Az akciókamerák műfajában az utóbbi időben az Insta360 meghatározó szereplő lett az elmúlt években. A vállalat főleg azzal tudja magára felhívni a vásárlók figyelmét időről - időre, hogy szokatlan megoldásokkal rukkol elő. Korábban moduláris konstrukciót készített, most pedig akkora kamerát tervezett, ami egy ember ujjának a méretével vetekszik.
A Go 2 névre keresztelt újdonság esetében az Insta360 jól kihasználja majd azt, hogy apró lett a tárgy. Igyekszik azt kiemelni, hogy ezt nagyon könnyen lehet majd elhelyezi egészen szokatlan helyeken is. Fel lehet majd akasztani a kamerát egy nyakláncra medálként, egy sapkán is megáll, de akár háziállatokra is ráaggatható, ha az ember azt akarja megörökíteni, hogy merre jár a cicája, kutyája. Egy mágneses csatlakozóval lehet feltenni bárhová, és ez olyan erős, hogy egy pólón keresztül is jól tart.
A szerkezet persze nem a legmagasabb minőséget fogja képviselni, de nem is ez a célja. A Go 2 viszont így sem fog csalódást okozni. Egy 1/2,3 hüvelykes szenzort használ és nem lesz túlzottan magas a felbontása (9 MPixel), aminek köszönhetően viszonylag nagy lesz a fényérzékenysége az érzékelőnek. Quad HD videózásra alkalmas egyébként az akciókamera, és az 1440p-s videók mellett 2000 x 2000 képpontos fotókat tud készíteni. Mozgóképeknél Quad HD esetén 50 FPS érhető el, natív Full HD-ben pedig 120 FPS-t lehet kihozni belőle.
Annak érdekében, hogy a felvételek ne legyen élvezhetetlenek, fejlett stabilizátort használ az Insta360 a Go 2 esetében. Egészen jelentős rezgéseket is képes lesz hatékonyan kiküszöbölni az akciókamera, hattengelyes képstabilizálásról beszélhetünk itt. A kamera optikája F/2.2-es rekesznyílással rendelkezik és 120 fokos a látószöge. Ez pedig 110 fokra korlátozódik, amikor a készüléket akció névet módba állítja a tulajdonosa.
Videókat MP4 formátumban, képeket pedig DNG-ben tud menteni az Insta360 Go 2. Lehet készíteni az aprósággal timelapse felvételeket, de sok más móddal is szolgál. Rendelkezik a termék Bluetooth modullal és Wi-Fi kapcsolódási lehetőséggel egyaránt. A kamerához tartozó mobilos app lehetőséget nyújt a valós idejű előnézeti kép megtekintéséhez, ami jól fog jönni a felvételek elkezdése előtt, amikor be kell állítani megfelelően a kamera képét. Hiszen az apró testbe kijelző nem fért bele.
A műanyagból készült burkolat jól bírja majd a mindennapos használatot és a víz ellen is kellően védett. A jó szigetelésnek köszönhetően IPx8 védettséggel bír a szerkezet. Az Insta360 elmondása alapján bőven túl is teljesíti a vízállósági követelményeket, ugyanis nem 1,5, még 4 méter mélyre is lemeríthető. Az optikát egy megerősített üveg réteg védi, és a lencserendszer elé akár ND szűrőt is lehet pakolni, de ezt már külön kell megvásárolni.
A kamera üzemideje 30 perc, viszont mivel olyan kicsi, hogy kellett hozzá hordozó tokot tervezni, így az Insta360 szakemberei ihletet merítve a teljesen vezeték nélküli fülhallgatóktól, egy olyan tokot alkottak, ami tudja tölteni hordozás közben a készüléket. Ennek a lehetőségnek hála 150 percet üzemidőt lehet összesen kihozni a Go 2-ből, ami örvendetes.
A toknak kihajtható lába is „nőttek”, így még apró tripodként is alkalmazható. Így nem kell letenni különböző helyekre a kamerát külső felvételek alkalmával, ezáltal tovább megőrizheti az épségét. A toknak van további extrája is, mégpedig az, hogy lehet a kamerát távirányítani vele. Bluetooth modult használ ez a képesség, szóval nagyjából 10 méteren belül fog csak menni, de már ez is jól jöhet sok esetben. És került rá még egy olyan csavar rögzítési pont is, mellyel felszerelhető komolyabb állványra, esetleg egy szelfibotra.
Az Insta 360 Go 2 nem lesz olcsó, meg kell fizetni a különleges felépítést. 300 dollárt kell fizetni ezért az apró, szinte bárhová könnyedén felszerelhető akciókameráért. Alapvetően fehér lesz majd a termék, de a gyártó lehetőséget nyújt majd egyedi külsők használatára is, így például minion bőrbe is bújhat a kicsi képalkotó.