A RYZEN 7 8700G NÉMI IGPU TUNINGGAL A 4 GB-OS GEFORCE GTX 1650-NÉL IS GYORSABB LEHET

Ehhez persze DDR5-8400 MHz-es memória-órajelre és 500 MHz-nyi iGPU-tuningra volt szükség, alap esetben ugyanis lassabb az iGPU, mint az említett videokártya.
Víg Ferenc (J.o.k.e.r)
Víg Ferenc (J.o.k.e.r)
2024. jan. 30. 19:02
A RYZEN 7 8700G némi iGPU tuninggal a 4 GB-os GeForce GTX 1650-nél is gyorsabb lehet

Az AMD végre valahára frissítette asztali APU egységeinek kínálatát, ahol eddig a RYZEN 5000G sorozatnak kellett állnia a sarat, igaz, a szóban forgó termékek eddig is elég jól teljesítettek, de már itt volt az ideje egy alapos frissítésnek. A RYZEN 5000G sorozat processzormagok terén ZEN 3 alapokra építkezett, ami manapság is ütőképes, viszont az iGPU még a VEGA korszak alapjaira épült, miközben a videokártyák piacán a harmadik RDNA generáció fut éppen.

A RYZEN 8000G sorozat tagjait éppen ezért nagy örömmel fogadta a piac, illetve azok a felhasználók is, akik költséghatékony PC építésében gondolkodnak, esetleg némi alkalmi játékkal karöltve. Utóbbi területen meglehetősen erősnek ígérkeznek az újdonságok ahhoz képest, hogy iGPU-val ellátott asztali APU egységekről van szó, legalábbis erre utaltak az AMD által bemutatott belsős mérések eredményei.

Galéria megnyitása

Az AMD RYZEN 8000G sorozat tagjai rövidesen, 2024. január 31-én forgalomba kerülnek, így már a részletes független tesztekre sem kell sokat várnunk. A javában készülő tesztek közül egy kínai videós bemutató már meg is jelent, ahol arra keresték a választ, mekkora hatást gyakorol a memória és az iGPU együttes tuningja az iGPU teljesítményére. Az alany egy RYZEN 7 8700G típusú APU egység volt, a RYZEN 8000G sorozat csúcsmodellje, ami összesen 8 processzormaggal és 16 szállal rendelkezik. Az iGPU ebben az esetben 12 CU tömböt oszthat be, vagyis 768 stream egységgel rendelkezik, amelyekhez 48 textúrázó, illetve 32 renderelő egység társul. A Radeon 780M típusú iGPU gyárilag 2900 MHz-es órajelen ketyeg.

Galéria megnyitása

A teszt során sor került egy kis tuningra, amelynek eredményeként az iGPU órajelét 2900 MHz-ről egészen 3400 MHz-ig sikerült megemelni, ami 500 MHz-es tuningot jelent. Mivel az iGPU kifejezetten érzékeny a rendszermemória sebességére, a DDR5-ös DRAM-ot is kezelésbe vette a tesztelő, így egészen DDR5-8400 MHz-es órajelig sikerült eljutni. A monolitikus felépítésű APU egység jobban tuningolható memóriavezérlőt kapott, mint a RYZEN 7000-es sorozat fedélzetén található megoldás, ami az I/O lapkán foglal helyet, így az új APU egységek a memóriatuningban utazók számára is érdekesek lehetnek, már amennyiben mindenképpen AMD processzor köré épített rendszerrel szeretnének dolgozni.

Az említett tunign hatására a RYZEN 7 8700G igen impresszív sebességnövekedést mutatott fe 3DMark TimeSpy alatt, ugyanis 3293 pont helyett immár 3848 pontot tudott elérni, azaz 7 ponttal felülmúlta a 4 GB-os GeForce GTX 1650 teljesítményét, ami egy belépőszintű videokártya.

Hírlevél feliratkozás
A feliratkozással elfogadom a Felhasználási feltételeket és az Adatvédelmi nyilatkozatot.

13 hozzászólás

A komment írásához előbb jelentkezz be!
enisherpa
enisherpa
2024. febr. 3. 1:08
#4

A 8600G jobb vételnek tűnik, mint a 8700G. Pár évig elketyeg, utána meg mellé teszel egy használt videokártyát, amivel még pár évig elmegy.
Meg is venném május körül, ha tavaly nem vettem volna egy 5600G-t.

M4k!!!
M4k!!!
2024. febr. 1. 9:07
#3

8700g- nél igazából az a baj hogy nem lehet mellé rendes videókártyát tenni.. Az a  8lane PCIe 4.0 x16 elég halvány..... Így mind ár, mind jövőálság szempontjából gyenge. Csak az ultra mini, energiatakarékos buildekbe éri meg megvenni, ez pedig elég szűk profil.

Busterftw
Busterftw
2024. jan. 31. 16:59
#2

Gyorsabb lehet, csak a tesztek alapjan nem az.

hcsa
hcsa
2024. jan. 31. 12:56
#1

Apró probléma, hogy a Hardware Unboxed tesztje szerint a 8700G-vel jelenleg árban kb. megegyező i3-12100 + Radeon 6600 nagyjából kétszer gyorsabb volt játékok alatt.

Armi1P
Armi1P
2024. febr. 1. 9:44

@thestock Régen én sem hittem el, hogy nagyon sok embernek nem az a fontos egy bizonyos termékben, mint nekem, pedig hát egyértelmű, hogy körülöttem forog a világ. Nem is értem, hogy miért is gyártanak olyan termékeket, amit én nem vennék meg, mivel tudom, hogy ilyenre senkinek nincsen szüksége.

Vissza az oldal tetejére