A poszméhek aligha nevezhetők a természet legkecsesebb teremtményeinek, de mint nemrégiben kiderült, meglepően jó ritmusérzékkel rendelkeznek. A szőrös rovarok nemcsak felismerik a ritmust, hanem képesek azonosítani az egyező mintázatokat akkor is, ha a kutatók megváltoztatják a tempót – derül ki a Science oldalain nemrégiben megjelent kutatásból. Ez az első alkalom, hogy ezt a képességet néhány emlős és madár kivételével más állatcsoportnál is dokumentálták.
„Ez egy váratlan, gyönyörű felfedezés” – mondja Henkjan Honing, az Amszterdami Egyetem zenei kognícióval foglalkozó kutatója, aki nem vett részt a vizsgálatban. A poszméhek agya nagyon kifinomult műveletekre képes, ami egészen lenyűgöző, teszi hozzá Peter Cook, a New College of Florida viselkedéskutatója, aki szintén nem vett részt az új kutatásban.
A rovarok egy részéről, beleértve a tücsköket és a szentjánosbogarakat is, régóta ismert, hogy képesek utánozni más egyedek ciripelésének és villogásának ritmusát. De azt, hogy az azonos ritmusokat különböző tempók mellett felismerjék – amit flexibilis ritmusérzéknek neveznek –, a szakértők mostanáig olyan bonyolult mentális feladatnak tartották, amelyhez nagy méretű agy szükséges. A méhek figyelemre méltó kognitív képességei – köztük az egyszerű eszközhasználat és a társas tanulás – ihlette meg Zijie Zenget, az SMU kutatóját és kollégáit, akik úgy döntöttek, hogy a méhek ritmusérzékét és ritmusokra adott reakcióit fogják vizsgálni.
A szakértők ennek érdekében poszméheket helyeztek egy kis dobozba, amelyben két kicsi, fejjel lefelé fordított, átlátszó pohár volt, mindkettőben egy-egy zöld LED-del. A fények rövid, ismétlődő mintázatok szerint villogtak: például hosszú, hosszú, rövid, rövid – vagy hosszú, rövid, hosszú, rövid. Az egyik sorozat jutalmat jelezett – a pohár tetején egy cukros vízfoltot –, míg a másiknál elmaradt a csemege. A méhek először is megtanulták megkülönböztetni a két ritmust. Ezt követően nagyobb valószínűséggel szálltak le a jutalommal kecsegtető pohárra, még akkor is, ha nem volt rajta cukor.
Ezután a kutatók felgyorsították, majd lelassították a villogás tempóját – a méhek pedig továbbra is felismerték a cukorral társított ritmust, és a megfelelő pohárra szálltak le. Az eredményekről beszámoló tanulmány társszerzője, Cwyn Solvi, szintén az SMU kognitív neuroetológusa, így foglalta össze a kísérletet: „Képzeljük el, hogy egy dalt hallgatunk, és az lelassul vagy felgyorsul, mégis felismerjük. Ez nem azért van, mert egyetlen részletet megjegyeztünk belőle, hanem mert felfogtuk a teljes struktúrát.”
Az új vizsgálat fontos adalékkal járul hozzá az állatok zenei képességeivel kapcsolatos, egyre bővülő tudásunkhoz. Korábban egyes szakértők azt feltételezték, hogy egyes zenei képességek, például a ritmus felismerése, a vokális tanuláshoz vagy a nyelv elsajátításához kapcsolódnak, és csak az emberekre, valamint néhány madárra és emlősre korlátozódnak. De a különféle nem vokális fajok kapcsán felhalmozódó bizonyítékok arra utalnak, hogy a ritmusérzéknek alapvetőbb céljai lehetnek.
A szakértők egyelőre nem tudják, miért képesek a méhek felismerni a változó tempókat, de a tanulmány társszerzője, Andrew Barron, a Macquarie Egyetem összehasonlító idegtudósa megjegyzi, hogy valószínűleg a méhek komplex társadalmi struktúrái alakíthatták ki ezt a viselkedést. „A ritmusok mindenütt jelen vannak a méhek természetes világában, és a környezettel való interakciók nagy része az ismétlődő mintázatok felismeréséről szól” – mondja a szakértő.
