A játékkínálatot alaposan végignézve megdöbbentő, hogy az ágazat milyen gyakran kalandozik az irodalom területére. A Koei a hadakozó fejedelemségek korának idején játszódó A három királyság románcában látta meg a lehetőséget, és az azonos című stratégiai sorozat, illetve annak spin-offja, a hentelésre kihegyezett Dynasty Warriors is igen jól fogynak. American McGee Lewis Caroll Alice-regényeihez fordult ötletért, 2010-ben pedig az Isteni színjáték első harmadára, a pokolra építő Dante's Inferno kötötte le a hack and slash-ek szerelmeseit.
Ezeken a példákon felbuzdulva a hazai fantasyés sci-fi regények után ezúttal az igen gyakran kötelező olvasmányokká nemesedő írások közül válogattuk ki a legjobban feldolgozhatóakat. És mivel a közoktatásban napi szintű gond, hogy a diákok nem kedvelik a számukra nemritkán érthetetlenül régies nyelvezetű kötelező olvasmányokat, plusz előny, hogy egy jó játékadaptáció alighanem meg tudná változtatni ezt a tényállást.
Vitán felül áll, hogy jelenleg a multi a fő húzóerő az ágazatban, amit az is ékesen illusztrál, hogy egyes pletykák szerint az idei Call of Duty-ból hiányozni fog az egyjátékos kampány és helyette a kooperatív-kompetitív tartalmakon lesz a hangsúly. Egy ennyire zsúfolt piacon viszont egyedi ötletek híján kész rémálom kitűnni a tömegből. Ezért az egy efféle alkotás tető alá hozatalán gondolkozóknak érdemes lenne Molnár Ferenc klasszikusát, az A Pál utcai fiúkat alapul venniük. Elvégre, érdekes újítás lenne, nem puskákkal és rakétavetőkkel, hanem homok-bombákkal, csúzlikkal és hasonló "fegyverekkel" felszerelt gyerekek bőrében vetni bele magunkat a grundért folytatott, soha véget nem érő összecsapásokba. Ráadásul a nevesített szereplők a Battlefront mintájára hősökként tűnhetnének fel. Emellett, ha a készítők nagyon akarják, akkor az ihletforrástól némileg elrugaszkodva egy battle royale opció is lehetne az FPS/TPS hibridben, melynek győztese nem egy csirkevacsorával, hanem Nemecsek üveggolyóival gazdagodna.
Jóformán lehetetlen még megsaccolni is, hogy hány szerző dolgozta fel a törökkel vívott harcokat. Ám az nem kérdés, hogy a Szigeti veszedelem és az Egri csillagok magasan kiemelkednek a mezőnyből. Előbbi a korábban említett Dynasty Warriors túlzó-effektgazdag stílusában prezentálva tökéletes akciójáték lenne, míg Gárdonyi regényét körökre osztott stratégiaként lehetne átültetni. Ez utóbbinál nem csak az ostromlók minél kevesebb véráldozattal való visszaverése lenne fontos, hanem hogy ésszel osszuk be szűkös készleteinket, fenntartsuk a morált, tisztában legyünk embereink képességeivel, és hogy ha kell, akkor akár drasztikus eszközökkel, de elejét vegyük annak, hogy belső pártütők kiegyezzenek az ellenséggel.
A 2016. augusztusában megjelent This is The Police egyike az esztendő legkiemelkedőbb teljesítményeinek. A Weappy remekében egy nyugdíj előtt álló, koldusszegény rendőrfőnök bőrébe bújva kell benne a visszavonulásunkig hátralévő fél év során különféle érdekcsoportok között lavíroznunk és eközben egyedül rajtunk múlik, hogy miképpen is szedünk össze félmillió, békés öregkorunkat biztosító dollárt. Móricz Zsigmond Rokonokja gyakorlatilag tálcán kínálja fel magát egy hasonló alaphelyzetű játékhoz, mivel Zsarátnok városát behálózza a korrupció. Mi a Kopjáss István halála után megválasztott új főügyészként merülhetnénk alá a kispályás macherek és nagymenő panamisták világába, hogy aztán vagy hozzáidomuljunk a környezetünkhöz, vagy emberfeletti munkával felszámoljuk az uram-bátyám rendszert. Persze, happy end-ről álmodni is fölösleges.
Természetesen a szórakoztató irodalomról sem szabad megfeledkezni. Lőrincz L. László kalandregényein generációk nőttek fel és ugyan sajnos az A keselyűk gyászzenéje alapján piacra dobni tervezett Requiem of the Vultures összesen százhatvanöt dollárt kalapozott össze Indiegogo-kampányasorán a kitűzött százhúszezres célból, érdemes lenne újfent nekifutni a nagy feladatnak. Izgalmas nyomozás, megannyi gyilkosság, szerelmi kalandok, érzéssel adagolt humor - egy profi marketinges bevonásával elképzelhetetlen, hogy a nagy terv másodszorra is megbukjon.
A tragikus sorsú Rejtő Jenő nagyságát jól mutatja, hogy műveinek egyes mondatai szállóigékké nemesedtek. Tekintve, hogy könyveiben egymást követik a furábbnál furább figurák és hihetetlen helyzetek, lehetetlen egyetlen kötetet kiválasztani a sok közül. A legjobb megoldás így egy, a Telltale stílusát idéző, epizodikus interaktív film lenne. Piszkos Fred, Senki Alfonz, Gorcsev Iván és a többiek békésen verik a blattot, aztán ahogy az lenni szokott az ilyen kompániáknál, kártyázás közben valaki mesélni kezd, és már ott is találjuk magunk a Szaharában, vagy egy kocsmában, ahol valaki a kését keresi. A játék azért is lenne aktuális, mert elvileg idén érkezik a kétes hírnevű kapitány viselt dolgai körül forgó animációs filmváltozat is.
Cikkünket Görgey Gábor komédiája, a Komámasszony, hol a stukker? zárja. Bár ez sajnálatos módon esélyesen a legkevésbé ismert a felsorolt írások közül, ám mégis a magyar drámairodalom egyik gyöngyszeméről beszélünk. Cselekménye egyszerűbb nem is lehetne: az elvtelen bűnöző, Cuki úr, a kapán-kaszán túli dolgokat gyanakvóan szemlélő vidéki Márton, a teljesen elhülyült, fellengzős Méltóságos, a szép ideákról szónokoló, de a többieknél is nagyobb vadállat értelmiségi Kiss, és a vécére kijutás kegyéért a legocsmányabb agyrémet is zokszó nélkül kiszolgáló kisember, K. Müller megpróbálnak kijutni egy szobából. Ám, mivel az egyiküknél mindig pisztoly van, mellyel kiskirályként uralkodhat a többiek felett, az alkalmi szövetségek hamar felbomlanak, mert nem bízhatnak egymásban. Egy gyors, pörgős és szórakoztató partijátékhoz, amiben vagy el kell nyernünk a szabadságunk, vagy a stukkert megkaparintva rá kell kényszerítenünk az akaratunk a többiekre, aligha kell ennél több.
Ezzel három részből álló cikksorozatunk végére értünk. Reméljük, elnyerte a tetszéseteket, és mint korábban, ezúttal is arra kérünk titeket, hogy ha van ötletetek arra, hogy mit is volna érdemes adaptálni, osszátok meg velünk a fórumon!
