AZ ARM ALAPÚ MAC-EKRE NEM LEHET MAJD WINDOWS-T TELEPÍTENI

Az új rendszer miatt a BootCamp szolgáltatás nem működik többé, ami néhány felhasználó számára mindenképpen probléma lehet a későbbiekben.
Víg Ferenc (J.o.k.e.r)
Víg Ferenc (J.o.k.e.r)
2020. jún. 29. 6:03
Az ARM alapú Mac-ekre nem lehet majd Windows-t telepíteni

Az Apple már biztosan átáll ARM alapokra az elkövetkező hét év folyamán, ahogy arról a WWDC alkalmával megtartott publikus előadásban már szó volt. A helyzet az Intel számára fájó lehet, de a folyamat elindult, így a vállalat már semmit sem tud tenni ennek visszafordításáért. Az persze nem derült ki, pontosan mi indokolta az ARM alapokra történő váltást, de ahogy korábbi hírünkben már kifejtettük, elég valószínű, hogy az Apple ezzel a lépéssel az asztali konfigurációk terén is saját kezébe szerette volna venni a hardver fejlesztését, hiszen az elmúlt egy évtized folyamán összegyűjtött tapasztalat erre már bőven lehetőséget ad, ez pedig rengeteg előnyt hordoz magában. A bemutatóban látottak alapján a teljesítménnyel sem igazán lesz probléma, így a döntés mindenképpen életképesnek tűnik.

Van azonban egy terület, amelyek érzékenyen érinthet az ARM alapokra történő átállás, ez pedig nem más, mint a Boot Camp funkció. Ezt a szolgáltatást azóta használhatjuk, mióta az Apple átállt Intel alapokra, lényege pedig az, hogy a macOS mellé gond nélkül telepíthetünk Windowst is, ehhez pedig megkapjuk a szükséges drivereket is, könnyen használható telepítőcsomag formájában annak érdekében, hogy a felhasználói élmény teljes körű legyen. Hogy miért kell egy macOS alapú rendszerre Windowst telepíteni? Sajnos vannak olyan alkalmazások, amelyek egyszerűen nem érhetőek el macOS alatt, így a felhasználók a Boot Camp segítségével tudják megoldani ezek használatát, így az opció sokak számára lehet rendkívül hasznos.

Noha a Boot Camp a frissen bejelentett macOS 11.0 Big Sur esetében is használható marad az Intel alapú rendszerek esetében, amelyekből még érkezik néhány új az elkövetkező hónapok folyamán, az ARM alapú konfigurációknál ez a lehetőség elvész. Az ok lényegében annyi, hogy a Windows aktuális kiadásai, amelyek publikusan is elérhetőek, egyszerűen nem támogatják az ARM architektúra köré épülő rendszereket; azok a kiadások pedig, amelyeket lehet használni ARM alapok mellett is, csak az OEM partnerek számára érhetőek el.

További probléma, hogy virtuális gép formájában sem futhat Windows az ARM alapú Mac-eken, ugyanis a Rosetta 2 nem képes az x86_64 támogatással rendelkező szoftverek kódjainak fordítására, így az sem véletlen, hogy a WWDC bemutató alkalmával csak a Linuxról esett szó a virtuálisan futtatható operációs rendszerek említésekor. Utóbbi persze nem is véletlen, hiszen a Linux esetében már rendelkezésre áll ARM támogatás.

Az egyelőre kérdéses, hogy a Microsoft a későbbiekben elérhetővé teszi-e a Windows 10 ARM-en is futó változatát az Apple felhasználók számára annak érdekében, hogy Windows-ra írt alkalmazások is futhassanak az új konfiguráción – ennek igazából nem lenne akadálya. Pontosabban egy akadály azért mégis lenne: az Apple szoftverfejlesztő részlegének el kéne készítenie a Windows 10 ARM változatát támogató drivereket, amire ugyan lehet esély, de kétségkívül nem sok. Az aktuális Boot Camp alapú megoldásoknál ez nem probléma, hiszen a széles körben elérhető hardvereket használó rendszerekre többnyire könnyedén beszerezhető a megfelelő driver az adott hardvergyártó hivatalos weboldaláról, de ARM fronton már teljesen más a helyzet.

Az első ARM alapú Mac konfigurációk várhatóan még az év vége előtt bemutatkoznak majd, de hogy addig születik-e döntés a Microsoft és az Apple részéről a Boot Camp szolgáltatás további támogatásáról, az egyelőre rejtély. Felhasználói részről biztosan lenne rá igény, a kérdés csak az, mennyien használnák a funkciót, azaz megéri-e időt, energiát és anyagi forrásokat fordítani a dologra.

Hírlevél feliratkozás
A feliratkozással elfogadom a Felhasználási feltételeket és az Adatvédelmi nyilatkozatot.

15 hozzászólás

A komment írásához előbb jelentkezz be!
Stormrage
Stormrage
2020. jún. 30. 8:35
#4

Nagy kérdés az is, hogy, oké, hogy ARM-ra megjelenik az OSX, de attól még a programok nem fognak maguktól futni, ha nem ARM architektúrára lettek fordítva, így, amíg a gyártók ki nem jönnek, új, ARM-ot is támogató verziókkal, addig lehet rajta webböngészni. Vagy rosszul látom ezt a kérdést?

Stormrage
Stormrage
2020. jún. 30. 17:35

vagy esetleg mi lesz a helyzet a nem integrált hardware-ekkel, mint külső hangkártyák, stb..

thedeveloper
thedeveloper
2020. jún. 29. 15:18
#3

"az ARM alapú konfigurációknál ez a lehetőség elvész". Ez vagy ferdítés vagy egy pongyolán megfogalmazott mondat. Nekem nem egyértelmű, hogy most akkor végülis lesz BootCamp ARM-os rendszereken vagy sem.
Ugyanis az, hogy jelenleg milyen OS érhető el ARM-ra, teljesen irreleváns a fuinkció megléte szempontjából.
A Microsoft-nak lehet, hogy csak 1 hónap kell és elérhetővé tesz egy olyan Win10X-et, ami simán menne ARM-on. 

A kérdés tehát az, hogy ha megjelenik év végén egy ARM-os MAC, akkor lesz-e rajta Boot Camp vagy nem lesz rajta. Ez sajnos nem derül ki ebből a hosszú cikkből:
"de hogy addig születik-e döntés a Microsoft és az Apple részéről a Boot Camp szolgáltatás további támogatásáról, az egyelőre rejtély"

Ezért monduk viszonylag kár volt megírni ezt a nagy semmit. :)

Nem beszélve arról, hogy a cím hazugság.

axe
axe
2020. jún. 29. 19:15

@PARASZT  "Pontosabban egy akadály azért mégis lenne: az Apple szoftverfejlesztő részlegének el kéne készítenie a Windows 10 ARM változatát támogató drivereket, amire ugyan lehet esély, de kétségkívül nem sok"

Meteoreso
Meteoreso
2020. jún. 29. 10:44
#2

MACos-nek vannak olyan előnyei ami miatt nem akarsz windowst. Főleg ha videóvágással dizájnnal foglalkozol. Senki nem mondta hogy mindenkinek való.

ARM töredékét fogja fogyasztani mint Intel cuccok.

Iphone sem lenne mindenkinek való csak megy a szonbkodás a manager telefonnal. Csak emlékeztetőül mikor windowson megszünt a crossfire addig MACban 3db dual GPUs kártyát tudott kezelni (3*2). Ilyen rendszert akarnál lecserélni windowsra ? :o)

cryd
cryd
2020. jún. 29. 15:54

@Meteoreso  semmilyen előnye nincs a macnak windowsal szemben, max annyi, hogy semmit nem kell csinálnod vele, ha csak böngészni akarsz, kész gépet kapsz. De boi, ha valamit nem úgy akarsz ahogy eredetileg van, akkor órákat bszhatsz el a legegyszerűbb dolgokra is terminalban vagy fizetős alkalmazásokkal, ha egyáltalán meg lehet oldani.
Az a baj, hogy sokan a 100 ezres windows laptopot hasonlítják a 300 ezres air-hez (vagy még annál is drágább machez). De az agymosás is megvan a laikusoknak, nem egy -amúgy értelmes- ismerősöm, akik nem foglalkoznak pc-kel azt hiszik, hogy a thunderbolt 3 az valami mac excluzív cucc, meg még hasonló képzelgéseik vannak (mondjuk az szomorú, hogy más gyártóknál alig van elterjedve a tb, de nem lehetelen laptopot, alaplapot találni vele, ha akarsz). Még szép hogy veszik, nem akarnak utánajárni a dolgoknak és azt hiszik hogy drágábban jobb termékeket kapnak. Aztán majd utólag amikor Louis Rossmann azt mondja nekik hogy átéget a macbookjuk alaplapja mert szarul van megtervezve, és a forrasztott ssdről esetleg egy speciális adatmentő minimum pár száz dolcsiért talán le tudja menteni a dolgait ahelyett, hogy átdugná az ssdt egyszerűen egy másik gépbe, akkor majd rájönnek, hogy lehet érdemes lett volna előre gondolkozni, és nem ilyen gépekre adni a pénzt.
Edit: ja meg a másik kedvencem az volt hogy milyen szar a windows, mert mac-re nincsen vírus, és egyéb nem kívánatos kártevők. Nekem mindegy, majd rájönnek.

_PARASZT_
_PARASZT_
2020. jún. 29. 9:46
#1

Nem baj, k4l1l1nux-ot lehet majd rá pakolni, az a lényeg.

Vissza az oldal tetejére