2611 - iPon Black Friday - All-in

A tintahalak ráadásul egy kapcsolódó tanulási teszten is kiemelkedően teljesítettek a Cambridge-i Egyetem kutatóinak vizsgálatai szerint. Késleltetett szükségkielégítésre jelenlegi ismereteink szerint csak egy szűk csoport képes az élővilágban, olyan fajok, amelyek egyébként is magas szintű intelligenciával rendelkeznek. Ilyenek az emberszabású majmok, a varjúfélék és a papagájok. Mások, így a rágcsálók, a tyúkok és a galambok kifejezetten rosszak abban, hogy kivárjanak egy jobb lehetőséget, ha elérhető számukra egy megfelelőnek ítélt opció.

A mályvacukor-tesztet a stanfordi Walter Mischel használta elsőként 1972-ben. Ennek során 600 négy és hat év közötti gyerekkel játszotta el a következő jelenetet: adott nekik egy mályvacukrot, majd azt mondta, hogy ha kivárnak 15 percet, és nem eszik meg rögtön, kapnak egy másik cukrot is jutalmul. A gyerekek egy része rögtön befalta a cukrot, míg durván egyharmaduk azonban kitartott a második cukor megkapásáig. Mischel később is nyomon követte a gyerekek sorsát, és úgy találta, hogy összefüggés van a szükségletkielégítés óvodáskori késleltetésének képessége és a gyerekek későbbi iskolai és egyéb sikerei között.

A szakértő ugyanakkor sietett hangsúlyozni, hogy ez nem feltétlenül jelenti azt, hogy a várakozók biztosan jól boldogulnak majd, a mályvacukrot rögtön megevők kudarcra vannak ítélve az életben, és hogy az eredményekből nem szabad messzemenő következtetéseket levonni. Egy 2018-as kutatás során megismételték a kísérletet, és bár ismét korreláció mutatkozott a késleltetés képessége és a sikeresség között, az összefüggés az egyéb tényezők (pl. családi háttér) figyelembe vételével sokkal kevésbé tűnik szignifikánsnak. Egy 2020-as, hasonló német kísérletből pedig az derült ki, hogy a gyerekek hajlamosabbak késleltetni a cukorevést, ha egymásra vannak utalva.

Galéria megnyitása

Ami a más fajokat illeti, köztük is vannak olyanok, amelyek későbbi kiadósabb zsákmány érdekében hajlandóak lemondani azonnali evésről. A nem emberi főemlősök és a varjúfélék például úgy alkalmazkodnak a kiszámíthatatlan táplálékellátottsághoz, hogy félreteszik a zsákmány egy részét, felkészülve a szűkösebb időkre. Alexandra Schnell és társai arra voltak kíváncsiak, hogy vajon ugyanez igaz lehet-e a tintahalakra is, amelyekről korábbi kutatások igazolták, hogy nagy fokon képesek optimalizálni a táplálékkeresést és kiváló memóriával rendelkeznek.

A fő kérdés az volt, hogy vajon a tintahalak képesek-e elég önuralmat gyakorolni ahhoz, hogy elhalasszák éhségük kielégítését. Ennek érdekében először is azt derítették ki a kutatók, hogy a mi a kedvenc csemegéje a 9 hónapos tintahalaknak. A hat vizsgált állat elég válogatósnak bizonyult, a legkevésbé a japán parti rákot kedvelték (ezt volt olyan állat, amely nem is volt hajlandó megenni), a királyrákot többnyire kedvelték, de a legjobban mindannyian az élő üveggarnéláért rajongtak.

Ezt követően egy kétkamrás szerkezetet helyeztek az akváriumba, amelynek kamráiban különböző táplálékot kínáltak a tintahalaknak, amit az állatok láthattak is. A kamrákat a táplálék jellegétől függően különböző jelzésekkel is ellátták. A betanulási fázisban az állatokat arra edzették, hogy a különböző jelzéseket eltérő nehézségű megközelítéssel kapcsolják össze. Az egyik jelzés esetén például azonnal elérhető volt a zsákmány, míg egy második jelzés esetén a zsákmányt tároló fiók csak késleltetve nyílt ki, a harmadik jelzésnél pedig egyáltalán nem nyílt ki. A második fázisban a választásra trenírozták az állatokat: két jelöletlen kamrát prezentáltak nekik, és amikor az adott állat megközelítette az egyiket, a másikból rögtön eltávolították a zsákmányt.

Galéria megnyitása

A tényleges kísérlet során a tintahalaknak két különböző zsákmány közül kellett választaniuk: vagy rögtön hozzáfértek egy királyrákos fiókhoz, vagy késleltetve csemegézhettek az üveggarnélák közül. A kísérletnek volt továbbá egy tanulási eleme is, miután az állatok megtanulták azonosítani a különféle zsákmányokat egy-egy jelzéssel, a kutatók összekeverték a fiókok címkéit.

A teszt alapján a tintahalak 50–130 másodpercig is hajlandóak voltak várni a finomabb zsákmány érdekében, ami abszolút „versenyképes” a csimpánzok, varjúfélék és papagájok hasonló vizsgálatok során tapasztalt teljesítményével. Az is kiderült továbbá, hogy azok az egyedek vártak ki a leghosszabban, amelyek a  leggyorsabban megtanulták a zsákmányokhoz köthető jelzéseket.

A szakértők elmondása szerint a szükségletkielégítés késleltetését általában két tényező vezérli: a kiszámíthatatlan táplálékutánpótlás, illetve a társas kapcsolatok megerősítése, amikor fontosabb, hogy a csoport együtt boldoguljon az egyes egyedek helyett. A tintahalak esetében azonban sem társas kapcsolatokról, sem a táplálék eltárolásáról nem beszélhetünk, vagyis nekik más okuk lehet a türelem gyakorlására. Schnell szerint az állhat a háttérben, hogy az állatok életük javát álcázva töltik, amit rövid zsákmányszerző utakkal szakítanak meg. Ha feladják az álcát, ki vannak téve a ragadozóknak, így jól meg kell gondolniuk, miért érdemes ezt meglépni. A késleltetett szükségletkielégítés tehát része lehet a zsákmányszerzés optimalizálásának, vagyis hogy mindig a lehető legjobb táplálékhoz jussanak.

Hírlevél feliratkozás
A feliratkozással elfogadom a Felhasználási feltételeket és az Adatvédelmi nyilatkozatot.

8 hozzászólás

A komment írásához előbb jelentkezz be!
j4ni
j4ni
2021. márc. 14. 21:35
#5

Cambridge, Cambridge, Anglia... BRITANNIA! 
Ezek brit tudósok! Nincs is több kérdésem :)

arn
arn
2021. márc. 5. 9:59
#4

Ehhez kepest a ragcsaloknal total alap, hogy tartalekoljak az elemiszert a szukosebb idokre. Szvsz egyszeruen mas a motivaciojuk, nem egyertelmuen vizvalaszto az intelligencianal. Foleg, hogy az ilyen kognitiv tesztek mindig az embert helyezik a csucsra, es ahogy mi gondolkodunk az a csucs. Pedig fogadni mernek, hogy az ember ostobabb lenne tobb helyzetben mas fajok szempontjai alapjan.

BiroAndras
BiroAndras
2021. márc. 5. 17:09

@arn

Itt nem is az intelligenciát mérték elsősorban. A cikkben is benne van, hogy a természetes viselkedésükkel összhangban van a megfigyelés.

Egyébként meg nem önkényesen döntöttük el, hogy az ember a legintelligensebb, hanem elég objektív jelek mutatnak rá. Például az agyunk mérete és főleg komplexitása https://hu.wikipedia.org/wiki/Emberi_agy, vagy az a tény, hogy vannak bonyolult gépeink. Ahol kicsit gondban vagyunk az pont a tintahalak és társaik, mert nekik alapvetően más felépítésű az agyuk, így nagyon nehéz összehasonlítani őket, ráadásul a viselkedésünk magas intelligenciát mutat.

Konkrét feladatokat nézva van pár olyan dolog, amiben egyes állatok jobbak nálunk, például a csimpánzoknak sokkal jobb a rövid távú memóriájuk, de általánosságban minden állatot alaposan megverünk. És a feladatokat sem teljesen önkényesen választjuk, hiszen alaposan megfigyeljük az állatok természetes viselkedését is, tehát észrevennénk, ha lenne olyan dolog, amit ők rutinszerűen megoldanak és mi nem vagyunk rá képesek.

Meteoreso
Meteoreso
2021. márc. 5. 9:25
#3

Tintahalak konkrétan a Kalmár nagyon okos állat, delfinnel mondják egy értelmi szintűnek , mégis ha megnézed az agya felépítést összehasonlítva másokkal az elég fura.

Szefmester
Szefmester
2021. márc. 4. 18:41
#2

Vajon ezt a kísérletet megcsinálták már olyan állattal amelyik jelbeszéddel kommunikálni tudott az emberekkel? Lehet ha elmagyarázzák mi a lényeg jobban teljesít mint az 50-130 másodpercig ami versenyképes az állatvilágban.

UjvariAdam
UjvariAdam
2021. márc. 4. 17:02
#1

szuper cikk volt, koszi szepen!

Vissza az oldal tetejére