A Valve elég különleges módon képes néha a játékait bejelenteni és kezelni, ez alól pedig a Deadlock sem volt kivétel. Az új Moba/TPS keverékű játék már hónapok óta működik nyílt titokban, de úgy kezelte a fejlesztő Valve mintha nem is létezne.  A játékkal hamar több ezren kezdtek el játszani, majd augusztusban már több, mint 64 ezren ugrottak rá a címre.  

Hosszú volt az út, hogy a Valve ennek ellenére hivatalosan is elismerje a létezését. Nem azért, mert tagadták volna azt, csak egyszerűen a játékosokkal titoktartási szerződést kötöttek, ők pedig nem kommentelték a Deadlock-kal kapcsolatos dolgokat. 

Az új Steam oldal viszont, ha szűkszavúan is, de végre a publikum számára is elérhető módon mutatja a játékot. 

A Deadlockhoz nincs se minimális rendszerkövetelmény, se normális leírás adva, egyedül azt közli velünk az oldal, hogy egy korai hozzáférésű címről van szó, amihez a barátok invitálásán keresztül lehet hozzáférni. A fejlesztő és a kiadó a Valve, a fórum pedig már működik. 

A játékosok mindenesetre lecsaptak a lehetőségre. Eddig is voltak videós anyagok a neten a játékról, innentől viszont tényleg csak az nem talál róla információt, aki direkt kerüli, hiszen már Twitch kategóriája is van a címnek. Egyes felhasználók már videoösszeállításokat is csináltak, például a lenti videóban az összes választható hős összes képességét meg lehet tekinteni: 

Mostantól tehát a Deadlock nem követeli meg a hallgatást, ha megszerzed a hozzáférést a játékhoz, szabadon beszélhetsz róla. A Valve tehát ismét ügyesen, költséghatékonyan oldotta meg a marketing kérdését, olyan módon, amire a Sony végtelen mennyiségű pénz mellett sem volt képes a Concorddal.

Hírlevél feliratkozás
A feliratkozással elfogadom a Felhasználási feltételeket és az Adatvédelmi nyilatkozatot.

0 hozzászólás

A komment írásához előbb jelentkezz be!

Még nem érkeztek hozzászólások ehhez a cikkhez!

Segíts másoknak, mondd el, mit gondolsz a cikkről.
Vissza az oldal tetejére