Shop menü

A SZORZÓZÁRAS ARROW LAKE-S PROCESSZOROK SZERÉNYEBB MEMÓRIA-ÓRAJELEK ELÉRÉSÉRE LEHETNEK KÉPESEK

Erre az ASRock Z890 Taichi alaplapjának memória-kompatibilitási listája mutatott rá.
Víg Ferenc (J.o.k.e.r)
Víg Ferenc (J.o.k.e.r)
A szorzózáras Arrow Lake-S processzorok szerényebb memória-órajelek elérésére lehetnek képesek

Az Arrow Lake sorozat első 5 tagja éppen nemrégiben mutatkozott be, a velük kapcsolatos legfontosabb tudnivalókat ebben az írásunkban összegeztük. Első körben természetesen a szorzózár-mentes processzorok jelennek meg, amelyek kiválóan tuningolhatóak mind CPU, mind pedig RAM tekintetében, később azonban megérkeznek a szorzózáras változatok is, amelyek már sem „K”, sem pedig „KF” jelöléssel nem rendelkeznek.

Utóbbi modellek valamikor a CES 2025 környékén debütálhatnak, méghozzá az olcsóbb alaplapokra szánt 800-as sorozatú lapkakészletekkel karöltve. Ezeknél a processzoroknál szorzó-módosításon alapuló tuningra nem lesz lehetőség a processzor esetében, és a jelek szerint a memóriavezérlő is szerényebb képességekkel büszkélkedhet, hiszen jelentősen alacsonyabb maximális memória-órajelet támogat majd, ahogy arra az ASRock egyik friss alaplapjának terméktámogatási oldala is rámutat.

Galéria megnyitása

Az érdekességre éppen a napokban derült fény, amikor a Uniko’s Hardware munkatársai megtekintették az ASRock Z890 Taichi alaplaphoz tartozó memória-kompatibilitási listát. A hivatalos leírás alapján úgy tűnik, hogy az Arrow Lake-S generáció „K” és „KF” jelölésű modelljei, amelyek szorzózár-mentes kiépítésben érkeznek, akár DDR5-9066 MHz-es memóriamodulokat is kezelhetnek majd, míg a szorzózáras Arrow Lake-S processzorok esetében már csak DDR5-7200 MHz-ig lehet majd elmerészkedni. Ez összességében lehangolónak tűnhet elsőre, hiszen mégis csak egy felsőkategóriás alaplapról van szó, de igazából nem egy nagy meglepetés, hiszen hasonló különbségek a korábbi generációk képviselőinél is adódtak.

Nagy általánosságban a mai AMD és Intel processzorokhoz  a DDR5-6000 MHz- és DDR5-6400 MHz közötti effektív órajelű memóriacsomagok bizonyulnak ár/teljesítmény arány terén a legjobb választásnak, ami persze nem zárja ki, hogy ezeknél gyorsabb memóriakészleteket is használjunk, már amennyiben arra az adott alaplap és processzor is lehetőséget ad, hiszen a gyárilag meghatározott memória-órajeltől való eltérés tuning, amelynél nincs garancia a stabil működésre. Az Arrow Lake-S modelleknél gyárilag DDR5-6400 MHz-nél tetőzik a memória-támogatás felső szintje, az viszont egyelőre nem világos, hogyan reagál az architektúra a magasabb memória-órajlre, mennyire hatékonyan képes belőle profitálni, de majd erre is fény derül. DDR5-7200 MHz-es és DDR5-9066 MHz-es memóriacsomagok természetesen léteznek, így ezekkel is próbát lehet tenni, más kérdés, hogy nem biztos, az adott felhasználás alkalmával hoznak annyi teljesítményelőnyt, hogy megérje értük sokkal többet kifizetni.

Játékok alatt ezek jellemzően csak bizonyos területeken hoznak előrelépést, például a minimum FPS szintje megemelkedhet általuk egy picit, de nagy általánosságban komoly előrelépést nem hoznak. Az általános asztali alkalmazások esetében már más lehet a helyzet, egyebek mellett videóvágás vagy fájltömörítés esetén is hozhatnak némi extra sebességet a konyhára a gyors memóriamodulok, vagy éppen a gyors SSD-k, de a legfontosabb limitáló tényező továbbra is a processzor általános teljesítménye marad.

A gyorsabb rendszermemória kifejezetten kedvezően hathat az iGPU teljesítményére is, hiszen az nem rendelkezik dedikált memóriával, így a rendszermemóriára támaszkodik, vagyis annak sebessége meghatározó jelentőséggel bír. Az egyelőre nem derült ki, hogy játékok szempontjából mire képes az Arrow Lake-S generáció fedélzetén található iGPU, ami 4 darab Xe maggal büszkélkedik, hiszen a tesztek majd csak később, 2024. október 24-én jelennek meg.

Az a tény, hogy a szorzózáras Arrow Lake-S processzorok mellé nagy általánosságban csak lassabb memóriamodulok kerülhetnek, nem egy nagy tragédia, hiszen azokat a processzorokat jellemzően úgysem a drága Z890-es alaplapok mellé választják, hanem az olcsóbb középkategóriás modellek mellé, és jellemzően nem is a leggyorsabb memóriamodulokat pakolják melléjük, hanem azokat, amelyek ár/érték terén optimális választásnak minősülnek.

Noha a fenti különbségről érdemes tudni, az esetek többségében nem lesz túl nagy jelentősége az átlagfelhasználók és a költséghatékonyabb gamer PC-t építők körében; aki pedig a maximális teljesítményre vágyik, úgyis „K” vagy „KF” sorozatú processzort választ a Z890-es alaplap mellé, ha az Intel háza táján nézelődik. Ennél talán egy fokkal fontosabb szem előtt tartani, hogy az Intel új asztali platformja már DDR4-es memória-támogatás nélkül érkezik, azaz csak és kizárólag DDR5-ös memóriamodulokkal használható.

Neked ajánljuk

    Tesztek

      Kapcsolódó cikkek

      Vissza az oldal tetejére