Nem titok, hogy Kína mindent megtesz az országon belüli chipgyártás és chipfejlesztés fellendítéséért, számos beruházást támogat az állam, bíztató részeredmények pedig már most is vannak, de a jelek szerint eléggé messze még a cél. Az ázsiai országban hatalmas tempóban épülnek az új üzemek, ezzel egy időben pedig a következő generációs csíkszélességek fejlesztése is gőzerővel zajlik, ám a lemaradás meglehetősen nagy. Az amerikai kormányzat exportszabályai miatt nem jutnak hozzá a kínai vállalatok a csúcstechnológiát használó gyártóeszközökhöz, hiszen a hollandok és a japánok sem adhatnak el modern gyártóeszközöket a kínai cégeknek, így saját technológiákat kell fejleszteniük és azokat az eszközöket kell használniuk, amire ilyen-olyan forrásokból szert tudnak tenni.
Pat Gelsinger, az Intel vezetője a Davosban megtartott Világgazdasági Fórum alkalmával hangot adott meglátásainak, már ami a kínai chipipar helyzetét illeti. Szerinte az érvényben lévő exportszabályok miatt a kínai félvezetőipar a 10 nm-es és 7 nm-es közötti szinten elakadt, miközben az Intelnél továbbra is folyik a verseny annak érdekében, hogy a 2 nm-es és az 1,5 nm-es gyártástechnológiák elkészüljenek, és ezen a téren nem is látszik még a folyamat vége, vagyis a fejlődés zavartalanul folyhat tovább.
Kínában ehhez képest az SMIC még csak a 7 nm-es osztályú csíkszélességnél tart, amit komplex alkalmazás-processzorok gyártására be lehet vetni, azaz például okostelefonokba szánt SoC egységek készülhetnek vele. Ezzel a vállalat a TSMC-hez és a Samsunghoz képest nagyjából 5,5 éves lemaradásban van. A HLMC, azaz a Shanghai Huali Microelectronics Corporation ezzel szemben 2020-ban kezdte meg a 14 nm-es FinFET gyártástechnológiával történő kísérleti termelést, vagyis most már 9-10 év lemaradásban a TSMC-hez képest.
Az SMIC és a HLMC egyaránt holland, japán, dél-korai, tajvani és amerikai eszközökkel készíti a különböző chipeket, a tiszta nyersanyagokat pedig Japánból szerzik be. Amennyiben ezekhez sem férhetnek hozzá, úgy saját gyártóeszközöket kell fejleszteniük, valamint saját maguknak kell előállítaniuk a nagytisztaságú nemesgázokat, illetve a gyártáshoz szükséges egyéb alapanyagokat is. Jelenleg a kínai félvezetőipar nagyjából 10 évnyi lemaradásban van az élvonalhoz képest, és ez a helyzet a közeljövőben így is maradhat.
Gelsinger szerint nem arról van szó, hogy Kína ne folytatná a fejlesztéseket, de ez a piac meglehetősen szövevényes, minden kapcsolódik mindennel. A tükröket a Zeiss gyártja, az gyártóeszközöket az ASML, a vegyszereket és egyéb anyagokat Japánból lehet beszerezni, míg a levilágításhoz szükséges maszkok az Inteltől érkezhetnek. Ezeket mind együttvéve 10 éves szakadék lehet a globális és a kínai félvezetőipar között, és az aktuális exportkorlátozásoknak köszönhetően ez a szakadék fenn is maradhat a továbbiakban is.
A félvezetőgyártás egy globális iparági folyamat, ahol rengeteg alapvető kutatás zajlik, kutatásra és fejlesztésre pedig több száz milliárd dollárt költenek el a cégek összességében, vagyis komplex és költséges feladatról van szó. Az, hogy ezeket a feladatokat Kína egymaga el tudja-e végezni, egyelőre eléggé kétséges. Ha az országot az összes modern gyártóeszköztől és technológiától elzárják, a helyi vállalatok megpróbálhatják visszafejteni a külföldi technológiákat és lemásolhatják azokat a külföldi gyártóeszközöket is, amiket valahogy meg tudnak szerezni, ezáltal csökkenthető a technológiai lemaradás. A folyamat nem egyszerű és nem is teljesen fenntartható, de ha nincs más választás, akkor ez lesz a megoldás.
