Az egyre gyakoribbá váló szélsőséges hőmérsékleti viszonyok világszerte sokakat fenyegetnek, és nem csak az emberek vannak veszélyben. A Proceedings of the Royal Society B című folyóiratban nemrégiben megjelent tanulmányukban würzburgi kutatók kimutatták, hogy a hőhullámok súlyosan veszélyeztethetik a poszméhek azon képességét, hogy kiszagolják a virágokat, amelyekből táplálkoznak. Az eredmény előrevetítheti, hogy az éghajlatváltozás hogyan hathat a beporzók populációira – és az ezekre támaszkodó emberi iparágakra.

„Az eredmények elég egyértelműek: a hőhullámok hatással vannak a poszméhek fiziológiájára” – mondja Coline Jaworski, a francia Nemzeti Mezőgazdasági, Élelmiszer- és Környezetvédelmi Kutatóintézet terepi ökológusa, aki nem vett részt az új vizsgálatban. És ha ezek a méhek nem találják meg hatékonyan a táplálékukat, az katasztrofális hatással lehet az általuk beporzott növényekre. „Ha a beporzók néhány napig nem jönnek, akkor nincs beporzás, nincsenek magok, és nincsenek utódok – ennyi volt” – teszi hozzá.

A poszméheknek köszönhetjük az asztalunkon megjelenő zöldségek, gyümölcsök, diófélék és hüvelyesek nagy részét. A méhek porozzák be az élelmiszer-ellátásunk mintegy egyharmadát kitevő növényeket. A méhpopulációk mérete mégis évek óta csökken, és a legtöbb kutató szerint ennek két fő oka van: az élőhelyek elvesztése és az éghajlatváltozás.

A tavalyi volt a legforróbb év, és az elmúlt évtizedekben az éghajlatváltozás következtében a hőhullámok – a napokig tartó, fullasztó hőséggel járó időszakok – egyre melegebbé és gyakoribbá váltak. A kutatók az éghajlatváltozás egyes hatásait összefüggésbe hozták a méhek számának csökkenésével. Az aszályok csökkenthetik a virágok virágpor- és nektártermelését, a szélsőséges hőség pedig a virágok illat- és nektártermelését is csökkentheti. A szélsőséges hőség és a heves esőzések továbbá megzavarhatják a méhek táplálékkeresési szokásait.

Érthető, hogy a poszméhek, amelyek nagy magasságokban és magasabb szélességi körökön való életre specializálódtak, és olyan hideg régiókhoz is alkalmazkodtak, mint az Északi-sarkvidék és az Alpok, nehezen viselik a melegebb hőmérsékletet. Sabine Nooten, a würzburgi Julius Maximilians Egyetem rovarökológusa azonban pontosan fel akarta tárni, hogyan hatnak a növekvő hőmérsékletek e beporzók fiziológiájára.

A poszméhek a látásukat használják a virágok felkutatására, csápjaikat pedig arra, hogy kiszagolják és felkutassák a „legjobb” virágokat a mezőn belül, amelyből táplálkoznak. A méhek csápjaiban lévő receptorok befogják a virágok illatmolekuláit, majd elektromos jelet küldenek az agyukba, hogy meg tudják ítélni, melyik virágot kell meglátogatniuk. „Olyan, mintha elsétálnánk egy étterem mellett, szaglásunk révén döntenénk, hogy ez egy jó konyha vagy sem” – mondja Nooten.

Annak vizsgálatára, hogy a hőség befolyásolja-e a poszméhek szaglási képességeit, a kutató és csapata 190 rovart tesztelt két, Európában gyakori fajból: vadon fogott Bombus pascuorum és egy kereskedelmi méhészetből származó B. terrestris rovarokat. A kutatók minden egyes poszméhet egy 50 milliliteres csőbe helyeztek, és hőhullámot szimuláltak azzal, hogy a csőben közel 3 órán keresztül 40 °C-ra emelték a hőmérsékletet. Miután a méheket hőhatásnak tették ki, eltávolították a csápjaikat, és egy apró üvegcsőbe helyezték azokat, amelyhez egy elektródát erősítettek, hogy megmérjék az elektromos reakcióikat. (A csápok az eltávolítás után még egy ideig elektromosan aktívak maradnak.) A csápokat három, a virágokban általánosan megtalálható illatanyag – az ocimén, a geraniol és a nonanal – mintáinak tették ki. A hőhatás mindhárom illatanyag esetében jelentősen csökkentette a csápok válaszát, néha akár 80%-kal is, számoltak be a kutatók.

Az illatokra adott fiziológiai válasz tesztelése igazán okos módja volt annak, hogy elkezdjük felgöngyölíteni ezt a beporzó-virág rejtélyt, mondja Sandra Rehan, a Yorki Egyetem molekuláris ökológusa, aki nem vett részt a vizsgálatban. A kutató szerint ez egy fontos első lépés ahhoz, hogy valóban lássuk, hogy mik az okai a méhek számának csökkenésének.

A legtöbb esetben a hőnek kitett poszméhek csápjai nem tudták visszanyerni a szagválaszukat, még akkor sem, ha a kutatók azután távolították el és tesztelték ezeket, miután a méhek 24 órán át hűvösebb hőmérsékleten pihentek. Ez azt sugallja, hogy a hőhullámok poszméhekre gyakorolt hatása hosszú távon is fennállhat, ami eléggé aggasztó, mondja Nooten. A vadon élő faj, a B. pascuorum az új kísérletekben ráadásul kevésbé tűnt ellenállónak a hőséggel szemben, mint a B. terrestris. És mindkét faj esetében a nőstény dolgozók – amelyek a kolónia táplálékának begyűjtéséért felelősek – tűntek a legérzékenyebbnek a hőségre.

A jövőbeni vizsgálatoknak más méhfajok és beporzók, például a zengőlegyek hasonló hőkárosodását kellene vizsgálni. Jaworski szerint ezek némelyike a poszméheknél nagyobb veszélynek lehet kitéve a szélsőséges hőség okozta károk miatt. A poszméhek képesek szabályozni a hőmérsékletüket, és kolóniákban élnek, amelyekben táplálékot raktároznak. Más beporzók, például az ácsméhek magányosan élnek, így néhány nap táplálék nélkül végzetes lehet számukra, mondja a szakértő.