Ez a könnyű, újratölthető, nagy töltéssűrűségű eszköz mostanra számtalan készülékben ott lapul körülöttünk a mobiltelefonoktól kezdve, a laptopokon át, az elektromos járművekig vagy az orvosi implantátumokig. De a megújuló energiák tárolását is új szintre helyezte, így a technológia fontos lépést jelent egy fosszilis energiahordozók nélküli társadalom felé, áll a Nobel-bizottság indoklásában. A lítiumion-akkumulátorok nélkül napjainkban egészen máshogy festene az élet, hiszen gyakorlatilag folyamatosan használunk olyan eszközöket, amelyekben ezek szolgáltatják az energiát.
A technológia alapjait az 1970-es években, az olajválság idején fektette le Stanley Whittingham brit vegyész, aki olyan módszerek kifejlesztésén dolgozott, amelyekkel megkerülhetők lehetnek a fosszilis energiahordozók. Szupravezetőkkel kapcsolatos kutatásai során felfedezett egy rendkívüli energiasűrűségű anyagot, amelyből később megalkotta a lítiumakkuja katódját.
Akkumulátorába a titán-diszulfid katód mellé (amelynek lyukaiban szépen meg tudtak ülni a Li-ionok) egy lítium anód került. A kész, 2 voltos rendszer nagyon ígéretesnek tűnt, azonban az abban használt fémes lítium annyira reaktív volt, hogy nem lehetett biztonságosan használni.
John Goodenough amerikai fizikus időközben rájött, hogyan lehetne egy hasonló rendszerben még több energiát tárolni: szisztematikus kutatással 1980-ra kifejlesztett egy kobalt-oxid katódot, amely lítium anóddal kombinálva már 4 voltos akkumulátort eredményezett. Goodenough katódra vonatkozó eredményeire alapozva végül Josino Akira japán vegyész alkotta meg az első kereskedelmi forgalomba kerülő lítiumion-akkumulátort 1985-ben.
A japán kutató a reaktív lítium anód helyett ásványolajkokszot, egy szénben gazdag anyagot használt anódként, amelybe a katód anyagához hasonlóan szintén be tudtak ágyazódni az elektrolit Li-ionjai. A végeredmény egy könnyű, tartós akkumulátor lett, amelyet több százszor lehetett feltölteni, mielőtt a hatásfoka csökkenni kezdett volna.
A lítiumion-akkumulátoroknak óriási előnye volt a korábbi akkukkal szemben, hogy működésük nem az elektródák szilárd anyagának bomlásán alapul, hanem az elektrolit anyagának ionjai áramlanak oda-vissza az anód és a katód között, ami a nagyobb energiatároló képesség mellett sokkal tartósabbá is tette ezeket a rendszereket. Az első ilyen rendszerű akkumulátort 1991-ben dobta piacra a Sony, megtéve az első nagy lépést a vezeték nélküli technológiák széles körű elterjedése felé.
