Shop menü

ADATVESZTÉSRE PANASZKODNAK A GOOGLE DRIVE FELHASZNÁLÓK – VAN, AKI TÖBB EZER FÁJLT VESZÍTETT EL

A problémára az elmúlt hét folyamán derült fény, azóta pedig sok új panaszos bukkant fel.
Víg Ferenc (J.o.k.e.r)
Víg Ferenc (J.o.k.e.r)
Adatvesztésre panaszkodnak a Google Drive felhasználók – Van, aki több ezer fájlt veszített el

A Google felhő alapú tárhelyszolgáltatása, a Drive az elmúlt napok folyamán több felhasználónak is rendkívüli kellemetlenségeket okozott, ugyanis a beszámolók szerint adatvesztés következett be, ami esetenként akár több hónapnyi adat elérhetetlenségét is eredményezhette. A Google szakemberei időközben már el is ismerték, értesültek a problémáról és már vizsgálják, pontosan mi okozhatta, ám azzal kapcsolatban egyelőre nem adtak tájékoztatást, mikor érkezhet meg a gyógyír.

Az első panaszosok az elmúlt hét folyamán bukkantak fel, miután egy Yeonjoong nevű felhasználó a Google  támogatási fórumán keresztül hangot adott nemtetszésének: hat hónapnyi adata veszett el egyik pillanatról a másikra. Nem kellett sokat várni arra, hogy a bejegyzéshez egyéb panaszosok is hozzászóljanak, akik hasonló negatív tapasztalattal rendelkeznek, vagyis ők is adatvesztést szenvedtek el az elmúlt napok során. A hiba következtében sok olyan tartalom vált elérhetetlenné, amelyek munka szempontjából fontosak és nélkülözhetetlenek, egyes esetekben ez akár több ezer dokumentumot is érinthet, ami igencsak komoly probléma. Az persze már más kérdés, miért nem volt ezekről a tartalmakról biztonsági mentés, ha egyszer kifejezetten fontosak…

Galéria megnyitása

A felhasználói beszámolók szerint a Google Drive asztali alkalmazásánál is előfordult adatvesztés. Ez a szoftver arról gondoskodik, hogy a Google Drive-on található adatok a helyi számítógépen is elérhetőek legyenek. Az egyelőre nem világos, hogy pontosan mi okozza a problémát, valamint az is rejtély, lehetőség lesz-e a fájlok visszaállítására, vagy sem.

Összességében ez az eset is rávilágít arra, hogy a kifejezetten fontos fájlokról érdemes biztonsági másolatokat készíteni, ezzel sok kellemetlenségtől kímélhetik meg magukat az előrelátóbb felhasználók. A felhő alapú tárhely is egy jó alternatíva lehet bizonyos tartalmak tárolására, ám a pótolhatatlan és/vagy kiemelten fontos fájlokat lehetőség szerint egyéb helyeken is tároljuk – ha nagyon fontos az adott fájl, akkor akár több különböző adattároló-típuson is. Használhatunk külső HDD-t, külső SSD-t, NAS-t RAID1 vagy RAID5 módban, de akár CD, DVD vagy Blu-ray korongot, memóriakártyát vagy pendrive-ot is, plusz akár különböző felhőszolgáltatások kombinálására is van mód. A lényeg, hogy több lábon álljunk.

A Google fejlesztőcsapata tehát már vizsgálja az eset hátterét, amennyiben újabb fejleményre derül fény az ügyben, arról beszámolunk. Szerencsés esetben sikerült maradéktalanul visszaállítani a most még elérhetetlen fájlokat, de az is benne van a pakliban, hogy az adatvesztés végleges lesz.

Neked ajánljuk

    Tesztek

      Kapcsolódó cikkek

      Vissza az oldal tetejére