Kinek melyik volt a kedvenc Battlefieldje? Az elmúlt évtizedekben annyit változott a játék, hogy akár többet is lehet választani. 

Gyerekként a Battlefield 1942-vel először az unokatesóméknál játszottam, amikor is LAN partit szerveztek és együtt tolták a játékot. Jóval kisebb voltam az idősebbik unokatesómnál, így biztos nagyon idegesítő lehettem, hogy én is ott lógtam a nyakukon, és nem hagytam nekik nyugtot, de az a pár kör, amit mehettem, életre szóló élmény volt.

A Battlefield 2 az AMD Radeon 9600-as kártyám miatt volt emlékezetes, az első számítógépem ugyanis ezzel volt felvértezve, a BF2 demója futott is rajta, amit talán valami GameStar lemezről szerezhettem meg. A BF2: Modern Combat a PS2 konzolomon volt nagy kedvenc, míg a BF2142 az innovatív és szórakoztató Titan játékmódjával maradt meg. A BF3 PlayStation 3-on a remek játékmenetével egy nagyon izgalmas korszak volt nekem, míg utána BF1 volt az, ami a globális kampányával, tökéletes játékmenetével, történelmi hadszintereivel és példa nélküli hangulatával nálam az abszolút csúcsa lett a Battlefield szériának. Mindegyik Battlefielddel játszottam, de az előbb felsoroltak voltak az igazi kedvencek.

Ezek alapján pedig most be is lőném a Battlefield 6-ot. Bár a hangulata meg sem közelíti a Battlefield 1-et, a BF 3 remek játékmenetét és a multiplayer élmény csodáit viszont felelevenítette bennem. 

Ez nem semmi teljesítmény annak fényében, hogy milyen irányba indult el a sorozat. Míg a BF1 idejében az EA merte követni a saját játéka által kitaposott irányt, a BFV esetében én már visszalépést éreztem. Valahogy nem hozta a játék azt a hangulatot, amit elvártam volna tőle. Míg a BF1-nek minden egyes képkockájában ott volt a történelem egyik legszörnyűbb időszaka, addig a BFV-ből ez valahol elveszett, talán azzal, hogy nem mert elég nyers lenni, nem tudom. 

Aztán jött a Battlefield 2042, aminél én is azt hittem, itt a vége a sorozatnak, ebből az operátoros bohóc játékból nem lehet visszajönni, ahhoz túl rossz lett. A Dice pont úgy, ahogyan a Battlefront 2 esetében is, nem hagyta magára a játékot, és bár jó játék nem lett belőle, 1000-3000 forintos kategóriában vállalhatóvá vált (amilyen rossz volt, már ez is nagy szó). 

Mindeközben a Microsoft megszerezte az Activision Blizzardot, ami mellé még jött egy újabb csavar: a Call of Duty sorozat a Battlefieldhez hasonlóan bohózattá vált. Az Activision addig nyomta magabiztosan fullba a kretént, amíg nem eljött az a pont, hogy még a lojális CoD játékosok is elkezdték várni az időközben materializálódó Battlefield 6-ot. Az Activision és a Microsoft annyira meg volt győződve arról, hogy a Call of Duty sebezhetetlen és legyőzhetetlen az FPS piacon, hogy tovább folytatták a degenerált skinekkel és eseményekkel a játékosaik elidegenítését, ami mellett a BF6 már messiás játékként kezdett felemelkedni. Ez a fajta pökhendiség egészen addig tartott az Activision részéről, amíg le nem zajlott az első publikus BF6 bétateszt, ami mellett láthatóvá vált, hogy a Call of Duty az idei évben a BF2042 mélységeibe süllyedhet. Hogy mi lesz jövőre? Reméljük egy hamvaiból feltámadó Call of Duty, ami visszahozza a régi nagyok emlékeit, pont úgy, ahogyan most a Battlefield 6 esetében láthatjuk.

A verseny tehát hosszú távon jót tehet mindkét játéknak, az biztos, hogy a Battlefield 6 nem véletlenül vált az év egyik legjobban várt címévé, és nem szerencsének köszönheti azt, hogy ma erről a játékról készül a tesztem. A BF2042 után, mint írtam is, azt hittem, hogy vége a sorozatnak, most viszont mégis úgy döntöttem, hogy rendkívül magas ára ellenére megveszem, és egyszerűen csak folytatom azt a fun játékélményt, amit a bétában megmutatott nekem a DICE, a Motive Studios, a Ripple Effect Studios és a Criterion Games.

Kezdjünk tehát bele a Call of Duty verő játék tesztelésébe, ez itt a Battlefield 6.

A Battlefield 6 CoD szerű kampányt hoz el nekünk. A sztori szerint a NATO és a NATO-ból kiváló nemzetek által működtetett privát katonai szervezet, a Pax Armata konfliktusába csöppenünk. A Pax Armata lényegében háborút indított a megmaradt NATO csapatokkal szemben, a gonosz, minden előjel nélküli támadásuk pedig globális konfliktust eredményezett. A politikai korrektség jegyében tehát a játékban nem nemzetek ellen harcolunk, hanem egy gonosz, üzleti alapon működő katonai szervezettel állunk szemben. 

Az első küldetés igencsak erősre sikerült, a Pax figyelmeztetés nélküli támadását szerintem remekül ragadja meg a játék. Érzelmes és izgalmas küldetést kapunk, ami szépen felvezeti a dolgokat nekünk. Nem magyarázza túl a dolgokat, de legtöbbünk talán nem is vár el egy Tom Clancy féle sztorivezetést egy BF játéktól.

A 2. és a 3. küldetés egy helyen játszódik, csak két különböző nézőpontból. Elképesztő látványt nyújt a játék, mindenhol robbanások, látványos mesterlövészkedős és utcai harcok, partraszállás, New York stb. Eléggé változatos és érdekes a játék ebből a szempontból. A varázs azonban hamar tova száll, ám még így is jóval erősebb marad a kampány, mint a mostani CoD játékok esetében. A sztorira tehát nem is nagyon mennék rá, a legtöbb küldetés menj ide, lopakodj oda, ölj meg mindenkit alapon működik. Agykikapcsolásnak jó, látványos, de láttunk már ilyet sokszor. 

Ami viszont még így is pozitív és üde színfolt volt nekem, az a csapatoknak való utasítás kiadási lehetőség. Emlékszem még azokra az időkre, amikor a Brothers in Arms, a Star Wars: Republic Commandoban, Rainbow Six: Vegas és más hasonló, klasszikus játékokban lehetett parancsot kiadni a csapattagjainknak. Ez a szuper, ősrégi feature viszont egyszerűen kikopott a videojátékokból. Az AI-k kódjainak minősége az elmúlt évtizedben olyan mélyre süllyedt, hogy a fejlesztők elfelejtették, hogyan kell mesterséges intelligenciát írni az ellenfeleknek és a csapattársaknak. A Battlefield 6 viszont visszahozza ezt a rendszert, így a csapattársaink képesek füst fedezéket adni, felderíteni, robbantani, levadászni az ellenfeleket és felszedni minket. Nem legyőzhetetlen szuperkatonák, de nem is tesze-tosza semmirekellők, mint amilyen csapattársakat egy Call of Duty rakna be mellénk.

Összességében ezzel a játékmóddal nem vagyunk egy Republic Commando szintjén, de jó látni, hogy azért valami próbálkozás van arra vonatkozóan, hogy megkapjuk a csapat alapú játék illúzióját.

A kampány megléte tehát egy pozitív pont, egy élménynek elmegy, egyáltalán nem rossz, de nem is kiemelkedő. Hozza a kötelezőt, de semmi többet. Látványos, de nem túl mély. A visszaemlékezős sztoriszál annyira sokszor ellőtt klisés valami, hogy kár róla beszélni is. Emiatt nem érdemes megvenni a játékot, de ez gondolom nem egy nagy meglepetés. Szerintem iPonos kollégám, Datte tökéletesen leírta Discordon, hogy mi fán is terem a kampány: „szép volt jó volt... de ennek a kampánynak még kellett volna 6-9 hónap... A tescós Captain Price, a temus Gaz, és a Wishes Ghost kiégettek... az alibabás Farah meg már csak a jéghegy csúcsa volt…”

Mindezek után talán nem is gond, ha áttérünk a játék lényegi részére, a multiplayerre.

A Bad Company 2, vagy talán inkább a BF3 az a cím, ami megteremtette a ma is ismert Battlefield alapjait. Egészen elképesztő, hogy egy 2011-es játékokról beszélünk, és ezen 14-15 éves játékmenetet tartjuk 2025-ben az etalonnak. Ennek ellenére túlzás lenne azt állítani, hogy a BF6 egy BF3 skin, az új cím valahol a Call of Duty és a BF3 között helyezkedik el játékmenetében.

Hatalmas csaták, hatalmas pályákon. Az előbbi igaz, az utóbbi nem annyira. A DICE azt mondta, a BF6 pályák megjelenéskor hatalmasak lesznek, ehhez képest szerintem alig van nagy pálya. A legtöbb map természetesen hatalmas bejárható területtel rendelkezik, de alapterületre nem olyan nagyok. Mintha magas lett volna az földár négyzetmétere, úgy spórolt a DICE a területtel. Mondom ezt úgy, hogy nem vagyok a nagy mapok híve, nem szeretem őket, jobban szeretem az szűkebb, irányított élményeket, mint amilyen a Rush játékmód is. 

Viszont látom azt, hogy a hosszúkás pálya felépítéssel mesterségesen vannak egy helyre sűrítve a játékosok. Szerintem ez a jobb irány, mert a BF2042 gigantikus pályái se mentették meg a játékot a rengeteg egyidejű játékos ellenére sem. Szerintem a BF6 64 fős pályái jól megtervezettek, hasonlóan, mint amilyenek a Bad Company 2 mapok voltak.

Megoldás lehet azonban erre majd a Portal mód. A Portal mód továbbfejlődött a 2042-höz képest, a Godot Engine-re alapozva ugyanis egy pályakészítő módot kapott a BF6, amivel a közösség építhet saját élményeket. Egyelőre még szegényes a kínálat, de kíváncsiak leszünk, hogy milyen ökörségeket, esetleg csodákat hoznak majd létre benne.

A játékmódok tekintetében sincs hiány, idővel ezek száma pedig bővülhet. A battle royale mód megjelenése még idén megtörténhet, később pedig más meglepetésre is számíthatunk. A megszokott BF játékmódok, mint például a Rush, Conquest, Breakthrough, TDM megmaradtak, az alapok tehát nem változtak. 

Nekem egyelőre az egyik kedvenc játékmódom az Escalation, ami úgy emlékszem korábbi BF játékban még nem volt jelen. A játékmód lényege, hogy Conquest méretű mapon kezdünk, elfoglaljuk a zászlókat, majd ha elég sokáig mi tartjuk a legtöbb zónát, akkor területet szerzünk. Háromszor kell egy csapatnak pontot szereznie, hogy nyerjen, ám minden ponttal a pálya alapterülete csökken, a harcok pedig egyre intenzívebbé válnak. 

A másik kedvencem a Squad Deathmatch, ami ha jól emlékszem a BF3-ban jelent meg először. A lényege, hogy 4x4 fős csapatok harcolnak egymással. Az a csapat nyer, aki előbb eléri az 50 pontot. Mini BR/TDM keverék, ami érdekes squad harcokat tesz lehetővé.

A játék a csapat alapú együttműködésre épül. Mivel a BF4 óta nincs Commander mód, ez nagy méretben lehetséges, hogy nem teljesen működik, hiszen mindenki rohan a saját feje után. Ám ha vannak ismerőseid, barátaid, akkor squadként már meg tudjátok fordítani a harc kimenetelét. Profi mozgással, gyors helyzetfelismeréssel a feladatokat el tudjátok végezni, a csapatot győzelemre tudjátok vinni. Az alap parancskiosztás és pingrendszer megmaradt, a csapattársakra pedig rá lehet teremni. 

Kétségtelen, hogy a játék sokkal jobb ebből a szempontból, mint bármelyik Call of Duty, ott ugyanis csak a battle royale féle Warzone-ban láthatunk hasonló taktikai elemeket. A BF6 amennyire lehet, ösztönzi a csapatmunkát, aminek az alapja természetesen a kasztrendszer.

A klasszikus kasztrendszer visszatért, igaz, a fegyverek már nem olyan kötöttek, mint régen. Az operátoros szégyenfoltot elfelejthetjük, nem fognak nevetséges specialista klónok szaladgálni a csatatéren. Egyszerű katona vagy, ki várhatóan jó párszor meg fog halni. 

Választható kasztok között megtalálható az assault, akik a támadásra specializálódtak. Fegyverarzenáljuk a gyors mozgást teszi lehetővé, adrenalinnal fokozzák saját teljesítményük, létrával pedig azonnal elérik az elérhetetlen helyeket is. Mozgékonyak, hatékonyak.

A mérnökök a tudás hordozói. Nagy bölcsességükkel nem kövekkel ugranak neki az ellenséges páncélozott szörnyeknek. Tudják, hogy egyedül tehetetlenek. Legjobb barátjuk éppen ezért egy RPG-7V2 vállról indítható anti jármű fegyver, amivel kiharapják az ellenség metál szörnyeiből a mechanikus életet.

A támogató kaszt a csapat nagypapija és nagymamija. Tápolnak téged, mikor bajba kerülsz, hogy szaftos kis húsgolyóként szaladgálhass előre a csatatéren. Ott vannak veled, amikor a legnagyobb szükség van rájuk, életet és lőszert adva ők maguk a csatatér angyalai, mindenki hátországa. Nélkülük egy-egy összecsapás hamar ujjal való puffogtatásba megy át, a lőszereket és az életet ugyanis ők cipelik magukkal. Amíg van töltényed, van hápéd, észre sem veszed őket a csapatodban, ám ha kifogy a tár, sérül a fej, hiányuk húsbamarkolóan fájdalmas.

A csendes kaszt, a felderítők távolról, vagy a frontvonal mögül áldják meg a játékosokat. Csendes gyilkosok ők, hiszen előbb halsz meg, minthogy észrevennéd őket. 

Minden kasztnak vannak passzív képességei, ráadásul ahogyan nyitod fel a játékban az új fegyvereket, úgy tudod megváltoztatni az alapkasztod tulajdonságait is. Például az Assault kaszt képes adrenalint használni, illetve az élete is gyorsabban töltődik. Amennyiben viszont elérjük a 20-as fölötti szintet, megnyílik a lehetőség, hogy alkasztokat válasszunk. Ilyenkor páldául extra gránátot cipelhetünk magunkkal, 15%-kal gyorsabban töltődnek a robbanótöltetes fegyverek, gyorsabban tudunk szaladni célzás közben.

Az alkasztok mellett pedig van egy aktív lehetőség, a kaszt bónusz. Segítségével a többieket vagy magunkat is felturbózhatjuk. Az Assault esetében például ez adrenalin löketet ad mindenkinek a környékünkön, míg mondjuk a mérnököknél ez a gyorsabb javítást jelenti.

A fegyverek viszont már nem olyan kötöttek, mint régen. A Dice igyekezett nagyobb szabadságot adni, mint korábban, így lényegében minden kaszt hordozhat bármilyen fegyvert, amit szeretne, a kiegészítők és a passzív tulajdonságok azok, amik igazán változnak ilyenkor. Viszont hozzá kell tenni azt is, hogy a játékban van lehetőség olyan szervereken játszani, ami a klasszikus kasztrendszert veszi alapul, vagyis egy felderítő nem rohangálhat könnyű géppuskával a csatatéren. 

Alapvetően a gyors játékkereső is jól működik, de mindenki a saját ízlésének megfelelő szervert kereshet magának, ami már csak azért is lehetséges, mert van szerverkereső. Használata opcionális, és leginkább a Portal játékmódokra terjed ki. 

Ami talán szembetűnő lehet, az a lassú fejlődés. A játékba hiába raksz bele rengeteg órát, egyszerűen a fegyverek és az alkasztok felnyitása túl sok idő. Emiatt sokan talán visszafogva érezhetik magukat, bár az is igaz, hogy így tovább nyújt tartalmat a játék.

A játék sebességét már nem először hasonlítom a Call of Duty-hoz. A harcok érdekes módon a nagyobb pályákon és a kisebb területeken is jól működnek. Nagyon kiegyensúlyozottnak érzem a fegyverkezelést, a célzást és a harcokat. Nem érzem azt, hogy a nagy pályákon állandóan halott lennék és csak a visszaszámlálót figyelném, mikor jelenek meg újra, míg a közelharc sem döcögős, folyamatos az akció. Nem tötymörgős, tényleg rohansz és ölsz, ám emellett megteremti a lehetőséget a lopakodó, taktikai mozgásokra is. 

A TTK, vagyis az idő, amíg megölsz valakit szerintem jól eltalált. Ha valamit elrontottál, de gyors vagy, még van időd túlélni, ám ha te is lősz valakit, nem érzed azt, hogy a világ tára nem elég bele, hogy meghaljon. A BF6 esetében a TTK élménye a CoD játékokéval vetekszik.

Számomra az egyik legnagyobb probléma a Battlefieldekben a járművek szoktak lenni. Sokszor túl kiegyensúlyozatlanok, emiatt kvázi mozgó istenekként legyőzhetetlen ellenfelek. Itt azonban még nem keveredtem olyan szituációba, hogy egy jármű és a rájuk cuppant mérnökcsapat elvitte volna a showt. Erősek, de nem legyőzhetetlenek. Jelenlétük nem zavart eddig, remélem ezután sem lesz másként.

Térjünk rá a látványra és az atmoszférára. Minden robban, pusztul, füstöl, ég, szakad és óh, igen, a játék visszatért ahhoz az élményhez, amit nem egyszerűen hiányoltunk, hanem elvártunk tőle.

A rombolhatóság és az ezzel járó hangok mesteri szinten kényeztetik az érzékszerveinket, a kaotikus csatatér pedig gyönyörű. A játék annyira szép, hogy pont emiatt a saját hatékonyságod rovására megy, a sok égő és repkedő repeszek között ugyanis alig látod meg az ellenfeled. De ez kit érdekel?! Mármint, ha versenyszerű FPS játékot akarok, letisztult és halál unalmas látvánnyal, akkor megyek CS2-vel vagy Valoranttal játszani, ami másfajta feszült izgalmakat rejt, de mindenképp erős koncentrációt igényelve. Ám ha kikapcsolódni szeretnék, lazán szórakozni, akkor a Battlefield 6 zseniális atmoszférájának köszönhetően nagyon odatette magát. Nem mondom, hogy nem frusztráció mentes, ha a csapat nem tud előrehaladni egy-egy szituációban, de azért itt nem egy e-sport címről beszélünk.

Nem hiszem, hogy a BF1-hez hasonlóan a BF6 is sok év távlatából képes lesz majd lenyűgözni engem, de azért úgy gondolom, hogy nem fog egykönnyen elévülni az a látvány, amit a Dice összerakott. A hangok tökéletesek, a rombolhatóság pedig bár nem limit nélküli, annak illúzióját megteremti. 

A másik hihetetlen történet, az pedig az optimalizáció. Egyszerűen a DICE és a többi csapat olyan munkát végzett, amilyet ritkán látunk manapság az AAA játékiparban is. Amikor a Borderlands 4 5090-es RTX kártyákon is szaggat, egyszerűen megmutatkozik a szoftvermérnöki csapatok közötti dimenziókon átívelő különbség. Míg a Gearbox pontosan olyan szakértelemmel optimalizálta a saját játékát, mint ahogyan egy alsós általános iskolás énekszakos kilenc éves tenné meg, addig a Dice olyan látványt kalapált össze a Xbox Series S-re is stabil 60FPS-sel, hogy besírsz. PC-n megköveteli az RTX kártyát és a Radeon RX 5600-as szériát, ám a vicc az, hogy még egy őskövület, majdnem tíz éves, 3 gigás GTX 1060-as kártyával is el lehet érni a multiplayerben a stabil 40-50 FPS-t! 

Na ezért mondom azt, hogy a játék ára validálva van, ezért hiszem azt, hogy ez valóban megéri a pénzét, mivel nem egy editorban összedobott gány kódot kapunk, hanem szakértők készítették el nekünk ezt az AAA címet, és az ilyen embereket valóban meg kell fizetni. A játékipar sajnos nagyon sok alkalmatlan embert tett pozícióba az elmúlt évtizedben, nem véletlen bukott a 2042 is nagyot, ám a BF6-on végre olyanok dolgoztak, akik értik a játékot, értik a játékfejlesztést, de nem kicsit értik a játékosokat is.

Van azonban egy kis félelmem. A kiadók szeretnek trükközni. Amikor már azt hiszed, hogy túl szép minden, hogy igaz legyen, megkapták a jó pontokat, megtörtént az eladás nagy része, na akkor szoktak valami szemét frissítéssel előállni, és csúnyán tranzakciófüggővé tenni az adott játékot. Remélem, hogy az EA-nek van jobb dolga is annál, minthogy mikrotranzakciókkal tönkre tegye a BF6-ot. Remélem, hogy a magasabb eladási ár, a nagy siker és a pozitív visszajelzések miatt vissza tudják fogni a bennük rejlő kapzsi ördögöt, és nem rontják el legalább ezt az egy címüket.

A baj az, hogy a menü viszont pont úgy van felépítve, mint a mikrotranzakciós szenny játékok esetében szokott lenni. Hasonlít a Call of Duty borzadványára. Szerintem túlbonyolított, ha egy menühöz tutorial kell, az úgy gondolom, nem jó menü dizájn, márpedig itt is kell egy kis idő, mire kiismeri magát az ember.

A Battlefield 6 jelenleg azonban egy igazán izgalmas, minőségi játék. A közösséggel együtt való fejlesztés, vagyis a „Battlefield Labs” kezdeményezés nem csak mellébeszélés volt, nem csak marketing maszlag, valóban működő koncepcióról van szó. A fejlesztés során, ha a tesztelők úgy látták, hogy egy adott funkció rossz vagy fölösleges, a DICE könyörtelenül kidobta a fejlesztést a kukába, és ha kellett, elölről kezdték a dolgokat. Az eredmény pedig egyértelmű. A Battlefield 6 az indulásakor megdöntött minden korábbi Call of Duty-s Steames rekordot, a BO7 pedig valószínűtlen, hogy labdába rúghat majd emellett. A kampány egyszer kivihető, többet nem ad a játékhoz, ám emiatt a játékot lehúzni fölösleges, mert azzal, hogy van, csak többé teszi a BF6-ot, nem kevesebbé.

A lenyűgöző pillanatok és a jól megkomponált multiplayer élmény a megjelenése óta visszaránt, és tényleg lelkesen vetem magam bele a csatába. Nekem megvoltak a saját „Only in Battlefield” élményeim, amennyiben úgy döntesz, hogy bizalmat szavazol neki, szerintem te is megtalálod majd őket.

Az itthoni gépem a következő, 140 FPS körüli futással: 1440p: RTX 4070, Ryzen 7 5700x3D és 32Gb DDR RAM