A NOTEBOOKOK GYÁRTÓINAK KIHÍVÁST JELENT, HOGY ELVIGYÉK A TÖMEGTERMELÉST KÍNÁBÓL

A problémák között szerepel a beszállítói lánc kialakítása, a megfelelően képzett szakemberek toborzása, illetve az is, hogy az átállás igen-igen drága folyamat.
Víg Ferenc (J.o.k.e.r)
Víg Ferenc (J.o.k.e.r)
2023. okt. 9. 6:02
A notebookok gyártóinak kihívást jelent, hogy elvigyék a tömegtermelést Kínából

Az egyes nyugati nagyvállalatok éppen azon dolgoznak, hogy elvigyék Kínából PC-gyártó kapacitásuk egy-egy jelentősebb részét, ahogy az a korábbi információk alapján már nem titok. Az elsődleges oka a költözésnek az, hogy a Kína és az Amerikai Egyesült Államok között zajló kereskedelmi háború negatívan érint a Kínában tevékenykedő nyugati vállalatokat, ezzel egy időben pedig kiszámíthatatlan helyzetet is teremt számukra, ilyen körülmények között pedig nehéz teljesíteni. Problémát okoz az is, hogy a kínai munkabérek emelkedése miatt egyre drágább a gyártás Kínában, plusz az ország a nyugati szankciókra válaszul egyes nyersanyagok elérhetőségét is korlátozhatja a nyugati vállalatok számára, ami további bizonytalanságokat eredményez.

A DigiTimes szerint az is problémát jelent, hogy a termelést eléggé nehéz egyik helyről a másikra átköltöztetni, rengeteg a buktató, és olcsónak sem nevezhető a folyamat. A Dell pont emiatt került nehéz helyzetbe, a vállalat ugyanis Kínából Vietnámba szeretné átvinni notebook tömegtermelésének egy részét, ám a folyamat több fronton is nehézségekbe ütközött. Az átállás során megfelelően képzett munkaerőre van szükség a másik helyen, de ezzel együtt a logisztikát is meg kell oldani, valamint megfelelő beszállítói láncra is szert kell tenni annak érdekében, hogy a termelés zökkenőmentes lehessen.

Galéria megnyitása

Mivel a globális ellátási lánc már így is maximális teljesítménnyel dolgozik és itt a beszállítói szerződések jellemzően több évre szólnak, nehéz egy „új kliensnek” bekerülni a láncba, hiszen az már amúgy is teljesítőképessége határán dolgozik. Az egyik lehetséges megoldás az lehet, hogy a Dell magasabb árakat kínál a beszállítóknak, ám az emelkedő bekerülési költségek végül a termékek drágulásához vezetnek, ami a piaci részesedés csökkenését okozhatja, hiszen ha a vetélytársaktól olcsóbban is meg lehet szerezni ugyanazt a konfigurációt, a vásárlók pénztárcájukkal fognak szavazni. Kifejezetten nehéz feladat például az is, hogy a tömegtermelést segítő helyi szakembereket vagy átvigyék az új helyre, vagy megfelelően képzett gárdát toborozzanak helyettük.

A nehézségek ellenére egyre több gyártó gondolja úgy, a bizonytalan geopolitikai helyzet miatt érdemes átmozgatnia tömegtermelésének egy részét egyéb térségekbe, ugyanis bizonytalanság közepette nehéz vinni az üzletmenetet, illetve az sem pozitívum, hogy bármikor beüthet egy olyan krach, ami miatt veszélybe kerülhet a Kínán belüli működés.

A nyugati cégek éppen ezért próbálnak új, vagy átalakított beszállítói láncokat létrehozni a félvezetőiparban, amelyek nyugat-centrikusak. Az elsődleges cél, hogy ezekre a beszállítói láncokra ne legyen hatása a kínai kontrollnak, ám ezt elég nehéz kivitelezni egy olyan iparágban, ahol Kína több szempontból is fontos, például a ritka földfémek miatt. Az efféle törekvések eredményeként idővel két beszállítói lánc jöhet létre: az egyik kelet-, a másik nyugat-centrikus lehet, ám mindkettő ugyanazokat a nyersanyagokat használhatja, teljesen eltérő gyártástechnológiák mellett. Egy efféle átállás persze nem megy egyik hónapról a másikra: több milliárd dollárba és több évbe kerülhet egy megfelelő beszállítói lánc kiépítése, és teljes függetlenséget így sem igazán lehet elérni, hiszen néhány nyersanyag terén Kína fontos szerepet tölt be globálisan, így esetenként kifejezetten nehéz kihagyni az egyenletből.

Hogy mi lesz a nyugati vállalatok átállási szándékából? Idővel kiderül, az viszont biztos, hogy nem lesz egyszerű feladat már az sem, ha csak részben teszik át egyes termékeik tömegtermelését egyéb országokba, például Vietnámba vagy Indiába.

Hírlevél feliratkozás
A feliratkozással elfogadom a Felhasználási feltételeket és az Adatvédelmi nyilatkozatot.

23 hozzászólás

A komment írásához előbb jelentkezz be!
EpicTroll
EpicTroll
2023. okt. 9. 20:10
#5

Indiába tárt karokkal várják őket :-) Mostanában az a trendi.

Mosdatlan_falusi
Mosdatlan_falusi
2023. okt. 9. 11:05
#4

Mókás a főkép egy 100%-ban kínai tulajdonú gyártó laptopjával.

humaniod
humaniod
2023. okt. 9. 11:03
#3

A hozzászólások alapján azt gondolná az ember, hogy mi nem is annyira akartuk ezt a rendszerváltás dolgot... a kommunista tempó eluralkodott pár ember elméjén.

Szefmester
Szefmester
2023. okt. 10. 18:43

@solenbt Az a rendszerváltás is csak porhintés volt...
"„Tudja, én a nyolcvanas években nem a diktatúra ellen harcoltam. Hanem azok ellen harcoltam, akik csinálták a diktatúrát." mondá a mi urunk a hamis úr 2012. évében...

Nem a rendszerrel volt baja, hanem hogy nem ő volt a főnök...

Bootman
Bootman
2023. okt. 9. 9:24
#2

Nagyon is jól teszi Kína, hogy a sarkára állt. Itt volt az ideje, hogy ne hagyják magukat kizsákmányolni.

Milyen érdekes, hogy addig nem sírt a szájuk, míg csak a profitot kellett számolni, amit az éhbérért foglalkoztatott munkások termeltek nekik...

Mosdatlan_falusi
Mosdatlan_falusi
2023. okt. 11. 7:23

@Bootman az ugye megvan, hogy a kínai munkást ugyanúgy kizsákmányolják majd, csak most nem az amerikai pénzesbácsi fogja, hanem a kínai pénzesbácsi, aki pontosan ugyanakkora gennyláda, mint a jenki eredetije, csak ő folyton hunyorít.

marc23
marc23
2023. okt. 9. 7:32
#1

Ugye ugye, a kabzsisag most ut vissza! Anno kiszerveztek mindent kinaba m egy tal rizsert eldolgoztak, most meg, h nem ugy ugral kina ahogy ezek akarjak, mar nyuszitenek! Amerikaba detto!  Semmit nem szabadott volna kiszervezni kinaba es akkor nem lenne gond sem allatasi lancal sem, munkassal, sem azzal, h kina mar a sajat labara allt, de hat ugye a profit?!

humaniod
humaniod
2023. okt. 10. 16:32

@solenbt "ha nem demokratizálódik, és nem mozdul el a jogállamiság irányába"
Tehát amíg van rajtuk profit, addig nincs velük ilyen probléma. Nyugati lózung.

"Kínát egyre inkább szeretnék átterelni egy másik csapásra"
Tereli az önmagát szépen. A nyugati gőg miatt sokan nem veszik észre a nyugaton kívüli világ felébredését.

Vissza az oldal tetejére