AZ AMD AZ RDNA 4 ESETÉBEN SEM A KÉPFELDOLGOZÁSRA FORDÍTANÁ AZ AI EREJÉT – NEM KÖVETIK AZ NVIDIÁT

A mesterséges intelligenciában, és az AI gyorsítókban rejlő potenciált inkább a játékélmény javítására fordítják a tervek szerint.
Víg Ferenc (J.o.k.e.r)
Víg Ferenc (J.o.k.e.r)
2023. febr. 21. 12:31
Az AMD az RDNA 4 esetében sem a képfeldolgozásra fordítaná az AI erejét – Nem követik az Nvidiát

Az AMD jelenleg még az RDNA 3 architektúra köré épülő videokártya-kínálatának bővítésén dolgozik, ugyanis egyelőre csak két modell a Radeon RX 7900 XT, illetve a Radeon RX 7900 XTX érhető el a termékpaletta ezen részén.

A nem is oly távoli jövőben további modellekkel gyarapodhat a felhozatal, ezzel egy időben pedig már a következő generációs RDNA 4 architektúrát használó videokártyák fejlesztése is gőzerővel zajlik. A vállalat egyik szakembere, a Computing and Graphics Business vezetője, Rick Bergman, illetve a Radeon Technologies Group vezetője, David Wang éppen a minap adott interjút a 4Gamers munkatársainak, amiből kiderült, milyen csapásirányt határoztak meg az RDNA 4 esetében.

A japán techoldalon megjelent írás szerint az AMD az RDNA 4 érkezésével sem gondolkodik abban, hogy a mesterséges intelligencia felhasználási területeit kibővítse a képfeldolgozás, illetve a felskálázás irányába, ami az Nvidia háza táján egyre nagyobb szerepet kap. Az AMD szakemberei szerint nem ez a legjobb felhasználása az AI-ban rejlő potenciálnak, ezt a teljesítményt a klienspiacon egyelőre nem is igazán használják ki, legalábbis szélesebb körben nem.

Galéria megnyitása

Az AMD saját felskálázó technológiája, a FidelityFX Super Resolution, amely a 2.2-es kiadásnál tart és éppen a napokban vált elérhetővé a forráskódja, nem is használ AI gyorsítót a képfeldolgozáshoz, illetve a működéshez. Az RDNA 3 által bevezetett AI gyorsító hardvert más célokra akarják használni, például a játékmenet javítására, azaz a mesterséges ellenfelek intelligenciájának javítására, procedurális világ-generálásra, illetve számos egyéb olyan dologra, amelyekből profitálni lehet a különböző játékmenetek alatt – nem szeretnék ezt a hardveres erőforrást képfeldolgozásra elhasználni.

A vállalat szakemberei úgy látják, érdemesebb inkább arra koncentrálni, hogy a GPU még függetlenebb legyen a CPU-tól, már ami a rendereléssel kapcsolatos feladatokat illeti. Ebbe az irányba tett is néhány lépést a vállalat az elmúlt generációk során, ezek közül a legfrissebb az MDIA (Multi-Draw Indirect Accelerator), ami az RDNA 3 architektúrával debütált. Ennek lényege, hogy a szoftver több rajzolási parancsot küldhet a GPU felé, ezzel csökkentve a processzor vállára helyeződő teher mennyiségét, így a CPU más feladatokkal foglalkozhat és összességében javulhat a teljesítmény. Ezen a téren az RDNA 3 az AMD mérései szerint 2,3x hatékonyabban dolgozik, mint az RDNA 2, azaz igen hasznos technológiáról van szó.

Arról természetesen nem esett szó, hogy az RDNA 4 architektúra pontosan mely területeken különbözik majd az RDNA 3-tól, valamint az is rejtély, pontosan mikor debütálnak a vele felszerelt termékek. Az RDNA 3 igazából még csak nemrégiben debütált, éppen terjeszkedő fázisban van, de a Radeon RX 7900-as sorozat és az 5 nm-es csíkszélességgel készülő Phoenix Point mobil APU egységek formájában már elérhető

Hírlevél feliratkozás
A feliratkozással elfogadom a Felhasználási feltételeket és az Adatvédelmi nyilatkozatot.

14 hozzászólás

A komment írásához előbb jelentkezz be!
Joachim21
Joachim21
2023. febr. 22. 15:02
#3

Most nem használja semmi sem az AI részt, csak úgy fogyaszt feleslegesen. Kár lenne felhasználni, ameddig nem írnak olyan programot ami pl. játékélmény fokozására használja. Így valóban el lenne pazarolva az AI tehetsége, mi meg még élvezhetnénk is egy kis piaci árversenyt.

GhanBuri
GhanBuri
2023. febr. 21. 16:46
#2

Még a 7900XT alatti kártyákat sem jelentették be, hova szaladnak előre ennyire?

Busterftw
Busterftw
2023. febr. 23. 16:10

@Dragon3k Es az FPS/fogyasztas/temp hogy alakult? Naugye.

Busterftw
Busterftw
2023. febr. 21. 15:31
#1

Jo hat nem is kell arra torekedni, hogy ne a beka segge alatt legyen a piaci reszesedes es hogy kilepjenek 10 ev utan az Nvidia mogul.

Vissza az oldal tetejére