Shop menü

AZ AMD ELÁRULTA, MIKOR MUTATKOZNAK BE A RADEON RX 7000-ES SOROZATÚ VIDEOKÁRTYÁK

Az újdonságok bemutatójára szerencsére már nem kell sokat várni, addigra viszont elrajtolnak a GeForce RTX 40-es sorozat tagjai, azaz az Nvidia lényegében lépéselőnyben van.
Víg Ferenc (J.o.k.e.r)
Víg Ferenc (J.o.k.e.r)
Az AMD elárulta, mikor mutatkoznak be a Radeon RX 7000-es sorozatú videokártyák

Tegnap az Nvidia GeForce Beyond előadására koncentráltak a média képviselői, illetve a gamerek és az érdeklődők is, ám a neves esemény mellett egy másik fontos bejelentésre is sor került. Az AMD sietve közölte, hogy 2022. november 3-án mutatkozhatnak be a Radeon RX 7000-es sorozat első tagjai, igaz, azt sajnos nem árulták el, hogy pontosan mely modellek érkezésére számíthatunk, valamint azt is véka alá rejtették, hogy ezen a napon csak egy előadásra kerül-e sor, vagy a konkrét termékek is elérhetővé válnak-e.

Igazából az időzítés alapján egyértelmű, hogy az AMD jelezni szerette volna, hogy a GeForce RTX 40-es sorozat mellett egy másik érdekes fejlesztés, az RDNA 3 alapú Radeon RX 7000-es sorozat is érkezik idén, így érdemes lehet megvárni az első olyan független teszteket, amelyekben mindkét széria képviselői szerepelnek, vagyis egymáshoz viszonyított teljesítményük is könnyedén összehasonlíthatóvá válik.

Az eddigi pletykák szerint az RDNA 3 alapú grafikus processzorok immár nem monolitikus felépítéssel rendelkeznek majd, azaz a GPU különböző komponensei nem egy nagy lapkán kapnak helyet, hanem chipletes felépítésre váltanak, azaz a RYZEN, a Threadripper és az EPYC processzorsorozatoknál már jó ideje használt rendszer köszönhet vissza, természetesen GPU-ra optimalizált kivitelben.

Galéria megnyitása

Az aktuális információk arról szólnak, hogy a CU tömböket is tartalmazó logikai chiplet 5 nm-es csíkszélességgel készülhet a TSMC N5 gyártástechnológiáját bevetve, mellette pedig több egyéb chiplet is jelen lesz, amelyek már a „kiszolgáló” komponenseket, vagyis a memóriavezérlőt, a kijelző-vezérlőt, a médiamotorokat, illetve egyéb összetevőket vonultatnak fel. Ezek a „másodlagos” chipletek várhatóan már nem N5, hanem kevésbé fejlett gyártástechnológiával készülhetnek, esetükben ugyanis nem igazán hoz akkora előrelépést a legmodernebb csíkszélesség alkalmazása, mint amennyivel az többe kerül. Éppen ezért ezek a chipletek jó eséllyel N6 gyártástechnológiával készülhetnek.

Az RDNA 3 alapú modellek várhatóan jelentősen több stream egységgel rendelkeznek majd, mint az aktuális generáció tagjai, ezzel együtt pedig IPC növekedésre is lehet számítani, az új gyártástechnológia pedig órajel-emelésre is lehetőséget ad, ami segít a teljesítmény további növelésében. A renderelő futószalagot áttervezik, a memória-sávszélességet közel 70%-kal növelik, valamint az Infinity Cache technológia következő generációs változata is bemutatkozik annak érdekében, hogy az új modellek versenyképesek lehessenek az Nvidia GeForce RTX 40-es sorozatú videokártyáival szemben, még a felsőkategóriában is.

Hogy ez mennyire sikerül? Az első független tesztekből mindenképpen kiderül, mint ahogy az is, élesben mire képesek a GeForce RTX 40-es család tegnap bemutatott tagjai.

Neked ajánljuk

    Tesztek

      Kapcsolódó cikkek

      Vissza az oldal tetejére