Shop menü

AZ AMD VEZETŐJE SZERINT EGYENSÚLYT KÉNE TALÁLNI AZ EXPORTKORLÁTOZÁSOK ÉS A NEMZETBIZTONSÁGI ÉRDEKEK KÖZÖTT

Az AMD mellett az Nvidia vezetője is felhívta már az amerikai kormányzat figyelmét arra, hogy a jelenlegi gyakorlat veszélyes, ugyanis az amerikai cégek riválisai átvehetik a vezetést Kínában, majd idővel globálisan is meghatározó szereplővé válhatnak.
Víg Ferenc (J.o.k.e.r)
Víg Ferenc (J.o.k.e.r)
Az AMD vezetője szerint egyensúlyt kéne találni az exportkorlátozások és a nemzetbiztonsági érdekek között

Az AMD legfrissebb pénzügyi eredményei éppen nemrégiben láttak napvilágot, ezekből kiderült, hogy a vállalat az amerikai exportkorlátozások miatt 800 millió dollárnyi raktárkészlettel kapcsolatos költséget könyvelt el az első negyedév folyamán, és a pénzügyi részleg arra figyelmeztetett, ebben a negyedévben 1,5 milliárd dolláros teljes veszteségre van kilátás, pont az amerikai exportkorlátozások negatív hatásai miatt.

Az aktuális korlátozások értelmében az Nvidia már nem szállíthatja a Kínára szabott H20-as gyorsítókártyákat, míg az AMD esetében az MI308-as sorozatú termékek exportját érinti a tiltás. Az aktuális helyzet óriási érvágás mind az AMD, mind pedig az Nvidia számára, hiszen a kínai partnerekkel jelentős üzleteket bonyolítottak le eddig. Kína nagy felvevőpiac, ám az amerikai kormányzat nem szeretné, ha Kína a fejlett amerikai technológiákat hadiipari és egyéb fejlesztésekre használná, az ugyanis fokozná képességeit, ami az Amerikai Egyesült Államok számára fenyegetést jelenthet.

Az exportkorlátozások tehát elsősorban nemzetvédelmi indokokkal támaszthatóak alá, viszont gazdasági téren nagy károkat okoznak az amerikai vállalatok számára, valamint az amerikai technológiák globális terjedését is visszafogják valamilyen szinten. Pont ezért gondolja úgy Dr. Lisa Su, hogy egészséges egyensúlyt kéne találni a nemzetgazdasági érdekek és az exportkorlátozások között. Szerinte olyan szabályozás kéne, ami a nemzetgazdasági érdekeket éppúgy szem előtt tartja, mint azt, hogy az amerikai technológiákat a lehető legnagyobb mértékben terjeszteni tudják az egyes vállalatok globális szinten.

Galéria megnyitása

Az Nvidia vezére szerint azzal, ha a kínai piacon korlátozzák az amerikai technológiák elérhetőségét, hosszabb távon óriási problémák keletkezhetnek. Az Nvidia jelenleg uralja a globális AI és HPC piacot, hála a CUDA ökoszisztémának, amit nemcsak Kínában, de Európában és az Amerikai Egyesült Államokban is széles körben használnak – lényegében nem is nagyon hagyják érvényesülni a konkurenseiket, annyira be vannak ágyazva az iparág szövetébe.

Jensen Huang úgy látja, az exportkorlátozások hosszabb távon gyengíthetik az Nvidia globális pozícióját, és ahhoz vezethetnek, hogy a konkurens megoldások egyre nagyobb és nagyobb teret hódíthatnak maguknak, főleg Kínában, a kínai gyártók révén. Ez az aggodalom nem is alaptalan, a Huawei ugyanis minden erejével azon dolgozik, hogy minél ütőképesebb AI és HPC piaci gyorsítókat gyártasson, ehhez különböző trükköket is bevetnek, azaz közvetítőkön keresztül próbálnak hozzáférni a TSMC legmodernebb gyártástechnológiáihoz.

A kínai vállalatok ráadásul nemcsak a kínai piacot tudják megcélozni, hanem a globális piacot is, hiszen a legtöbb országba gond nélkül szállíthatnak termékeket, így idővel, ahogy egyre ütőképesebb gyorsítókkal rukkolnak elő, elkezdhetik jelentősebb mértékben is gyengíteni az amerikai vállalatok pozícióit, ezt pedig nyilván sem az AMD, sem az Nvidia nem szeretné megvárni. Az a veszély is fennáll, hogy kellő mértékű térhódítást követően a kínai vállalatok diktáljanak a piacon, vagyis meghatározó szerepük révén a szabványok alakulását is befolyásolják.

Neked ajánljuk

    Tesztek

      Kapcsolódó cikkek

      Vissza az oldal tetejére