Shop menü

AZ AMD SZERINT DDR5-6000 MHZ-ES MEMÓRIAMODULOKAT ÉRDEMES VÁLASZTANI A RYZEN 8000G SOROZAT MELLÉ

A gyártó szerint egyértelműen a DDR5-6000 MHz-es effektív órajel a „sweet spot”.
Víg Ferenc (J.o.k.e.r)
Víg Ferenc (J.o.k.e.r)
Az AMD szerint DDR5-6000 MHz-es memóriamodulokat érdemes választani a RYZEN 8000G sorozat mellé

Az AMD éppen a héten mutatta be régóta várt újdonságait, a ZEN 4 alapú processzormagokkal és RDNA 3 alapú iGPU-val ellátott asztali APU egységeket, amelyek a RYZEN 8000G sorozatot erősítik. Velük együtt egy új videokártya, a Radeon RX 7600 XT is bemutatkozott, amiről korábbi hírünkben tettünk említést. A RYZEN 8000G sorozat tagjaival kapcsolatos legfontosabb tudnivalókat szintén összegeztük az előbb linkelt hírben, ám az AMD illetékesei azóta némi extra információt is megosztottak a nagyérdeművel, aminek lehet jelentősége, ha jó teljesítményre vágyunk és ezt viszonylag költséghatékonyan szeretnénk elérni.

Ahogy a RYZEN 7000-es sorozatú asztali processzorok, amelyek csak két aktív CU tömbbel ellátott iGPU-t kaptak, azaz ugyan technikailag APU-nak minősülnek, de komoly GPU teljesítményre nem képesek, úgy a RYZEN 8000G sorozat tagjai is kétcsatornás DDR5-ös memóriatámogatással érkeznek, és a Socket AM5-ös processzorfoglalatba illeszkednek.

A lapkák csak és kizárólag DDR5-ös memóriavezérlővel rendelkeznek, ezért nem is készültek DDR4-es memóriafoglalattal ellátott Socket AM5-ös alaplapok, ám a jelenlegi DDR5-ös memóriaárak már sokkal barátságosabbak, mint a kezdeti árak, amelyek a szabvány köré épülő memóriamodulok megjelenésekor voltak tapasztalhatóak. Sajnos némi drágulásra már rövidtávon is számíthatunk, ahogy arról ebben a hírben is írtunk, ennek megfelelően érdemes lesz a lehető leghamarabb dönteni a memóriabővítésről és a konfiguráció-építésről, ha még jó memória- és SSD-árakat szeretnénk kifogni.

Galéria megnyitása

A PCWorld.com munkatársai éppen ezért feltették a kérdést az AMD illetékeseinek: Milyen DDR5-ös memóriamodulokat érdemes választani a RYZEN 8000G sorozatú APU egységekhez akkor, ha költséghatékonyan szeretnénk jó teljesítményt elérni? A Technikai Marketingért felelős részleg vezetője, Donny Woligorski kiemelte, mindenképpen kétcsatornás memóriatámogatásra van szükség ahhoz, hogy megfelelő sebességet érjen el az iGPU alrendszer, azaz az egyes játékok játszható teljesítmény mellett fussanak. Ez nem egy nagy meglepetés, hiszen az iGPU-k esetében köztudott, hogy a memória-sávszélesség rendkívül sarkalatos pontja a teljesítmény alakulásának. Hogy mégis mekkora effektív órajelet érdemes megcélozni? Az AMD szakembere szerint a kétcsatornás DDR5-6000 MHz-es memória-órajel a legjobb választás, ha az ár/teljesítmény arányt nézzük.

Ez az effektív órajel 96 GB/s-os memória-órajel sávszélességet eredményez, ami persze nemcsak az iGPU, de a CPU és az NPU felé is meg van osztva. Ez, vagyis a DDR5-6000 MHz-es ajánlott memória-órajel a RYZEN 7000-es sorozat tagjainál már szóba került korábban, ott is ebben érdemes gondolkodni, igaz, ott jellemzően csak a CPU részleg aknázza ki a benne rejlő lehetőségeket, hiszen egyrészt NPU nincs, másrészt az iGPU részleg esetében nem a memória-sávszélesség lesz a teljesítmény kerékkötője, sokkal inkább az a tény, hogy csak két aktív CU tömböt lehet beosztani.

Galéria megnyitása

A RYZEN 8000G sorozat zászlóshajója, vagyis a RYZEN 7 8700G ezzel szemben egy igen ütőképes iGPU-t kapott, ami a 12 CU tömb jóvoltából immár 768 stream egységet foghat munkára, méghozzá 2,9 GHz-es maximális órajel mellett. Ennek az iGPU-nak a mobil változata, ami 800 MHz és 2,7 GHz között üzemelhet, FP32-es számítási teljesítény terén 829 TFLOP/s-ra képes, vagyis egyáltalán nem gyenge, lényegében az AMD Radeon RX 6600 XT szintjének közelében foglal helyet, utóbbi ugyanis 8,928 TFLOP/s-os egyszeres pontosságú számítási teljesítményt tud felmutatni. A Radeon RX 6600 XT persze nemcsak dedikált, 256 GB/s-os sávszélességű fedélzeti memóriával, hanem 32 MB-nyi Infinity Cache gyorsítótárral is rendelkezik.

A DDR5-6000 MHz-es kétcsatornás memóriacsomagokból a 32 GB-os példányok (2 x 16 GB) jelenleg 100 dollár alatti áron kaphatóak. Kínálatunkban a legolcsóbb ilyen memóriacsomag jelenleg 45 590 forintos áron kapható, és CL38-as időzítéssel rendelkezik. Ha faragnánk az időzítésen, a következő lépcsőfok a CL36-os szint, ami már 49 190 forintot kóstál egy Kingston FURY sorozatú csomag formájában. Jelenleg egy Corsair Vengeance csomag is elérhető, ami 48 990 forintba kerül, de nem DDR5-6000 MHz-es, hanem DDR5-6200 MHz-es effektív órajelen ketyeg.

Neked ajánljuk

    Tesztek

      Kapcsolódó cikkek

      Vissza az oldal tetejére