Shop menü

AZ ASUS ÉS AZ MSI EGYES ALAPLAPJAIHOZ MÁR ELÉRHETŐ AZ INTEL PROCESSZOROKHOZ KÉSZÍTETT MIKROKÓD-FRISSÍTÉS

A javítás jóvoltából megszűnik az instabilitást okozó hiba, de a már instabil rendszerek azok is maradnak, míg a processzort ki nem cserélik.
Víg Ferenc (J.o.k.e.r)
Víg Ferenc (J.o.k.e.r)
Az ASUS és az MSI egyes alaplapjaihoz már elérhető az Intel processzorokhoz készített mikrokód-frissítés

Az Intel mérnökei a jelek szerint gyorsabban haladnak a teszteléssel, mint azt korábban várni lehetett, ugyanis az ASUS és az MSI illetékesei már be is jelentették az első olyan béta BIOS-okat, amelyek tartalmazzák a javítást a 13. és 14. generációs Core sorozatú processzorok instabilitást okozó hibájára.

Fontos kiemelni, hogy a javítás csak abban segít, hogy az instabilitás jeleit még nem produkáló processzorok továbbra is üzembiztosan működhessenek; a már instabil processzorok nem javulnak meg tőle, azok ugyanis degradálódtak, hiszen magasabb magfeszültséget állított be náluk a hibás algoritmus. Ennek megfelelően ezeknél a termékeknél garanciális ügyintézésre lesz szükség, de erre hírünk végén még visszatérünk.

Galéria megnyitása

Az ASUS háza táján a friss BIOS-ok, amelyek tartalmazzák az Intel instabilitással kapcsolatos hibát javító mikrokód-frissítését, ami a 0X129-es verziószámot viseli. Ahogy az várható volt, a mérnökök több hullámban készítik majd el a frissítést tartalmazó BIOS-okat, első körben a felsőkategóriás alaplapokra koncentrálva, ennek megfelelően a RoG és a ProArt sorozatú modellekhez készültek el a javított BIOS-ok. Kifejezetten fontos kiemelni, hogy ezek a BIOS-ok egyelőre még csak béta státuszúak, azaz nem véglegesek, valószínűleg azért, mert nem jutott elég idő a teljes körű tesztelésükre, de így is érdemes lehet őket telepíteni. Az első körös listát SafeDisk, az ASUS házi tuningmestere osztotta meg a RoG Fórum virtuális hasábjain keresztül, a linkek pedig egy Google Drive tárhelyre mutatnak. A lista itt található.

Galéria megnyitása

Az MSI-nél szintén elkészültek az első frissített BIOS-ok, ezek szintén tartalmazzák a 0X129-es mikrokód-frissítést, vagyis feltétlenül érdemes őket alkalmazni, ha a rendszerünkben található Intel processzor szerepel ezen a listán, és még nem produkált instabilitásra utaló jeleket, ugyanis a frissítést követően jó eséllyel nem is fog. Azért „jó eséllyel”, mert nem lehet biztosra venni, hogy esetleg később nem jelentkeznek-e a magas feszültség okozta degradáció miatt az instabilitásra utaló tünetek. Az Intel csapata pont ezért hosszabbította meg a potenciálisan érintett processzorok garanciaidejét. Fontos, hogy ez nem jótállás, hanem a gyártó által kiterjesztett gyártói garancia – a kettő nem ugyanaz. Az MSI csapata első körben az alábbi alaplapokhoz készített BIOS frissítéseket:

  • MEG Z790 GODLIKE MAX
  • MEG Z790 ACE MAX
  • MPG Z790 CARBON MAX WIFI II 
  • MPG Z790 CARBON WIFI 
  • MAG Z790 TOMAHAWK MAX WIFI
  • Z790 MPOWER

A szóban forgó alaplapokhoz tartozó terméktámogatási lapokon már megtalálható a friss BIOS, érdemes ellátogatni a gyártó hivatalos weboldalának terméktámogatási lapjára, ahol az alaplap típusának megadását követően elénk tárulnak az aktuális tartalmak, ha a Download menüre kattintunk. A potenciálisan érintett Intel processzorok listáját az alábbi táblázat tartalmazza, ezekre lesz érvényes a 2 évvel kibővített gyártói garancia is. Fontos megjegyezni, hogy egyelőre ezek a BIOS-ok is béta státuszúak.

Galéria megnyitása

Közben a friss információk alapján még nincs teljesen tökéletesen kidolgozva az instabilitással kapcsolatos hibák miatt sérült processzorok garanciális ügyintézése, a jelek szerint szükség van még némi időre, mire érvénybe lép a döntés, ennek megfelelően érdemes egy picit várni az Intel ügyfélszolgálatának felkeresésével, már ami a dobozos asztali processzorokat illeti. A tálcás modelleknél, amelyeket a vásárlás helyén cserélnek majd, ugyanez a helyzet, és az OEM partnerek által, komplett konfiguráció részeként értékesített processzorok körül sincs még tisztázva minden kérdés, azaz van még némi fejetlenség a témában.

Neked ajánljuk

    Tesztek

      Kapcsolódó cikkek

      Vissza az oldal tetejére