A biofluoreszcencia jelensége régóta ismert a halak, a kétéltűek, a hüllők, a madarak, de egyes mikroszkopikus élőlények között is, az emlősök körében azonban meglehetősen ritkának számít ez a képesség. Eddig csak az oposszumok, a repülő mókusok és a kacsacsőrű emlősök körében észleltek ilyet a szakértők, illetve egy most megjelent tanulmány szerint az ugrónyulak is ennek a szűk körnek a tagjai. Ha ugyanis ultraibolya fény éri barnás szőrüket, vörös, narancs és rózsaszín árnyalatú foltok jelennek meg rajtuk.

Az ugrónyulak nevük ellenére nem tartoznak a nyulak közé, hanem rendszertanilag rágcsálókhoz sorolódnak, azon belül is a pikkelyesfarkúmókus-féléket gazdagítják. Külsőre leginkább kistestű kengurukra emlékeztetnek, és Afrika déli részén elterjedtek, ahol elsősorban növényekkel és rovarokkal táplálkoznak. A rágcsálók éjszaka aktívak, és rendkívül óvatosak: gyűjtögetés közben sosem merészkednek túl messzire föld alatti kotorékuktól. És ahogy az új kutatás igazolja, világítanak a sötétben, aminek oka egyelőre ismeretlen.

A tanulmányt jegyző amerikai kutatócsoport olyan tagokból áll, akik kulcsszerepet játszottak a többi biofluoreszcens emlős azonosításában, és véleményük szerint az ugrónyulakkal újabb megerősítést nyert az a feltevés, miszerint a fluoreszcenciának fontos, és valószínűleg a jelenleg ismertnél sokkal elterjedtebb szerepe lehet az éjszaka aktív emlősök életében. A kutatók 2018–2019 folyamán végzett vizsgálataik alapján akadtak először a potenciális biofluoreszcencia nyomára, amit egy részletes, immár célzottabb kutatás követett. Ennek során 14 múzeumi preparátumot és 6 fogságban tartott ugrónyulat vizsgáltak meg.

A vizsgálatok szerint UV-fénnyel megvilágítva az állatok bundáján rózsaszín, narancs és vörös foltok jelennek meg, amelyek szokatlan módon elég szabálytalan elrendezésűek, és elsősorban a fejen, a lábakon, az állatok hátsó felén és farkán tűnnek fel. A foltok 500, illetve 650 nanométeres megvilágítás mellett fluoreszkálnak a legerősebben, ilyenkor a színek kifejezetten élénkek és ragyogóak.

A színek szőrszálakban található porfirin vegyületeknek köszönhetők, ilyen alapú biolumineszcenciát pedig eddig csak tengeri gerinctelenekben, madarakban és férgekben észleltek. A vizsgálatok szerint a biolumineszcencia mértéke független az állatok nemétől, ami azt sugallja, hogy nem a párosodásban lehet szerepe.

Hogy pontosan mi a célja a világító foltoknak, az egyelőre rejtély, bár a kutatóknak vannak ötleteik. Az ugrónyulak életük javát magányos gyűjtögetéssel töltik, jellemzően nyílt terepeken, így fokozottan ki vannak téve a ragadozók támadásának. A szerzők szerint lehetséges, hogy a gyakran az ultraibolya tartományban is érzékeny látású ragadozókkal szemben a foltok valamiféle álcaként szolgálnak. Hogy ez tényleg így van-e, annak feltárásához ugyanakkor további vizsgálatokra lesz szükség, ahogy annak felderítéséhez is, hogy a biolumineszcencia mennyire elterjedt más éjszaka aktív emlősöknél.