Purgatórium

A napvilágot 1951. augusztus 16-án meglátó Johann Unterweger sorsa jóformán születése pillanatától kezdve borítékolható volt. Bájait áruló anyja és jószáglopásban utazó, környezete által régimódi zsiványként jellemzett nagyapja árnyékában felcseperedve esélye sem volt arra, hogy a tisztesség útjára lépjen. Így, bár pincérként próbált egzisztenciát építeni, hiányzott belőle a jó útra téréshez szükséges kitartás. 1966 és 1974 között tizenhat esetben került lopásért, betörésért, kitartottságért, illetve nemi erőszakért a törvény éber őreinek célkeresztjébe.

Majd 1976-ban életfogytiglani börtönbüntetésre ítélték, mivel a saját melltartójával brutális kegyetlenséggel megfojtotta a tizennyolc éves Margaret Schäfert. Egy átlagos rab innentől kezdve örökre eltűnt volna a börtönrendszer útvesztőjében, ám az iskolázatlan, viszont kifejezetten értelmes férfiről a rácsok mögött kisült, hogy mesterien bánik a szavakkal. Novellái, versei és színdarabjai lenyűgözték az olvasókat, megindító emlékiratai publikálása után pedig tízezrek követelték, hogy helyezzék szabadlábra a bestiális gazfickót.

Beszédes, hogy Elfriede Jelinek és Günter Grass is amellett kardoskodtak, hogy a börtönben új hivatásra találó ex-stricinek kijár egy második esély. A napról napra növekvő csoport fáradozásait végül siker koronázta: az írót 1990-ben kiengedték, és ő maradéktalanul kiélvezte, hogy a felhajtásnak köszönhetően sztárrá avanzsált. Felolvasóestek százait tartotta, műveit elkapkodták, és hivatása legjelesebb képviselőihez sorolták. Hovatovább, arra is lehetősége nyílt, hogy egy magazin jóvoltából a téma kissé bizarr szakértőjeként összehasonlíthassa hazája és az USA piros lámpás negyedeit.

A várt happy end azonban elmaradt, mivel Unterweger nem tudott uralkodni beteges vágyain. Miközben a sajtó rehabilitált, sötét múltját maga mögött hagyó mintapolgárként ünnepelte, világ körüli turnénak is beillő vándorlásai során legalább kilenc nőt fojtott meg, és bűnügyi riporterként beszámolt az esetekről. A lebukást persze ezzel a trükkel nem kerülhette el.  Csuklóján 1992. február 27-én ismét bilincs kattant, aztán hosszú tárgyalást követően 1994. június 29-én annak újra bűnösnek találták, és elrendelték, hogy soha többé nem szabadulhat. Még aznap este felkötötte magát, és, hogy kétség se legyen bűnössége felől, ugyanazt a csomót használta, amivel áldozatait is a másvilágra küldte.

Elhatároztam, hogy gazember leszek

Ahogy ez a példa is remekül illusztrálja, a múzsáknál nincsen szeszélyesebb szerető: kéjes örömmel hánynak fittyet a társadalmi normákra, és felfoghatatlan logika mentén választják ki homlokon csókolt kegyeltjeiket. Ezt a Total War: Three Kingdoms legújabb, A World Betrayed címre keresztelt kiegészítője is alátámasztja, mert ebben két, finoman fogalmazva sem klasszikus értelemben vett hős bőrébe bújhatunk bele.

Lássuk hát, hogy ezúttal mit főztek ki a Creative Assembly boszorkánykonyhájában!

Lü Bu nevét esélyesen az érát felszínesen ismerők is hallották, elvégre a kiváló, de önfejű és gátlástalan harcos egyike a korszak legnagyobb árulóinak. A becsvágyó törtető képességeit jól mutatja, hogy annak dacára, hogy a szava semmit sem ért, félistenekével vetekedő adottságai miatt sokáig akadt a szolgálataira igényt tartó balfácán. Ám agresszív viselkedése, totális amoralitása és kivagyi természete hallatlanul népszerűtlenné tették, de ellenszenvüket kevesen merték szóvá tenni. Mígnem 199. február 7-én aktuális parancsolója, a nagy stratéga, Cao Cao megelégelte, hogy tábornoka veszélyesebb az ellenséges orgyilkosoknál, és habozás nélkül bitófára küldte. Mechanikai ezért elsősorban az kvalitásai és a jelleme közötti, ordító szakadékra építenek.

Fő ütőkártyája, hogy ha lendületbe jön, azaz legyőzi ellenlábasait elképesztő tettekre sarkallhatja, egyben józan belátásra intheti az őt rettegő alantasait. Ráadásul serege minél nagyobb károkat okoz, annál inkább nő a nimbusza, és több zsákmányt kasszírozhat be, továbbá, ha legyűri egy klán vagy csoport fajsúlyosabb vezetőit, különleges képességekkel gazdagodhat. Ám ezzel párhuzamosan jóformán mindenki meggyűlöli kíméletlen habitusáért, és a furfangos alkudozás kincset érő gyümölcseiről is igen hamar le kell mondania, mivel senki sem tárgyal szívesen egy szociopata mészárossal.

Vagyis lényegében kétes-fenyegető reputációja rettenetes modora elbizakodott foglya, akiben senki sem bízik, és hosszabb távon ő sem engedheti meg magának azt a luxust, hogy tartós barátságokat kössön. Egyszemélyes hadseregként kizárólag magára és a legedzettebbeket is jeges rémülettel eltöltő reputációjára támaszkodhat. De előbb-utóbb eljön az a pillanat, mikor már az is kevés ahhoz, hogy visszafogja a kényszerből féken tartott indulatokat, és jaj neki, ha a gát átszakadásakor nem tud kellő erőt felmutatni.

Aki mer, az nyer

A huszonöt esztendősen tragikus hirtelenséggel elhunyt hadúr, Sun Ce is igazi fékeveszett fenegyerekként vonult be Kína hányattatott történelmébe, mert maximálisan kihasználta a neki jutott, fájóan kurta időt. Az ifjú generális a vakmerőség szobra, és hamisítatlan, forrófejű csodagyerekként elsősorban arra épít, hogy ha nem hátrál meg, akkor az égiek rámosolyognak. Ennek tükrében nem meglepő, hogy az ambíció tüze hevíti, és számára a tétlen tespedés a szó legszorosabb értelmében egyenlő a rút halállal.

A játék nyelvére lefordítva ez azt jelenti, hogy az útja egyengetése közben nem, vagy csak ritkán engedhetjük meg magunknak a kivárás és a megfontolt analizálgatás luxusát. Gyakran az ösztöneinkre hallgatva kell cselekednünk, mivel emberünk szerencséje alapesetben folyamatosan csökken. A képlet egyszerűbb nem is lehetne: mázlifaktorunkat régiók meghódításával vagy különösen bosszantó ellenségek kiiktatásával tarthatjuk magasan, és egyéb, értékes bónuszokat is bezsebelhetünk.

Ha dicsfény lebeg a fejünk felett, elpusztíthatatlanok vagyunk. A hozzánk hűek szélvészként száguldhatnak a térképen, legényeink szerényebb zsolddal is beérik, és a fellelkesült parasztok éjt nappallá téve dolgoznak, hogy ne legyen gond az utánpótlással. Ám ha elbukunk, vérrel-verítékkel kivívott előnyeink semmivé foszlanak, sőt, ha különösen nagy pechünk van, vagy elkényelmesedünk, a vitéz daliát utoléri a Nagy Kaszás hideg csontkeze. Tehát el kell felednünk a békéről és nyugalomról szőtt, léha álmokat: ha nincs ellenség, szomszédjaink földjét kell feldúlnunk, nehogy bekövetkezzen a legrosszabb.

Záróakkordként arra sem árt ügyelnünk, hogy alárendeltjeink is fejlődjenek, mert minél több, kiművelt-világlátott vazallus ismer el hűbérurának, annál jobban profitálunk a felhalmozott tudásukból. Attól függően, hogy tisztjeink és hivatalnokaink mennyire értik a dolguk, némi extra tapasztalati ponttal könnyíthetjük meg egy delikvens fejlődését. Ergo ha diadalt akarunk aratni, a zászlónk alá gyűlteket és udvarunk tagjait is hagynunk kell érvényesülni.

Verdikt

Összességében az A World Betrayed méltó bővítménye a parádés alapjátéknak – de újfent szomorúan konstatálhatjuk, hogy megint két, az alkotás szívét-lelkét jelentő politikai machinációkat takarékra tevő frakcióval gyarapodott a kínálat. Ám ezt leszámítva nincs okunk panaszra.