Amikor a szovjetek háborút indítottak a pestis ellen

Közép-Ázsiában a 20. század középső harmadában a szovjetek ádáz harcba kezdtek a fekete halál kórokozójával szemben. A több tízezer embert bevető, a betegség teljes felszámolására irányuló kampány végül persze kudarcot vallott, és a cél a pestis kontrollálása lett.

Amikor a szovjetek háborút indítottak a pestis ellen

A régióban, amely a fekete halál szülőhazájának számít, a mai napig akadnak pestises esetek. Nemrégiben például Mongóliában halt meg egy fiatal pár, miután nyersen ettek egy fertőzött mormota húsából. A Yersinia pestis baktérium ugyanis éppen ezekben az állatokban, és más rágcsálókban vészeli át az eradikációs próbálkozásokat, és ezekről kerül át az emberre. A füves puszták üregeiben élő rágcsálók általában bolhák révén adják át a fertőzést. És ez így van több ezer éve, hiszen a bronzkorból is találtak olyan 5000 éves emberi maradványokat, amelyek a baktéria nyomait hordozták.

A pestist tehát máig nem sikerült teljesen felszámolni, de a 20. században volt néhány évtized, amikor a Szovjetuniónak meggyőződése volt, hogy ez sikerülhet. Egy átfogó pestis elleni kampány keretében emberek tízezreit vezették be, hogy patkánymérget terítsenek el, DDT-juttassanak célba és felégessék a füvet, amelyet a túlélő állatok esetleg elfogyaszthatnának. A kezdeményezés során tehát szó szerint a felperzselt föld hadászatban bevált módszerét alkalmazták, és ami a hivatalos forrásokat illeti, egy darabig úgy tűnt, hogy működik is a megoldás.

Érdekes történetek

A szovjet pestis elleni rendszer alapját egy olyan intézményhálózat adta, amelyet a cári időkben alapítottak, a kisebb, de időről időre kitörő járványok féken tartására. (Általában inkább ilyenek jellemzők a pestisre, és a szakértők a mai napig nem tudják pontosan, hogy az 1347–1352-ös nagy pestisjárvány hogyan tudott olyan nagy területen elterjedni, és olyan sokakat megölni.) Később ez a hálózat másfajta fertőzésekkel, például a lépfenével és más, biológiai fegyverként is bevethető kórokozókkal kezdett foglalkozni.

Galéria megnyitása

2002-ben a hálózat több, továbbra is kutatóintézetként működő létesítményét is meglátogatták a tömegpusztító fegyverek felszámolásával foglalkozó James Martin Center for Nonproliferation Studies (CNS) munkatársai. A nyugati szakértők ekkor szereztek tudomást egy nem hivatalos kiadványsorozatról, amelynek címe a következő volt: Érdekes történetek az oroszországi és szovjet pestisellenes kampány résztvevőiről és cselekedeiről.

A 12 kötetes műben fotók, tudományos kéziratok, életrajzok, rajzok, versek és másfajta források sora mutatja meg, hogy milyen erőfeszítéseket tettek a projekt működtetői a pestis felszámolása érdekében. A sorozatot a Szovjetunió szétesése után kezdte el összeállítani Mojszej Joszipovics Levi, a program egyik kutatója, hogy megőrizze a pestis elleni küzdelem ezen fontos állomását, és annak tanulságait,

„nehogy úgy járjon ezzel az utókor, mint Atlantisszal, amelyet mára csak görög történetírók meséiből ismerünk.”

Levi ugyan már nem érte meg az utolsó kötet 2002-es kiadását, de a grandiózus projekt részleteit valóban sikerült megőriznie az utókornak. A CNS kutatói elkezdték lefordítani az anyagot, a sorozat egy eredeti példányát pedig a stanfordi Hoover Intézetnek adományozták. És a kötetekből kibontakozó történet valóban gyökeresen más derül ki, mint amit a Szovjetunió a világ többi része felé kommunikált a kampány annak eredményességével kapcsolatban.

Halál a patkányokra!

A pestis nagy léptékű eradikációja az 1930-as években kezdődött el az Észak-Kaukázus és Közép-Ázsia gazdasági átformálásának részeként. A betegség felszámolásába úgy kezdtek bele, hogy belevágtak a baktérium természetes gazdaszervezeteinek, a patkányoknak az irtásába. Ehhez először méreggel, cink-foszfiddal, ciánnal és bárium-fluoracetáttal kevert gabonát használtak.

„Emberek tízezreinek csak az volt a dolga, hogy mérget kanalazzon az üregekbe”

– mondja Susan D. Jones, a Minnesotai Egyetem tudománytörténésze, aki nemrégiben tanulmányt publikált a szovjetek pestis elleni tevékenységéről. A munkások java helyi lakos volt: nők, gyereke és munkanélküli férfiak, akikkel az Érdekes történetek... lapjain megnyilatkozó kutatók általánosságban nagyon elégedetlenek voltak megbízhatatlanságuk miatt.

A rágcsálók irtása mellett a tudósok a bolhák ellen is hadjáratot indítottak, amelyek a pestis emberre átkerülését segítették elő. A munkások így rovarirtót is kevertek a patkányméregbe, amelyet aztán a bolhákkal teli üregekbe juttattak. A 2. világháborút követően pedig katonai teherautókról és repülőkről permeteztek le gigantikus területeket DDT-vel. Végül pedig felégették a vegetációt, hogy a túlélő rágcsálóknak ne legyen mit enniük, majd felszántották az üregeket, megszüntetve az állatok búvóhelyeit.

Galéria megnyitása

1960-ban a szovjet szakértők hivatalos közleményben számoltak be az Egészségügyi Világszervezetnek arról, hogy az erőfeszítések eredményeként az Szovjetunióban 1928 óta nem volt pestises eset, és az a néhány gócpont, ahol még vannak fertőzött rágcsálók, rövidesen szintén felszámolásra kerül.

Mese habbal

Mindez persze csak papíron volt igaz: a valóságban az orvosok folyamatos járványokkal küzdöttek, de mindenki annyira aggódott a kudarc beismerésével járó következmények miatt, hogy nem merték jelenteni az eseteket. A helyi hatóságok azt mondták, hogy a pestist felszámoltunk és hogy nincsenek fertőzött esetek, és mivel a járványokat ilyen körülmények között nem tudták megfelelően kezelni, azok más tagországokba is átterjedtek, mondja Sonia Ben Ouagrham-Gormley, a George Mason Egyetem biofegyver-szakértője, aki Jones-szal közösen dolgozott a most megjelent tanulmányon.

Előfordult például, hogy a járvány átcsapott Kazahsztánba, és a kazah orvosok hiába próbáltak bármit megtudni a határ túloldalán dolgozó kollégáktól, azok mindent tagadtak.

Egy idő után azonban így is tudni lehetett, hogy ha a kérdezősködésre azt a választ kapták, hogy az illetékes munkatárs nyaralni ment, a kolléga valójában terepen volt, és egy pestisjárványt próbált megfékezni,

mondja Ben Ouagrham-Gormley.

1998-ban egy orosz újság közzétett egy listát azokról a pestisjárványokról, amelyek igazoltan megtörténtek, hozzátéve, hogy a lista közel sem teljes. Eszerint 1939-ben Moszkvában, 1945-ben a Volga–Urál-régió déli részén és Közép-Ázsiában, 1946-ban a Kaszpi-tenger vidékén, 1947–48-ban Kazahsztánban, 1949-ben Türkmenisztánban, 1953-ban, 1955-ben és 1958-ban újra Közép-Ázsiában, 1970-ben az Elbrusz-hegy vidékén, 1972-ben Kalmükföldön, 1975-ben Dagesztánban, 1979-ben ismét Kalmükföldön, 1980-ban a Kaszpi-tengernél, 1981-ben pedig Üzbegisztánban és Kazahsztánban volt pestisjárvány.

Az Érdekes történetek... lapjain több kutató is beszámol arról, hogy jelen volt ezen járványok során. Arról ugyanakkor, hogy a betegség hány áldozatot szedett, egyelőre nincsenek fogalmaink, bár Jones és társai igyekeznek ezeket az adatokat is rekonstruálni a rendelkezésre álló információkból.

Galéria megnyitása

Együttélés és megelőzés

A pestis felszámolása tehát nem működött és nem is működhetett, mivel az érintett terület egyszerűen túl nagy volt ahhoz, hogy hatékonyan kezelni lehessen. A szovjet pestis elleni intézethálózat több mint 100 létesítményből állt, amelyek 11 országban voltak jelen, de még ez sem bizonyult elégnek.

Ami abból a szempontból nem is baj, hogy ha a szovjetek terve bejön, és valóban sikerül kiirtaniuk minden rágcsálót a tagállamok területén, az teljes ökológiai összeomlást okozott volna, hiszen rengeteg más faj fennmaradása függött a patkányoktól és más állatoktól. Ezek egyrészt táplálékforrásként szolgálnak számos élőlény számára, másrészt üregeik sok más állatnak adnak otthont. A katasztrófa azonban nem történt meg:

bár a rágcsálók a legintenzívebben célba vett területekről ideiglenesen eltűntek, rövidesen újra visszatértek – a pestis baktériumával együtt.

Az 1960-as évekre aztán a szovjet szakértők is kénytelenek voltak belátni, hogy a teljes felszámolás nem fog működni, így a hangsúly a kontrollálásra tolódott. A kutatók tudták, hogy az emberi járványokat helyi szinten rágcsálójárványok előzik meg, így elkezdték szisztematikusan tesztelni az állatokat. Ha patkányok vagy mormoták fertőzöttnek bizonyultak, a szakértők az adott régióban intenzív irtásba kezdtek, és figyelmeztették a lakosságot, hogy tartsák magukat távol a rágcsálóktól.

A mégis megfertőződötteket antibiotikummal kezelték, és karanténba zárták. Idővel aztán megjelentek a védőoltások is, amelyek a legnagyobb kockázatnak kitett embereket óvták meg a fertőzéstől. Más megoldás hiányában a közép-ázsiai lakosság tehát lassan újra megtanult együtt élni a pestissel, ahogy azt a korábbi évezredekben is tették.

Neked ajánljuk

Kiemelt
-{{ product.discountDiff|formatPriceWithCode }}
{{ discountPercent(product) }}
Új
Teszteltük
{{ product.commentCount }}
{{ voucherAdditionalProduct.originalPrice|formatPrice }} Ft
Ajándékutalvány
0% THM
{{ product.displayName }}
nem elérhető
{{ product.originalPrice|formatPriceWithCode }}
{{ product.grossPrice|formatPriceWithCode }}
{{ product.grossPrice|formatPriceWithCode }}
{{ product.displayName }}

Tesztek

{{ i }}
{{ totalTranslation }}
Sorrend

Szólj hozzá!

A komment írásához előbb jelentkezz be!
{{ orderNumber }}
{{ showMoreLabelTranslation }}
A komment írásához előbb jelentkezz be!
Még nem érkeztek hozzászólások ehhez a cikkhez!
Még nem érkeztek hozzászólások ehhez a cikkhez!
Segíts másoknak, mondd el, mit gondolsz a cikkről.

Kapcsolódó cikkek

Magazin címlap arrow_forward