1. Bevezető és specifikáció
Az elmúlt pár esztendő szinte mindegyike hozott magával egy-egy új kategóriát a hordozható gépek, kiváltképp a notebookok világában. Ma már senki nem lepődik meg, hogy léteznek Ultrabookok, netbookok vagy éppen levehető kijelzővel rendelkező hibrid megoldások. A legújabb őrület a táblagéppé alakítható noteszgépek, amelynek első képviselői tavaly bukkantak fel. Számuk persze finoman szólva is visszafogott volt, de például a Sony VAIO Duo 13 így is eljutott hozzánk. Bár maga a termék rendkívül impozánsnak és szerethetőnek bizonyult, tabletnek túl nehéz, notebooknak pedig túlságosan sok kompromisszumot igénylő megoldás volt - ráadásul mindehhez közel fél milliós árcédula társult.
Az Acer is elkészítette a maga furcsaságát a 15,6”-os Aspire R7 személyében, de a szintén nem túl olcsó készülék elsősorban a touchpad és a billentyűzet pozíciójának megcserélése miatt szintén nem lopta be magát a felhasználók szívébe. A gyártó tanult a hibákból és az új Aspire R13, ami mai cikkünk főszereplője is, már sokkal átgondoltabb termék benyomását kelti. Megmaradtak a kategóriára eddig is jellemző tulajdonságok (pazar kijelző, gyors háttértár, jó minőségű anyagok használata, stb.), viszont ezúttal sokkal inkább a használhatóságra mentek rá, így távolról nézve kevésbé tűnik formabontónak a szerkezet, pedig a motorháztető alatt nem kevés változással találjuk szembe magunkat.
A piac nyitott a táblagéppé alakítható notebookokra, ami nem véletlen, elvégre biztos akadnak, akik nem szeretnének több eszközt magukkal cipelni és adataikat állandóan szinkronban tartani közöttük. Az átalakítható notebookok tehát olyan hordozható készülékek, amelyek alkalmazkodni tudnak a felhasználó igényeihez - természetesen egy bizonyos kereten belül.
Amennyiben R13 vásárlásra adnánk a fejünket, viszonylag könnyű dolgunk van, ugyanis összesen négy kiszerelés közül kell megtalálnunk a számunkra leginkább szimpatikus darabot. Bár nálunk a csúcsváltozat járt 2560x1440 pixeles IGZO kijelzővel, a másik három kiszerelésben is ugyanúgy egy prémium minőségű (egyébként IPS) panelt találunk, igaz, "csak" 1920x1080-as felbontással. Közös a Corning Gorilla Glass 3 karcálló üveg, illetve az érintés-érzékeny felület is természetesen. A legolcsóbb modell 340 ezer forintba kerül Core i5-ös processzorral, 8 GB memóriával és egy 256 GB-os SSD-vel. A nála 10 ezer forinttal drágább modell annyiban tér el tőle, hogy két darab 128 GB-os SSD-t kapott, melyeket RAID0 tömbbe fűzött a gyártó, tovább növelve így sebességüket. A 370 ezer forintos változatba már a tesztpéldányban is megtalálható Core i7-es processzor került, minden más lényegében megegyezik a Core i5-ös alap modellel. Mi a 450 ezer forintos csúcsváltozattal ismerkedhettünk meg, amely - mint már említettük - QHD panelt kapott, 256 GB-os SSD-ből pedig nem egy, hanem kettő is van benne - természetesen RAID0-ba kötve. Az összes típus 3 év garanciával kerül forgalomba, mely időtartam meghosszabbítására ugyanakkor sajnos nincs lehetőségünk. Örültünk volna, ha ebbe az árkategóriába belefér egy 802.11ac szabványú WiFi, illetve szintén hiányoltuk a 3G/4G modemeket a hozzájuk tartozó SIM kártya foglalattal együtt, pedig ha valamihez, akkor egy ilyen géphez nagyon is dukálna az ilyesmi. Mi az egy hetes tesztre egy mérnöki mintapéldányt kaptunk, így a következő pár oldalon leírtak ennek megfelelően kezelendők, apró eltérések lehetnek a bolti változat, és ez között.
Végre tudunk érdemben is beszélni a kiegészítőkről, ugyanis vannak. Először is kapunk egy érzésre bőrből készült hordtáskát, amely nagyon elegáns, főleg ebben a kávébarna színben. Ott van még a HDMI->D-Sub átalakító, illetve az USB-s LAN adapter, ha esetleg nem lennénk WiFi közelben. Az érintőkijelzőt egy speciális tollal is kezelhetjük, melyet elsősorban rajzoláshoz és olyan egyéb tevékenységekhez terveztek, amelyre alapjában véve egy digitális táblát használna az ember.
2. Hardver és hangzás
Bár az R13 hűtőrendszere nem közelíti meg a Sony VAIO Duo 13-ét, kategóriájában egyáltalán nem számít rossznak. Normál használat mellett 50 fok körüli processzor hőmérsékletet regisztráltunk és a ventilátor fordulatszáma is nagyon alacsony volt, melynek következtében a zajszint is minimálisnak tekinthető - 1 méterről már alig hallható. Maximális terhelés mellett már változik a kép, ilyenkor a légkavaró is magasabb fokozatba kapcsol és egy nem túl zavaró, de jól kivehető surrogással jelzi, hogy van miért dolgoznia. Hangossá ilyenkor sem válik a masina, de meg kell barátkoznunk a folyamatosan dolgozó ventilátor hangjával. Ami a hőmérsékletet illeti, 85 foknál állt meg a mutató bő negyed órás kínzás után, ami tűrhető/elfogadható érték, de összehasonlítva a VAIO Duo 70 fokjával, kiemelkedőnek távolról sem nevezhető. Jó hír, hogy bár a szellőzőnyílások alul vannak, az azokon távozó levegő kellemesen meleg, semmiképpen nem forró és ugyanez igaz magára a burkolatra is - nem okozhat gondot az ölbevevős, illetve a táblagépként történő használat során.
A processzor választékról nem sokat fogunk beszélni, hiszen a bevezetőben már megemlítettük, hogy a tesztpéldányban lévő Core i7-4510U-n kívül csupán egyetlen alternatíva van, a valamivel lassabb, de alapjaiban megegyező (kétmagos felépítés Hyper-Threadinggel és Turbo Boosttal) Core i5-4210U. A Core i7-ért 30 ezer forintos felárat kell fizetni, amely viszonylag jutányos, de semmiképpen nem indokolt annak, aki nem akar számításigényes munkát végezni, hiszen a két CPU között általánosságban 15%-os differencia van. Ami a videokártyát illeti, minden esetben a processzorba integrált megoldással van dolgunk, az R13-at nem lehet kapni dedikált vezérlővel, így komolyabb játékok futtatására nem igazán alkalmas. Az Intel HD Graphics 4400-at elsősorban alacsony fogyasztása és remek videogyorsítási képessége miatt kedvelik a gyártók, és legyünk őszinték, ebben a kategóriában aligha van szükség ennél többre. A QHD felbontással is könnyedén megbirkózik, de az Acer 4K-s tesztvideója kifogott rajta: akadt, ráadásul nem csak a kép, hanem a hang is. Valószínűleg olyan kodekkel tömörítették, amelyet a beépített videokártya nem tud hardveresen gyorsítani, ugyanis a processzorhasználat folyamatosan 80-90%-os volt. Voltak más 4K-s videók is a készüléken, azokkal nem tapasztaltunk hasonló problémát és elég jól mutattak a QHD kijelzőn, a legtöbben pedig valószínűleg úgyis Full HD-s anyagokat néznek majd rajta.
A RAID0-ba kötött SSD-k elég agyabeteg tempóra képesek, erről a CrystalDiskMark teszt során tanúbizonyságot tettek. Bár a való életben nem nagyon vesszük észre a különbséget egy mezei SSD-hez képest, egy rendszerindítás során azért kapunk ízelítőt belőle, hiszen nagyjából 5-7 másodperc alatt eljutunk a Windows asztalig. Az 512 GB-os összkapacitás (amely formázás után csupán 465 GB ugyebár) ilyen tempóval elég ritka, így erőfitogtatásnak remek a csúcs R13, mégis úgy gondoljuk, hogy elsősorban a kijelző miatt érdemes elgondolkodni a vaskos feláron, persze, lehet olyan eset, amikor a nagy kapacitás is jól jöhet.
A RAID0 tömbök működésének és felépítésének ugyanakkor érdemes utána néznünk vásárlás előtt, ugyanis ezt a fajta összefűzést szervereknél, illetve kisebb munkaállomásoknál kizárólag akkor használják, ha nem fontos az adatbiztonság. Ennek oka, hogy a rendszer egyszerre ír mindkét SSD-re, ennek köszönhető, hogy az elméleti sebesség dupla akkora, mintha csak egyetlen meghajtónk lenne. A probléma ugyanakkor ott van, hogy a RAID1-gyel (tükrözés) ellentétben nem ugyanazok az adatok kerülnek felírásra a két meghajtóra, így, ha az egyik meghajtó tönkremegy, elveszítjük mindkét adattároló tartalmát, hiszen az adatok egyik fele az egyik, míg másik fele a másik SSD-n van. A RAID1 esetében mindkét meghajtón ugyanazok az adatok vannak, így a sebesség megegyezik a RAID0-éval, viszont a kapacitás a felére csökken, ami drága mulatság SSD-k esetében, úgyhogy csak simán érdemes lehet biztonsági mentéseket csinálni időközönként.
A sztereó hangszórórendszer nagyon kellemesen szól, amelyben a Dolby alkalmazásnak is oroszlánrésze van. Alapértelmezés szerint a Music, azaz Zene beállításban van a kapcsolója, ezt érdemes a két Egyéni profil valamelyikére átállítani, így ugyanis megszabadulunk a felesleges hangkiegyenlítéstől, amely már rövid távon is zavaró, kivéve akkor, ha valaki szereti, ha úgy szólnak a zenéi, mint a rádióban. A hangerőre se lehet panaszunk, van bőven tartalék a két hangkeltőben és komolyabb torzítástól se kell tartanunk. Tekintettel arra, hogy a hangszórók a készülék alján, azon belül is annak két szélén foglalnak helyet, a mindennapi használat során csak akkor okozhat ez problémát, ha nem notebook módban használjuk a gépet, hanem mondjuk táblagépként, ahol a hátlapot meg kell markolnunk, így esély van rá, hogy félig vagy teljesen letakarjuk őket.
3. Ergonómia és kinézet
Bár lerakott már az asztalra pár tényleg csinos masinát a gyártó, az Aspire R13 kétségkívül az egyik legimpozánsabb Acer noteszgép, amely mostanában megjelent - talán csak az S7 ultrabook tesz túl rajta. Az alsó műanyag burkolat - amely pár (torx) csavar kitekerése után nem annyira könnyen, de eltávolítható - gumírozott bevonatot kapott, ez nagyon sokat dob a minőség érzetén. Nem recseg, nem ropog, nem hajlik, egyszerűen csak masszív és tart.
A fedőlapnak kivételesen nem igazán nevezhető kijelző hátoldala is nagyon robusztus, egy nagyobb nyomásnak is könnyedén ellenáll, ráadásul a lekerekített éleknek köszönhetően szép is. Bár csakúgy, mint a kijelző, ez is fényes bevonattal rendelkezik, karcálló Gorilla Glass réteget nem kapott, így érdemes az ujjakon kívül a kulcscsomókat is távol tartani tőle.
Zsanérból kivételesen kettőt találunk, az egyik a szokásos helyen van, az alsó és felső burkolat találkozásánál, és tart is rendesen, nem az az olcsó érzetű nyeklő-nyakló fajta. Kell is neki, hiszen ezúttal nem csak a készülék kinyitásánál és becsukásánál van szerepe, hanem oroszlánrészt kell vállalnia a különböző felhasználási módok támogatásában is. A másik, Ezel névre hallgató zsanér a kijelzőt tartó oldalsó szerkezetek végein található, ez azért felelős, hogy a már említett különböző felhasználási módokat előtérbe helyezve megtartsa a panelt pontosan úgy, ahogy a felhasználó beállította. A minőségérzetnek nagyon jót tesz, hogy függőlegesbe való visszaállítás során gyakorlatilag a helyére kattan, ha már közel járunk a célhoz. A gép kinyitását megkönnyítvén a gyártó a MacBookokhoz hasonlóan hagyott egy pár centis bemélyedést a felhasználóhoz közelebbi oldalon. A dizájn némileg furcsa a félbehagyott oldalsó tartókeretekkel, de hamar hozzászokik a szemünk, a készülék megmarkolását viszont gyakorolni kell, mert könnyen megfájdulhat a kezünk, ha nem a megfelelő helyen közelítünk a felső burkolat felé.
A billentyűzet egyértelműen a készülék egyik kevésbé jól sikerült része. Bár alátámasztását nem érheti kritika és a gombok stabilitása is rendben van, maguk a gombok túl könnyűek, így nagyon könnyen lenyomhatók és mivel ez egy magas nyomásponttal társul, olyan érzésünk van használat közben, mintha folyamatosan csapkodnánk őket. A világoszöld háttérvilágítás három lépcsőben állítható, de még a legmagasabb fényerő sem elég fényes bizonyos körülmények között.
A touchpad sem feltétlenül tartozik a gép erősségei közé, de az átlagosan jónak elfogadott szintet azért megüti. Főleg az érzékenysége az, amivel elégedetlenek voltunk, hiszen a kurzor mozgása nem mindig volt tökéletes összhangban az ujjunkéval. Ez azt jelenti, hogy akkor is arrébb mászott a kurzor, amikor felemeltük az ujjunkat, ami szokatlan a többségnek és nem is igazán normális viselkedés - ezen szerencsére az érzékenység csökkentésével sokat tudunk javítani. A trendnek megfelelően a felület maga egy nagy gombként is funkcionál, melynek használatával különösebb gondunk nem volt, szerencsére nem jellemző rá az a fajta holtjáték, amely a legtöbb hasonló elven működő társánál jelen van.
Az Acer úgy döntött, hogy az R13-ra elsősorban notebooként tekint, így sehol nem fogunk a táblagépekre jellemző gombokat találni. Nincs hangerőszabályzó, képernyőzár, stb, helyette van három darab USB port (melyek közül csak kettő támogatja a jelenleg legfrissebb 3.0-s szabványt), egy HDMI csatlakozó, SD kártyaolvasó, kombinált fejhallgató-mikrofon ki-bemenet, illetve kivételesen a bekapcsoló gomb is oldalra került.
Elérkeztünk a készülék legérdekesebb pontjához, amely a kijelző és annak variálhatósága. Mielőtt még belemerülnénk a különböző felhasználási módokba, érdemes pár szót ejteni magáról a panelről, amivel a kedves felhasználó farkasszemet néz. A 13,3”-os LCD 2560x1440 pixeles felbontása gyakorlatilag megegyezik az Apple Retina MacBook Pro-éval (ott a 16:10-es képarány miatt 2560x1600 pixellel van dolgunk), amely még ma is elismerésre méltónak számít. Más kérdés, hogy még Windows 8.1 alatt sincs sok értelme, ugyanis a dpi skálázás továbbra sem a rendszer erőssége. Alapértelmezés szerint 200%-ra van állítva a nagyítás, amely azt jelenti, hogy az előállított kép gyakorlatilag úgy néz ki, mintha egy 1280x720-at felbontással rendelkező kijelzőt néznénk, viszont azzal ellentétben itt minden képpontra jut még három, így adnak ki egy egész virtuális pixelt, ez által a megjelenített kép rendkívül éles. Ha eltekintünk a Windows bénázásaitól, akkor elmondható, hogy nagyon jó így használni a gépet abban az esetben, ha nincs szükségünk olyan sok helyre. Ha mégse férnénk el, akkor pillanatok alatt megváltoztathatjuk a nagyítás mértékét 150, illetve 125 százalékra is, de dönthetünk úgy is, hogy nem akarunk bohóckodni a dpi alapú nagyítással és legyen csak a 2560x1440 az, aminek a számok alapján lennie kell. Utóbbit senkinek nem ajánljuk, ugyanis ha a natív felbontást pixelarányosan használjuk, akkor egész konkrétan annyira picik a betűk, hogy képtelenek leszünk elolvasni őket 20 centiméternél távolabbról és a szemünket is borzasztóan fárasztja.
Az IGZO panel képminőségére nem lehet panaszunk, a színhőmérséklet szabad szemmel közel tökéletes, nem igényel utólagos beavatkozást a többség számára. A fényerő tartomány is kellően tág, viszont a minimális érték véleményünk szerint túlságosan magas, egy lépcsővel még lehetett volna lejjebb engedni a dolgot. Amivel ugyanakkor legnagyobb meglepetésünkre volt némi gond, az a látószög. No, nem a TN paneleknél látható inverzbe fordulásra és hasonló nem kívánt dolgokra kell gondolnunk, hanem egy kis kontrasztvesztésre, amely nem tudni, hogy a Gorilla Glass bevonat miatt van jelen vagy egyszerűen csak ez a panel így viselkedik. Figyelembe véve a sokféle felhasználási módot, ez bizonyos esetekben akár zavaró is lehet, hiszen például Tent, azaz Sátor módban nem túl valószínű, hogy pontosan szemből fogjuk bámulni a képernyőt.
Ha pedig már szóba hoztuk, akkor lássuk, mitől is olyan különleges az R13 azon kívül, hogy egy gigászi felbontással megáldott IGZO panellel rendelkezik - amely már önmagában is megér egy misét. Az Acer büszkén hirdeti, hogy az új, átalakítható Aspire nem kevesebb, mint hat felé módban is használható a mindennapok során. Ha eltekintünk attól, hogy az előbb említett Sátor mód mellett mennyire életszerű még a 180 fokkal átforgatott álló kijelzős beállítás, a többi lehetőség valóban használható a valóságban. A notebook névre hallgató beállítást nem ecsetelnénk, hiszen ebben az esetben nem csinálunk semmit a kijelzővel. Van viszont egy olyan beállítás - és ez egyben a személyes kedvencünk is - amikor közelebb hozhatjuk magunkhoz a panelt, így nem kell közel hajolni a géphez, hogy el tudjuk olvasni a képernyő tartalmát. Mivel a billentyűzet viszonylag távol került a hátsó zsanértól, így nem zavaró, hogy akár centikkel is belóg fölé a 13,3”-os LCD panel, bőven elférnek alatta az ujjaink. A táblagépként való használat szinte magától értetődik, ilyenkor 180 fokkal átforgatjuk a kijelzőt és utána rádöntjük a hátoldalát a billentyűzetre. Ha elbírjuk a másfél kilós notebookot, akkor valóban használhatjuk táblaként, de sokkal valószínűbb, hogy inkább a combunkon fogjuk pihentetni és úgy böngészünk rajta, stb. Az Acer szerint külön módnak tekinthető, ha nem teljesen döntjük le a kijelzőt, hiszen a mellékelt tollal így a legkényelmesebb rajzolni. ilyen széleskörű felhasználás mellett szinte eltörpül a tény, hogy maga a panel egyébként szintén közel 180 fokban ledönthető notebookként való használat során.
4. Teszteredmények
A kétmagos, alacsony fogyasztású Core i7-4510U-ról nem fogunk órákat mesélni, hiszen sokadik alkalommal jár nálunk ilyen CPU-val szerelt masina, elég annyit tudni róla, hogy az egyik leggyorsabb kétmagos megoldás a piacon, viszont az esetünkben 30 ezer forinttal olcsóbb Core i5-4210U sem sokkal marad el tőle, így vásárlás előtt érdemes átgondolni, tudjuk-e esetleg jobb helyre tenni ezt a különbözetet, illetve tényleg van-e szükségünk arra a 15%-os különbségre.
A processzorba integrált videokártyát már teszteltük számtalan alkalommal, utoljára itt vizsgáltuk meg, mire is képes egy-két modernebb játék alatt.
Ami az üzemidőt illeti, az R13 egyáltalán nem áll rosszul. Kiemelkedőt ugyan nem nyújt, de a 6-7 óra közötti átlagos üzemidő igencsak rendben van. Elsősorban a kijelző fényerejére figyeljünk oda, ezzel lehet a legtöbbet spórolni, igaz, az IGZO technológia nem éppen egy energiavámpír megoldás.
5. Értékelés
Az Acer egyértelműen jobb gépet tett le az asztalra, mint tavaly. A nem túl jól sikerült R7 után az R13 sokkal inkább piacérett megoldás, ráadásul, ha mondjuk a Sony árazásával vetjük össze, nem is vészesen drága. A masszív felépítés, a remek kijelző, a sokféle felhasználási mód, a borzalmasan gyors adattároló, a többnyire halk hűtőrendszer és az egész jó üzemidő mind-mind olyan dolgok, amelyek miatt az Aspire R13-at nagyon jó érzés használni. Sajnos van ugyanakkor a mérlegnek egy másik nyelve is, ahova az érintés-érzékeny kijelzőtől eltérő beviteli eszközök foglalnak helyett. A billentyűzet és a touchpad is meglehetősen középszerűre sikerült és ezek közül főleg az utóbbi az, amely kihozhat minket a sodrunkból a fura érzékenységével, a klaviatúra viselkedése és fizikai tulajdonságai megszokhatók.
A négy modell közül véleményünk szerint a legolcsóbb és a legdrágább lesz a leginkább népszerű. Az előbbinél az árcédula lesz a vonzó tényező, hiszen minden lényeges dolgot megkapunk 340 ezer forintért is (látatlanban megelőlegezzük a Full HD IPS panelnek, hogy remek darab), míg az utóbbinál elsősorban az UltraHD IGZO panel lesz a fő vonzerő, és persze a két darab 256 GB-os SSD-ből épített RAID0 tömb se kutya.
Ha a nem átalakítható noteszgépekkel hasonlítjuk össze az R13-at, a helyzet akkor se rossz, ugyanis nem tolonganak a piacon a nagyfelbontású prémium panellel rendelkező 13-14”-os notebookok. A Sony notebookjai lassan teljesen kikopnak a piacról, amíg még lehet kapni, a VAIO Multi-Flip egy erős alternatívának tekinthető. Ha valaki meg tud barátkozni a beviteli eszközök viselkedésével és szüksége van az R13 által kínált plusz funkciókra, úgy nem tesz rossz lóra az Acer új notebookjával. Ha az alakíthatóságra nincs szükségünk, viszont minden más nagyon szimpatikus számunkra, akkor továbbra is az Apple Retina MacBook Pro, az Asus ZenBook, illetve a Dell Latitude E7440 hármas közül érdemes választanunk.
A cikkben szereplő Acer Aspire R13 notebookot a gyártó hazai képviseletétől kaptuk tesztelésre, melyet ezúton is köszönünk!
Pro:
+ gyönyörű QHD kijelző, amelyet Gorilla Glass 3 véd a karcoktól
+ sokféleképpen állítható kijelző különböző felhasználási módokhoz, plusz stylus
+ jó anyaghasználat és robusztus felépítés
+ halk hűtőrendszer
+ kellemesen hosszú üzemidő
+ gyors, illetve nagyon gyors háttértár
+ 3 év garancia
Kontra:
- nem túl jó beviteli eszközök (billentyűzet, touchpad)
- a hangszórók elhelyezése táblagépként való használathoz nem túl szerencsés
- egy dedikált Windows Home gomb elfért volna a kijelző alá
Hivatalos honlap: Acer
Vásárlás: Irány a webáruház!
