Úgy tűnik, a GlobalFoundries és a TSMC között egy igen komoly csatározás veszi kezdetét, amelynek előzménye az, hogy a GlobalFoundries szabadalomsértéssel vádolta meg a TSMC-t, illetve annak számos nagy és neves megrendelőjét is. A GlobalFoundries szerint a TSMC összesen 16 szabadalmat használ jogtalanul, amelyek közül tizenhármat az Amerikai Egyesült Államok területén, a fennmaradó hármat pedig Németországban jegyezték be. A szabadalmak között félvezető-összekötők, érintkező, különböző gyártástechnológiákkal kapcsolatos megoldások, illetve a FinFET struktúrához kapcsolódó anyag egyaránt található, ahogy az a lenti táblázatból is látszik. Az említett szabadalmakat a GlobalFoundries szerint több gyártástechnológiával is megsérti a TSMC a 28 nm-estől egészen a 7 nm-es csíkszélességig bezárólag. A GlobalFoundries – a kártérítés mellett – azt szeretné elérni, hogy a szabadalomsértő termékek forgalmazását tiltsák be az Amerikai Egyesült Államok és Németország területén, ami igen komoly problémákat okozna.
Erre válaszul a TSMC is perbe fogta a GlobalFoundriest, ugyanis a tajvani bérgyártó szerint a 40 nm-es, 28 nm-es, 22 nm-es, 14 nm-es és 12 nm-es node-ok esetében 25 TSMC szabadalmat használ jogtalanul a GlobalFoundries. A pereskedés három országban, az Amerikai Egyesült Államok, Németország és Szingapúr bíróságain zajlik majd, célja pedig az, hogy szüntessék be a szabadalomsértő félvezető termékek gyártását és értékesítését. A TSMC ezzel együtt természetesen kártérítésre is igényt tart, ugyanis a helyzet komoly anyagi károkat okozott számára.
A 25 bejegyzett szabadalom között számos olyan kulcsfontosságú technológia lapul, amelyek szükségesek a fejlett gyártástechnológiákhoz, hiszen ezek a fejlett félvezetők alapköveinek tekinthetőek. A szabadalmak között a FinFET technológiával, a dupla mintázással, a fejlett kapustruktúrákkal, illetve sok-sok egyébbel kapcsolatban is találunk megoldásokat, amelyeket a gyanú szerint a GlobalFoundries is használ, a TSMC szerint szabadalomsértő módon. Ezek a szabadalmak persze csak apró morzsái a TSMC 37 000-nél is több szabadalomból álló globális gyűjteményének. A vállalat folyamatosan fejleszti technológiáit és folyamatosan jelent be új szabadalmakat, amelynek eredményeként az Amerikai Egyesült Államokban tavaly a 10 legtöbb szabadalmat szerző vállalat között foglalhatott helyet, ahogy az azt megelőző két év folyamán is.A vállalatnál nagy figyelmet fordítanak a gyártástechnológiák fejlesztésére, ennek eredményeként a félvezetőgyártás élvonalában foglalnak helyet, és a lendület a továbbiakban sem lassul, ahogy arról korábbi hírünkben már beszámoltunk.
A GlobalFoundries illetékesei egyelőre nem reagáltak a TSMC vádjaira, ám ahogy változik a helyzet, arról természetesen be fogunk számolni. A pereskedés azonban egészen biztosan évekig tarthat majd, már ha a felek nem kötnek peren kívüli egyezséget.