AZ APPLE A14-ES LAPKÁJÁT KAPHATJÁK MEG A 2021-BEN ÉRKEZŐ ARM ALAPÚ MAC-EK?

A Bloomber informátorai szerint a következő generációs Mac-ek között 12 magos ARM SoC egységgel rendelkező megoldások is lesznek.
Víg Ferenc (J.o.k.e.r)
Víg Ferenc (J.o.k.e.r)
2020. ápr. 26. 18:44
Az Apple A14-es lapkáját kaphatják meg a 2021-ben érkező ARM alapú Mac-ek?

Elég régóta téma, hogy az Apple a nem is oly távoli jövőben ARM alapokra költözteti egyes konfigurációit, így CPU és iGPU fronton nem függ majd az Inteltől, ami az elmúlt hónapok tanulságai alapján nem egy rossz döntés, hiszen a processzorhiány az Apple számára is okozott kellemetlenségeket. A tervekkel kapcsolatban konkrétumok eddig nem igazán hangzottak el, csak tippelték, hogy a váltásra másfél éven belül sor kerülhet, vagyis az első ARM alapú Mac valamikor 2021 környékén kerülhet a boltok polcaira.

A Bloomberg munkatársai iparági forrásokra támaszkodva most némi konkrétummal is előrukkoltak, már ami a várható hardvert illeti. Mivel pletykáról van szó, az alábbi információkat érdemes távolságtartóan kezelni, ám összességében hihetőknek tűnnek az állítások. Az aktuális információk alapján az ARM alapú Mac konfigurációk várhatóan annak az A14-es lapkának a módosított változatát kaphatják meg, amely a következő generációs iPhone és iPad modellekben is jelen lesz 2021-ben.

Az A14-es generációban összesen háromféle processzor lesz, amelyek az említett eszközök mellett néhány Mac fedélzetén is helyet kaphatnak. A három megoldás közül az egyik jelentősen gyorsabb lesz, mint az iPhone-ban használt verzió, ami érthető, hiszen komolyabb feladatot szánnak neki – ez a kiadás a TSMC 5 nm-es gyártástechnológiájával készülhet az információk alapján, valamint jó eséllyel a másik kettő is, hiszen egy generációba tartoznak.

Galéria megnyitása
A Mac-ekbe szánt A14-es SoC egység várhatóan 8 processzormaggal rendelkezik majd, amelyek közül 4 magas hatásfokkal dolgozhat, de a későbbiekben 12 maggal rendelkező ARM alapú SoC is készülhet ebbe a szegmensbe. Az ARM alapú SoC egységek alkalmazásával azt szeretné elérni az Apple, hogy a termékpaletta nagyobb része legyen egységes, azaz azonos ökoszisztémát használjon, valamint nagyobb kontrollt is szeretne a konfigurációk és azok teljesítményének alakulása felett. Azzal, hogy a SoC egységek házon belül fejlődnek, kiszámítható módon lehet növelni a teljesítményt és bővíteni a funkcionalitást, míg Intel fronton ilyesmire eddig nem igazán volt mód, hiszen az Intel processzor-generációi régóta 14 nm-en rostokolnak és teljesítmény terén sem hoztak akkora előrelépéseket, mint amekkorára az Apple számíthatott.

Az utóbbi időszakban persze már mutatkoznak változás jelei, ugyanis az Ice Lake generáció ütős iGPU-t és új architektúra köré épülő CPU magokat kapott, ám erre igen sokat kellett várni, így az összkép mégsem fest olyan jól. Remélhetőleg az elkövetkező években összekapja magát az Intel és ismét az élvonalban foglal majd helyet gyártástechnológia terén, ami a teljesítménnyel kapcsolatos lehetőségeket is alaposan kibővítheti, így a piaci verseny fokozódhat – de ez már egy másik történet.

Hírlevél feliratkozás
A feliratkozással elfogadom a Felhasználási feltételeket és az Adatvédelmi nyilatkozatot.

24 hozzászólás

A komment írásához előbb jelentkezz be!
Busterftw
Busterftw
2020. ápr. 27. 9:13
#3

En ezt csak macbook air/pro-nal tudom elkepzelni, max meg a beleposzintu iMac-nel, mert ott van egyedul intel igpu.
De feljebb lepve mar van minden mashol dedikalt es akar i9-re lehetoseg. (Az mar kerdes, hogy en a Polaris/Vega valasztekot kiszornam a kukaba es Navit raknek bele. )

humaniod
humaniod
2020. ápr. 27. 4:38
#2

Logikus lépés, mert az Intel nagyon sokszor kibabrált már velük. Szinte mindig késtek az új generációkkal, aztán meg nem tudtak elegendő darabszámot leszállítani és a macbook túlmelegedésekben is nagy szerepük volt, mert később nem azt gyártották le, amit a tervezési fázisban bevállaltak.

Senki nem fog az Intel után sírni, a nagy kérdés csak az, hogy a pro gépekbe mi kerül majd.

De egy olcsó Mac Minire is vevő lennék, kicsivel magasabb áron, mint az AppleTV vinném, mint a cukrot!

humaniod
humaniod
2020. ápr. 28. 1:51

@PARASZT  Antutut minden értelmes ember leszarja, említeni is kár. Használni kell és akkor ráébredsz mi lassú és mi nem. Az A13-as lapkával szerelt telók egyáltalán nem lassúak.

axe
axe
2020. ápr. 27. 0:22
#1

ez mind szép és jó, de ha nem az OSX fog rajta futni, akkor csak egy tablet levehetetlen billentyűzettel sokkal kevesebb lehetőséggel funkcióval meg mindennel...

axe
axe
2020. ápr. 30. 12:07

@fszkivan  mégis hatalmas szenzációként harangozták be, hogy a frissítéstől RENDESEN használható az egér...

Vissza az oldal tetejére