Az Assassin’s Creed sorozat számomra a harmadik résszel fújt ki. Altair, Ezio és Connor története nálam olyan szépen lezárta a sorozatot, ahogy kell. Legalábbis mondhatnám ezt, ha a harmadik rész az ésszerűtlen dizájnváltásnak köszönhetően nem lett volna rossz, legalábbis ami a „jelen” cselekményeit illeti. Connorral nem volt bajom, az amerikai polgárháború érdekes adalék volt, amihez a templomos apuka maradandó emlékeket adott, de az igazi favorit mégis csak Altair és Ezio maradt. 

Kicsit kellemetlennek tartom, hogy majdnem az összes rész megvan azóta, mégsem játszom velük. Unity, Syndicate, Liberation, Origin, Odyssey és még sorolhatnám - mégse nyúltam hozzájuk. Legutóbb pár hete mentem volna neki az Originnek, de szerintem annyira összecsapott lett a játék eleje, hogy nem volt türelmem játszani vele. Az AC nálam kifújt, nincs pavlovi reflexem irányába, nem érdekel, ha hírként elém jön, csak azért foglalkozom vele, hogy írjak róla. Ennek ellenére most kinyitottam a pénztárcámat, hogy bizalmat szavazzak a Ubisoft legújabb Assassin’s Creed játékának, ami történetesen nem a Mirage, hanem az Assassin’s Creed Nexus VR. 

A Ubisoft nem ismeretlen a VR világban, bár felemás sikereket tud csak felmutatni. Ott van rögtön a hamar elbukott Space Junkies, ami egyfajta űr Quake játékként próbált volna érvényesülni, ám mindezt olyan árcédula mellett, ami miatt tényleg senkit sem érdekelt. Aztán ott volt a csapatban rendkívül szórakoztató, de egyedül unalmas Star Trek: Bridge Crew is, aminek köszönhetően érdekes élmény volt a közös űrutazás, ám sajnos az újrajátszhatósága hamar kifújt. Ezek mellett még más VR élmények is köthetőek a Ubihoz, sőt, VR játéktermekbe szánt AC játékot is készítettek már, mint fizetős élmény. 

Az Assassin’s Creed Nexus VR egy időtlen idők óta Quest szemüvegekre készülő egyedi VR cím, amit még a Meta rendelt meg a Ubisofttól az előző évtized végén. Ennek köszönhetően egy platformexkluzív címről beszélhetünk, amiből (jelenleg) nincs PC-s vagy PlayStation-ös változat. 

Ezek után tehát nem tudhattuk, hogy mit várhatunk tőlük. A hosszú fejlesztési idő jó jel, ám az AC játékkal együtt bejelentett Splinter Cell VR lelövése erre a projektre sem vetett jó fényt. A nagy kiadók hajlamosak elkapkodva, „nesztek, jó lesz ez nektek” módon játékokat kiadni, hogy aztán a marketingre támaszkodva és a mikrotranzakciós rendszer bevételeiben reménykedve valahogy majd visszatermeljék a játék költségeit, ha a kívánt minőségi lécet már úgysem éri el.  

A játék körüli szóbeszéd alapján erről viszont szó sincs, elég hamar áradozni kezdtek róla azok, akik kipróbálhatták vagy végigvihették, és mivel úgyis volt 30%-os kuponom hozzá, behúztam magamnak. És milyen jól tettem. 

A virtuális valóság játékok szórakoztatóak tudnak lenni, ez vitathatatlan, de az AAA kategóriás címek ritkák, ezt sokan fel is hozzák ürügyként, hogy miért nem akarnak ránézni se egy ilyen VR szemüvegre. Azt kell mondanom viszont, hogy az Assassin’s Creed Nexus VR nagyon is megérdemli a figyelmet, hasonló AC élményt ugyanis soha korábban nem élhettünk át. A Ubisoft Red Storm gondoskodott róla, hogy ne érezzük techdemónak vagy egy lesajnált és egyszerű spin-off-nak. Ez így egy teljes értékű AC cím, ami több szinten is elkápráztat minket. 

A Nexus a 17 gigás méretével bizony a nagyobb VR játékok közé tartozik, ám a Quest 2/3 vagy Pro megfelelő netsebességgel hamar lekapja. Miután ezzel megvagyunk, indulhat is a játék. 

Az első indítás és a bejelentkezés eltart egy pár percig, aztán elénk tárulnak a beállítások. Az Assassin’s Creed Nexus VR egyértelműen csillagos ötösre vizsgázik akadálymentesítés tekintetében, ami azt illeti, párját se láttam még ilyen részletes beállításoknak.  

A jobb játékokban általában van ülő és álló mód, ha kell akkor teleport és folyamatos futás. Sajnos sokszor a fejlesztők számára az sem egyértelmű, hogy a jobbkezes embereken kívül léteznek a bolygón balkezesek is, ezért nem egyszer előfordul, hogy nincs ennek megfelelő beállítás. Az Assassin’s Creed Nexus VR viszont minden várakozásomat felülmúlta, ilyen banális hiányosságokról szó sincs, sőt! A játék minden segítséget megad az optimális élményhez, olyannyira, hogy az ezer beállítás mögött van például tériszony-szűrő is, ami segít abban, hogy az ember ne féljen, ha assassinként a magasból pillant le 50 méter mélyre. 

De még ez is semmi ahhoz képest, hogy ha valakinek remeg a keze vagy más mozgásszervi problémája van, akkor ő is kap segítséget a játékhoz, hogy tudjon mindent irányítani. Ha nincs térhallása valakinek, arra is van megoldás. Rosszul szoktál lenni VR-ban? Az AC Nexus VR-ban még virtuális orrot is használhatsz, ami szintén segít abban, hogy ne szédülj be. Egyszerűen zseniális a játék felépítése ebből a szempontból, kötelező módon ráraknám a VR fejlesztők fejére, hogy nézzétek, ennyire sokszínű az emberi társadalom és bizony gondolni kell az olyanokra is, akik különböznek az átlagtól vagy nehezen viselik a VR élményeket.  

Az Assassin’s Creed Nexus VR-t mind a közel 20 millió Quest 2 és Quest 3 felhasználónak nyugodt szívvel tudom ajánlani, amennyiben van egy minimális ellenállása a rosszullét tekintetében. Egyelőre nem tudom megerősíteni, hogy minden igyekezet ellenére elkerülhető-e a rosszullét a nagyon érzékeny személyeknél, de az biztos, hogy a számtalan beállítás igyekszik kiküszöbölni annak a lehetőségét, hogy bárkinek rossz élmény legyen a program elindítása. 

Ha túljutunk a beállításokon, aminek a gyors személyre szabásában amúgy nagyon sokat segít a játék, akkor rögtön a saját, vagyis a valódi szobánkban találjuk magunkat. Én teljesen lehidaltam ettől a lépéstől, a kevert valóságot azonnal behozta a játék, mivel a sztori szerint én egy hacker vagyok, aki éppen jókor jön kapóra a Templomosok és a Testvériség számára is, hogy betörjön az Animusba. Maguk a kevert valóság részek amúgy ritkák, meg nem is túlbonyolított élmény, de úgy mégis hozzáad valami pluszt a körítéshez. 

A szobámban történik az eligazítás, majd a VR-ba belépve rögtön előttem is van a munkaadóm, aki megbíz a feladattal, hogy Ezio Auditore da Firenze bőrébe bújva egy kicsit kémkedjek már a Templomosok ügyében. 

Amikor megjelent Firenze egyik épületének belső tere előttem, akkor azért leesett az állam. Elképesztő, hogy milyen állat jól néz ki a játék a Quest 3-ban. A képernyőképeimen és a videókon ez a lehető legkevésbé se jön át, ahogy néztem a marketing anyagokat én is csak megvontam a vállam, hogy ronda lesz sajna, ám valójában amikor a VR-ban megjelenik előtted a játék, akkor azért libabőrös leszel, hiszen a grafika azonnal eladja magát és érzed, hogy egy igazi Asssassin lettél. 

A játék három jól ismert hős bőrébe bújtat minket, így Eziót, Kassandrát és Connort irányítva különböző korban és földrészen mászkálhatunk és tehetjük az aszaszinok kedvenc tevékenységét, a lopakodva gyilkolászást. Felmerülhet a kérdés, hogy mit jelent a három legendás szereplőnek lenni? Mit számít az, hogy Ezióként létezünk és nem mondjuk egy random firenzei Assassin’s ként?  

Először is azt, hogy mindhárom szereplő története tovább bővül, ráadásul ismerős arcokkal is fogunk találkozni. A kampány során ugyanis történeteket fogunk átélni, olyan eseményeket, amiről nem, vagy csak megjegyzés szintjén volt szó az Assassin’s Creed játékokban, ahhoz pedig, hogy ez még izgalmasabb legyen, az eredeti színészek tértek vissza, hogy ismét hangjukat adják a karaktereinknek, avagy nekünk. 

Minden eseményt jó Half-Life Alyx módon mi magunk fogjuk átélni, nem lesznek illúziót megszakító átvezető videók, és bár tölteni fog a játék a jelenetek között, nem lesz az a fajta szaggatott játékélmény, mint amit a Medal of Honor: Above and Beyondnál láthattunk a kezdetekben. 

A narrációt tekintve hasonló élményre számíthatunk, mint a konzolos AC játékoknál. A jelen kor és a szimulált múlt között fogunk ugrálni, mikor éppen hogyan kívánja a történet. Logikusan következnek egymás után az események, a jelen kor pedig pont annyi ideig van jelen, hogy átirányítsanak minket egy másik karakter múltjába. 

Visszatérve azonban az aktuális játékélményre, a játék rengeteg színes és ötletes játékelemeket tartalmaz. Mivel a saját testünk kell használni mindenhez (értsd a kezeidet), ezért lehetőségek tárháza vár ránk. 

A játékban teljes testtel vagyunk jelen, vagyis a kezünk beakadhat tárgyakba, pont úgy, mint a valóságban, illetve amikor falra mászunk, akkor látjuk, ahogy a karakterünk a lábával is támaszkodik. Az épületekre és a tárgyakra való feljutás izgalmas és jól megoldott, szinte minden kiálló szögletre fel tudunk kapaszkodni, vagyis szinte bármire. Ilyenkor a karunkkal kell ügyesen manőverezni, megtalálni a kis kiszögelléseket, tényleg olyan mester assassin mászók lehetünk, mintha gamepadot irányítva két gombot nyomogatnánk. 

A játék ráadásul tényleg szépen vezet minket, a parkour manőverezés szinte gyerekjáték, olyan ügyes a karakterünk. A mozgás akadálymentes, szinte elég csak oda nézni, ahova menni szeretnénk és igyekszik úgy ugrani a karakterünk, hogy majd meg tudjunk kapaszkodni. Az ügyességünk fontos a fluid élmény elérésében, ám ha mégis nehéznek találnánk a mozgást, akkor itt is állíthatunk be plusz könnyítő megoldásokat a menüben, szóval senkinek nem kell feladnia, ha úgy érzi, hogy bénázik. 

Segítség nélkül a falon mászásnak lehetnek kisebb nehézségei, ha nem boldogul az ember a megkapaszkodás ritmusával, akkor viszont ezen is lehet javítani, az AC Nexus VR senkit nem hagy hátra. Nincs viszont külön jelölve, hogy hol és mit foghatsz meg, az egész játék annyira intuitív, hogy ha valóságban úgy érzed, ott meg lehet kapaszkodni és fel lehet húzni magad, akkor itt is meg tudod majd oldani. A pályaelrendezés tehát hasonló a konzolos élményhez, hasonló távokat tudunk itt is átugrani mint ott, ami gamepaddal megmászható az VR-ban is elérhető, ezzel tehát nincs semmi gond. Az AC játékokban a környezet általában mesterien felépített, itt is ugyanazt az élményt kapjuk. 

Az oktató mód ehhez mérten okosan megoldott, akkor és ott emlékeztet a különböző lehetőségeinkre, amikor arra szükség van, holografikus videóval pedig mutatja, hogy miként kell véghez vinni egy adott mozgást. Lesz itt szó arról, hogyan kell megkapaszkodni a dolgokban, hogyan kell ugrani a falon a kiszögellések között, miként kell leugrani a magasból, mit kell csinálnod a karoddal az úszáshoz, mivel és hogyan íjazol. 

A tárgyak egy jelentős része megfogható. Vannak kések, amikkel természetesen ölni tudunk, ha azokat eldobva beleállítjuk az ellenségünk hátába, de a talált tárgyakat elhajítva elterelhetjük az őrök figyelmét, így vagy elmehetünk mellettük, vagy csendben a rejtett pengével kinyírhatjuk őket. 

A rejtett penge mechanizmusa beteg jó, véletlenül nem tudjuk kinyitni, ám ha lenyomjuk a ravaszt és a csuklón tövéből a kézfejünket hátra rántjuk, akkor előjön és már készen is állunk arra, hogy csendes gyilkosként lesújtsunk. Az eszközök tárháza idővel növekszik, a fejlődésnek hála pedig egyre ügyesebbé is válik a karakterünk. A fejlődési rendszer úgy van kitalálva, hogy ha meglátogatunk egy korábbi küldetés helyszínt, akkor már a jobb cuccokkal kezdhetünk neki az akciónak. 

A közelharc viszont sajnos nem a legerősebb része a játéknak. Kicsit védekezünk, majd a védést követően támadunk és annyi. Nem más sokkal, mint a konzolos AC élmény, ott is megfelelő ritmusban kell védekezni, kitérni és támadni, ám VR-ban nem ez a kedvenc mechanizmusom, még ha igyekeztek is változatossá tenni az egészet a különböző ellenfelekkel. Összességében nem vészes, de a lopakodás mégis csak jobban adja az egész élményt, mint a közelharc. 

A városok, külső és belső terek szépen bejárhatóak, az utcákon éppúgy mászkálhatunk, mint a házak tetején, ez pedig megadja a kellő hangulatot. A taktikai lehetőségeinken túl az ötletes játékelemek tarkítják az élményt. Szinte minden pálya egy nagy játszótér, ami alig várja, hogy felfedezzük, jutalmul pedig különböző elrejtett tárgyakat szedhetünk össze. Olcsó játékidőt húzó megoldás, de mégis jó, hogy van ilyen, ha már ennyire ránk van bízva merre megyünk. 

A grafikára visszatérve, bár a tömegben lesznek visszatérő arcok, a textúrák se lesznek mindenütt 8K felbontásúak, de összességében elképesztő, hogy milyen látványt nyújt a játék. A látótávolság hatalmas, az utcák élettel teliek, a belső terek meg részletesek és gondosan kivitelezettek. A Quest 2 grafikát csak videón láttam, ott úgy tűnik, hogy szinte minden hasonló, csak a felbontás és a textúra felbontás alacsonyabb, így szerintem ott sincs ok panaszra, de erről nem tudok pontosabban nyilatkozni. Az biztos, hogy Quest 3-on gyönyörű a játék, ám vannak olyan területek, ahol mikrolaggok előfordulhatnak. Reméljük ezeket javítással a Ubisofték megoldják, mert tényleg csak ennyi választja el a tökéletes képi világtól. 

A küldetések változatosak, annak ellenére, hogy a feladatok évtizedek óta hasonlóak az ilyen jellegű videojátékokban. De mégis, a fejlesztők igyekeztek a fősztori mentén izgalmas játékmechanikákat alkalmazni, így van, hogy zárat törünk, van, hogy valamilyen tárgyat kell magunk elé tartani, hogy ne öljön meg minket egy templomban felállított csapda ránk kilőtt nyila, van, hogy ki kell zsebelnünk valakit. A mellékküldetések között pedig találunk többek között parkour kihívásokat is, hogy jobban kiélvezhessük a városok remek felépítését. 

A játék hossza főküldetésre fókuszálva 8 és 20 óra körül lehet, ki milyen stílusban játszik és mennyire fókuszál a fő sztorivonalra. A nagy szórású hosszból látható, hogy a játékos sokat tesz ahhoz, hogy mennyi hozható ki belőle, az biztos, hogy a VR játékokban nem jellemző szabadság itt nem viszi unalomba a dolgokat. 

Összességében nagyon megszerettem a játékot, ilyen fajta rajongást pedig a Half-Life: Alyx-nál és a Star Wars: Squadrons-nál éreztem VR címnél utoljára. Önmagában nekem elég lenne ez a játék, hogy meggyőzzön egy VR szemüveg vásárlásáról, így, ha van már Quest 2 vagy Quest 3 szemüveged, szerintem ne hagyd ki. Nincs természetesen játék, ami mindenkinek egyformán tetszik, a harcrendszer többet érdemelt volna és az apró hibák is megmaradtak a végső változatra. 

Az Assassin’s Creed Nexus VR rég eltemetett zsigeri AC rajongást váltott ki belőlem, a játék pedig akkor is élvezhető, ha nem ismered a templomosok és az aszaszinok évezredes történetét.