol a bűnösök nyomában. Míg a GTA IV-ben a folyamatosan rázkódó kamera és az irányíthatatlan kocsik igyekeznek jobb belátásra téríteni a törvény árnyékos oldalán kolbászolókat.

Ám a prímet kétségtelen, hogy a Galaxis útikalauz stopposoknak adaptációjában található, démonian szadista Bábel-hal rejtvény viszi. A dolgunk nem tűnik bonyolultnak, mivel egy automatából vásárolhatjuk meg az Istent egy logikai paradoxonnal eltüntető lényt. Azonban ha így teszünk, a fülünkbe helyezve agyhullám-átalakítással az összes nyelvet lefordító teremtmény beleesik egy lyukba.

Szerencsére a köntösünkkel elfedhetjük a rést, de ha újra nekiveselkedünk a tranzakciónak, jogos tulajdonunk egy korábban észre nem vett lefolyóba kerül. Ezt az univerzum leghasznosabb tárgyával, a törülközővel takarhatunk le – ám sajnos ezután sem lejthetünk örömtáncot, mert egy túlbuzgó tisztítórobot felszívja a hasznos kreatúrát. Aki még ekkor sem szidja őrjöngve a készítőket, az Ford Prefect táskájával elzárhatja a gépezet útját. Hogy aztán válogatott ocsmányságokat bömbölve nyugtázza, hogy egy kizárólag egy reklámlevéllel leszerelhető masinéria is lecsap. Ha ez nincs nálunk, nem oldhatjuk meg a feladványt. Sőt, mivel összesen csupán öt eladó hal van, ha egyszer is hibázunk, nem sokkal később meghalunk.

Pálmafák és a gettó

Bár a GTA-franchise-ról jellemzően nem a hajmeresztő nehézségre asszociál az ember, pár küldetését akár receptre is felírhatnák a krónikusan alacsony vérnyomástól szenvedőknek. A nyolcvanas évek átütő atmoszférájával milliókat megbabonázó Vice City-ben két, hírhedten irritáló kihívást is le kell gyűrnünk ahhoz, hogy a lezser és gátlástalan Tommy Vercetti diadalt arathasson.

Az első a főleg a számítógépet preferálókat a stroke ölelő karjaiba kergető Demolition Man, mert a robbanószerrel megpakolt mini-helikopter PC-s irányítása a gyalázatos és a tragikus között ingadozik. Azaz az ennek tükrében idegtépően rövid időlimit, és az építkezésük területére betolakodó járművet rohamtempóban cafatokra szedő, agresszív melósok miatt a hevesebb habitusúak sanszosan a földhöz vágják a billentyűzetet.

A The Driver viszont platformtól függetlenül felpaprikázta az érdeklődőket, hiszen az ezernyi komplexustól szenvedő Hilary legyőzése közel lehetetlen, ha Fortuna nem mosolyog ránk. A különc férfi ugyanis azon túl, hogy egy kvázi sérthetetlen verdában ül, a jelek szerint a karhatalommal is alkut kötött. Mivel az utcákon zajló párviadalunkra felfigyelő hekusok őt egyáltalán nem zargatják. Ergo akkor is fel kéne kötnünk azt a bizonyos alsóneműt, ha a kanyarokat irreálisan profin vevő specialista autójának gyorsulása nem cáfolná meg a fizika alaptételeit. Magyarán jobb híján maradnak a szélsebes cserekocsihoz, cseles akadályokhoz, vagy a leszorításhoz hasonló, piszkosabbnál piszkosabb húzások.

Pszichopata a pácbanA Hotline Miami tizenharmadik fejezete, az Assault még a testet-lelket megedző erőpróbára ácsingózókat is sokkolni szokta, hiszen valósággal hemzseg a bicskanyitogató furcsaságoktól. Ha esetleg késsel rontunk rá egy rendőrre, az maffiózóvá változik, és a program lefagy. Ahogy az is megeshet, hogy egy rosszakarónk keresztül szalad a falakon, és egy elérhetetlen területen téblábol tovább – ami, tekintve, hogy mindenkivel végeznünk kell, igen komoly probléma. Emellett arra sem árt felkészülnünk, hogy hébe-hóba annyi pribék ront ránk, hogy a játék nemes egyszerűséggel összeomlik.

A San Andreasban sem lazsálhatunk, hovatovább, itt meghökkentően korán szembesülünk azzal, hogy a gengszterek élete nem csak móka, öldöklés és kacagás. A Wrong Side Of The Tracks papíron egyszerűbb nem is lehetne. Elvégre összesen annyi a dolgunk, hogy kövessünk egy vonatot, hogy az eleinte kebelbéli cimboránknak gondolt Big Smoke leszedhesse a tetején utazó haramiákat. De a becstelen hájpacni egy Parkinson-kórban szenvedő, vak öregasszony hatékonyságával szórja az ólmot, tehát hiába nyújtjuk tudásunk legjavát, simán elbukhatunk. Ebből adódóan az a legokosabb, ha szerzünk egy mesterlövészpuskát vagy egy gyorstüzelőt, és mi béleljük ki ólommal a banditákat.

Ezzel felsorolásunk végére értünk. Ha ismertek ilyen, vagy ezekhez hasonló példákat, ne legyetek restek, osszátok meg velünk élményeiteket a kommentszekcióban.

Neked ajánljuk

Kiemelt
{{ voucherAdditionalProduct.originalPrice|formatPrice }} Ft
Ajándékutalvány
-{{ product.discountDiff|formatPriceWithCode }}
{{ discountPercent(product) }}
Új
Teszteltük
{{ product.commentCount }}
{{ product.displayName }}
csak b2b
nem elérhető
{{ product.originalPrice|formatPriceWithCode }}
{{ product.grossPrice|formatPriceWithCode }}
{{ product.grossPrice|formatPriceWithCode }}
{{ product.displayName }}

Tesztek

{{ i }}
{{ totalTranslation }}
Sorrend

Szólj hozzá!

A komment írásához előbb jelentkezz be!
{{ orderNumber }}
{{ showMoreLabelTranslation }}
A komment írásához előbb jelentkezz be!
Még nem érkeztek hozzászólások ehhez a cikkhez!
Még nem érkeztek hozzászólások ehhez a cikkhez!
Segíts másoknak, mondd el, mit gondolsz a cikkről.

Kapcsolódó cikkek

Magazin címlap