1. oldal

Paul James klinikai genetikus 2010-ben olyan helyzetben találta magát, amilyennel korábban még nem volt dolga. Bár pályája során számos érzékeny témát kellett megvitatnia pácienseivel, ebben az esetben különösen érdekes fordulatothoztak egy vizsgálat eredményei, amelyek ráadásul nem is valamilyen kellemetlen genetikai problémára, hanem beteg nemével kapcsolatos ellentmondásos helyzetre derítettek fényt.

Az ausztrál orvost felkereső 46 éves állapotos hölgy magzatvízvizsgálatra érkezett a klinikára, ami a baba genetikai rendellenességeinek kiszűrésére szolgál. A magzat a legjobb egészségnek örvendett, az anya eredményeivel azonban valami nem volt rendben, így James további vizsgálatokat rendelt el, amelyek valami egy egészen rendkívülit tártak fel. A páciens teste két különböző eredetű sejtből állt, amelyek feltehetően két, még az anyaméhben, a magzati fejlődés korai szakaszában összeolvadt ikerből származhattak. A dolog igazi érdekessége azonban csak ez után következett: kiderült ugyanis, hogy az egyik sejtcsoport két X kromoszómát hordoz, a másik viszont egy X-et és egy Y-t. A harmadik gyermekét váró hölgy tehát élete ötödik évtizedében megtudta, hogy testének egy jelentős része kromoszomális értelemben hím nemű sejtekből épül fel.

Ahogy a fenti példából is kitűnik, a nemiség problémája jóval bonyolultabbannál, mint amilyennek első pillantásra tűnik, és ez még akkor is igaz, ha a kérdést kizárólag a biológiai nemre vonatkoztatjuk, és a nemi identitást nem vonjuk bele problémába. Hosszú ideig úgy tűnt, hogy a biológiai nem milyensége egyszerűen az Y kormoszóma jelenlététől függ: ha ez megvan, akkor férfiről, ennek hiányában pedig nőről beszélünk.

Rögtön problémába botlunk azonban, ha a nemi szervek alapján próbálkozunk meghatározással, ezek ugyanis nem minden esetben egyértelműsítik a nemet. Az úgynevezett interszexuális anatómia számos különböző állapotot takarhat, amelyek közös vonása, hogy az elsődleges, illetve a másodlagos nemi szervek alapján nem dönthető el egyértelműen az illető biológiai neme. Egyes szakértők szerint ez az állapot sokkal gyakoribb, mint gondolnánk, és az interszexualizmus valamilyen formájában minden századik ember érintett.

Ha az anatómiát és a genetikát egyszerre igyekszünk tekintetbe venni, a nemek közti határvonalak még inkább elmosódnak. A szakértők több különböző gént is azonosítottak, amelyek megszokottól eltérő változatai az interszexualizmus különféle formáinak kialakulásához vezethetnek, és közben arra is fényt derítettek, hogy ezen gének aktuális mintázata mindenkiben befolyásolja a nemiség alakulását. A genomszekvenálás legújabb módszereinek köszönhetően az is egyre egyértelműbbnek látszik, hogy gyakorlatilag mindannyian eltérő génkészletekkel rendelkező sejtek halmazából állunk össze.

A mozaicizmus legegyszerűbb esetét az jelenti, hogy néhány sejtes állapotunkban egyik sejtünk olyan radikális mutáción esik át, amelynek eredményeként a belőle származó további sejtek alapjaiban térnek el a szervezetet felépítő többi sejttől. Némileg komplikáltabb formája a mozaikoknak a kimérizmus, amikor a szervezet kettőnél több ivarsejtből jön létre. Ez megtörténhet a megtermékenyítés során, illetve később is, és sokkal gyakoribb, mint gondolnánk.

Nem kell feltétlenül olyan drámai dologra gondolni, mint a méhben tartózkodó ikrek korai összeolvadása: az ikerterhességek során nagyon gyakori, hogy az egyik magzat sejtjei a másikban kötnek ki, és a vizsgálatok alapján ugyanilyen cserék az anya és a magzat közt is gyakorta megtörténnek. A szakértők mai álláspontja szerint minden olyan nő, aki volt már terhes kimérának tekinthető, mivel a gyermek születése után csaknem mindig hátrahagy néhány sejtet anyja testében, amelyek aztán a szervezet legkülönbözőbb pontjain köthetnek ki.

Mozaikosságunk azt is jelenti, hogy egyes sejtjeink nemi kromoszómái nem feltétlenül vannak összhangban a testünk többi részét jellemző nemmel. Egyes szakértők úgy vélik, hogy akár az is elképzelhető, hogy viselkedésünket, és ezen belül nemi identitásunkat is közös erővel határozzák meg a különböző nemű sejtek, molekuláris kölcsönhatások bonyolult hálózata révén vezérelve a teljes rendszert. „Úgy vélem, hogy a férfi és a női kategóriákon belül jelentős sokféleség tapasztalható, és mivel ezek a kategóriák részben átfedik egymást, egyes embertársaink nem tudják egykönnyen elhelyezni magukat az egyik vagy a másik nemben” – mondja John Achermann, a University College London nemi fejlődést tanulmányozó kutatója.

Ezeket felfedezéseket persze nem könnyű beilleszteni egy olyan világképbe, amely gyakorlatilag egészen mostanáig egy bináris rendszerben határozta meg a nemet. Nagyon kevés olyan jogrendszer létezik a világon, amely elismeri a két kategórián túli lehetőségek létezését a nemiség kérdésében, a női vagy férfi kategóriába sorolódás ugyanakkor rengeteg dolgot meghatározhat az adott személy jogaitól kezdve társadalmi státuszáig.

Ahogy Arthur Arnold, a Kaliforniai Egyetem biológiai nemi különbségeket vizsgáló kutatója megállapítja, a kettős tagolással az a fő probléma, hogy ha köztesnek tűnő állapottal találkozunk, rögtön ezt is igyekszünk besorolni valamelyik kategóriába, és közben igyekszünk felderíteni, hogy pontosan hol húzódik a két csoport közti határ. Ez pedig nagyon nehéz probléma, hiszen egyrészt egyáltalán nem biztos, hogy van ilyen határ, másrészt a nemiség több különböző szempontrendszer szerint is meghatározható.

A két nem közti, felnőtt korban oly egyértelműnek tűnő fizikai különbségek a fejlődés korai szakaszában korántsem nyilvánvalóak. Az 5 hetes emberi embrióban még mindkét anatómiai nem kialakításának lehetősége ott rejlik. A gonádtelepek az ősvese elülső felszínén, a felszíni hám megvastagodásából jönnek létre. Az ősivarsejtek azonban nem itt, hanem a szikzacskó falában alakulnak ki, és csak a 6. héten vándorolnak be a gonádtelepekbe, amelyek fejlődése ezen a ponton kezd különválni a két nem tagjaiban, vagyis a hím nemű magzatokban a herék, a lányokban a petefészkek alakulnak ki a páros telepekből.

A gonádtelepekkel együtt két csőpár is megjelenik, amelyekből később a belső nemi szervek alakulnak ki. Amikor a gonádtelepek elköteleződnek a nemi fejlődés egyik irányába, hím nemű magzat esetén tesztoszteront és egy másik hormont, az úgynevezett Müller-féle inhibitor faktort kezdenek termelni, amelynek hatására az egyik csőpár tagjai, a Müller-csövek elsorvadnak, a másikakból, a Wolff-csövekből pedig elkezd kialakulni a mellékhere, az ondóvezeték és az ondóhólyag. Az említett hormonok hiányában a Müller-csövek indulnak fejlődésnek, és belőlük kialakulnak a petevezetékek, majd alsóbb szakaszaik összeolvadása révén a méh, és a hüvely felső kétharmada.

2. oldal

A Wolff-cső fejlődése tesztoszteron nélkül nem folytatódik, de nem is sorvad el, hanem eredeti nagyságában húzódik a petevezetékek és a hüvely mellett. Szintén elsődlegesen a tesztoszteron termelődése vagy annak hiánya határozza meg a külső nemi jellegeket: a hormon jelenlétében hím nemi szervek, tesztoszteron nélkül pedig női nemi szervek fejlődnek ki. A hormonok aztán a pubertás idején újra fontos szerepet kapnak, hiszen ezek indítják be a másodlagos nemi jellegek, például a mellek vagy az arcszőrzet növekedését.

Az említett folyamatokban történő legkisebb eltérés is óriási hatással lehet a végeredményre, és ezzel illető nemi meghatározottságársa is. Különféle génmutációk, illetve a hormonműködés varianciái nyomán elképzelhető, hogy Y kromoszómát hordozó magazatokban tipikus női nemi szervek alakuljanak ki, de ennek ellenkezője is megeshet.

A kutatók hosszú évekig úgy hitték, hogy a magzatok nemi fejlődése során a női vonal jelenti az „alapprogramot”, és ahhoz, hogy az embrióból hím nemű ember fejlődjön ki az kell, hogy az Y kromoszóma jelenlétében egy gén aktiválódjon, egyetlen kapcsoló átállítása révén beindítva az ehhez szükséges többi folyamatot. 1990-ben úgy tűnt, hogy azonosítottákis ezt a bizonyos gént, amely gyakorlatilag eldönti, hogy a gonádtelepek petefészkekké vagy herékké kezdenek fejlődni. Az SRY nevű gén meghatározó jellegét az is alátámasztotta, hogy azon egyének, akik két X kromoszómát hordoznak, de valamilyen okból megtalálható sejtjeikben az Y kromoszóma vagy annak egy darabkája is, és ezen az SRY gén, férfi nemi szervekkel rendelkeznek.

Az ezredforduló környékén aztán elkezdtek felfedezni olyan géneket is, amelyek a petefészkek fejlődését segítik elő, és cserébe elnyomják herék kialakulását. Az egyik ilyen gén, a WNT4 extra másolatainak jelenléte az XY nemi kromoszómákkal rendelkezőkben a megszokottól eltérő nemi szervek kialakulásához vezethet, kifejlődhet például bennük egy kezdetleges méh és a petevezetékek is. 2011-ben arra is fény derült, hogy amennyiben a petefészek fejlődésének egyik kulcsfontosságú hormonja, az RSPO1 nem működik megfelelően, az XX kromoszómájú egyénekben úgynevezett ovotestisek alakulhatnak ki, vagyis olyan ivarmirigyek, amelyek a petefészek és a here szöveteit egyaránt tartalamzzák.

Mindezen felfedezésekből egyre inkább úgy tűnt, hogy a korábban felvázolt kép nem teljesen fedi a nemi fejlődés alakulását. Azt a kérdést, hogy egy adott magzatban milyen nemi szervek fejlődnek ki, nem egy vagy két hormon hiánya vagy jelenléte dönti el, hanem egy olyan versengés, amely két eltérő célú génaktivitási hálózat között zajlik le. Ebben a hálózatban pedig a legkisebb változtatások is azt eredményezhetik, hogy a kromoszómák által sugallttól nagyon eltérő nemi szervek és jellegek alakulnak ki.

Ami még érdekesebb, egyes jelek arra utalnak, hogy a versengés nem zárul le a nemi szervek kialakulásával. Egereken végzett kísérletek alapján úgy tűnik, hogy az ivarmirigyek identitásuk megőrzése érdekében folyamatos, egész életen át tartó molekuláris megerősítéseket igényelnek a szervezet részéről. Felnőtt egerekben egyes gének ki- vagy bekapcsolásával elérhetőpéldául, hogy a petefészek sejtjei a hímivarsejtek fejlődésében kulcsszerepet játszó Sertoli-féle dajkasejtekké, a here sejtjei pedig petesejtekké alakuljanak át.

Az ivarmirigyek ráadásul nem az egyedüli felelősei a nemiség alakulásának. Az interszexualitás több formája is arra vezethető vissza, hogy egy, az ivarmirigyek által célba vett sejtcsoport nem reagál a szokásos módon a hormonális jelekre. A teljes androgén-érzéketlenség (CAIS) például azt jelenti, hogy az illető sejtjei teljesen „süketek” a hím nemi hormonokra, mivel nem működnek az ezek észleléséhez szükséges recepetoraik. Az ilyen állapotú genetikai férfiakban a herék kifejlődnek, külső nemi szerveik azonban nőiek lesznek, és a pubertás során is női nemi jellegek alakulnak ki bennük, menstruációjuk azonban petesejtek hiányában sosem indul be. A CAIS a nők esetében is következményekkel jár, hiszen a nemi szőrzet kialakulásához például hím nemi hormonokra van szükség.

A jelenleg interszexuálisként számon tartott állapotok viszonylag ritkák, 4500-ból mindössze egy embert érintenek, egyre több kutató gondolja azonban úgy, hogy ha a kisebb anatómiai varianciákat is belevennék a kategóriába, az emberiség egy százaléka esetében problémákba ütközne a két nem valamelyikébe történő egyértelmű besorolás. A jelenleg ismert, a szokásostól enyhén eltérő varianciák, például amikor a húgycső a férfiakban nem a hímvessző végén nyílik, hanem az előtt, vagy a hímvessző mögött, ráadásul nem is fedik le a teljes lehetséges spektrumot.

A kilencvenes évek óta a kutatók több mint 25 olyan gént azonosítottak, amelynek bizonyos változatai a nemi kromoszómáktól eltérő nemi szervek és jellegek kialakulását eredményezhetik. Az új generációs szekvenálási eljárások alapján ezen géneknek a vártnál sokkal több különböző allélja létezik a populációban, amelyek azonban sokszor csak nagyon enyhe, az egyén által észrevehetetlen eltéréseket okoznak.

A mellékvese eredetű férfihormon túlsúly, avagy a CAHnevű állapot esetén például a hidrokortizon nevű hormon elégtelen termelődése miatt túl sok hím nemi hormon termelődik az embrionális fejlődés során, ami az XX genetikájú magzatokban szokatlanul nagy méretű a külső nemi szervek eredményezhet. Az állapot mögött általában a 21−hidroxiláz nevű enzim termelődési zavara áll. A népességet megvizsgálva ugyanakkor az derül ki, hogy a CAH enyhébb, nem klasszikus formái minden 1000-ből egy embert érintenek, és ezek a nők sokszor nincsenek is tisztában azzal, hogy átlagosnál erősebb testszőrzetük, szabálytalan menstruációs ciklusuk vagy éppen termékenységi problémáik oda vezethetők vissza, hogy a már említett enzim génjének egy ritkább, kevésbé hatékony változatát hordozzák.

Az interszexuális állapotok sokszor annyira rejtettek és panaszmentesek, hogy csak a véletlennek köszönhetően kerülnek felfedezésre. Egy sebészcsapat például tavaly számolt be arról, hogy egyik hetven éves betegük sérvműtétje közben felfedezték, hogy a négy gyermekes apuka hasüregében egy kifejlett méh is található.

3. oldal

A nemiség dichomtómiája még kevébé tűnik tarthatónak, ha a sejtek szintjén kezdünk vizsgálódni. Ahogy már említettük, az a feltételezés, hogy szervezetünk minden egyes sejtje ugyanazt a genetikai állományt hordozza, legtöbbünk esetében valószínűleg egyáltalán nem helytálló. A mozaicizmus eredményeként pedig az is előfordulhat, hogy sejtjeink nemileg sem egységesek, és ehhez bizonyos esetekben egy másik genetikai állomány közbenjárására sincs szükség. Megeshet például, hogy egy XY kormoszómákkal rendelkező embrió egyik korai sejtosztódása során valamelyik sejtjéből elveszíti az Y kromoszómát. Ha az esemény csak néhány utódsejtet érint, a magzat egészséges hímként fejlődik tovább. Ha viszont a szervezet nagy részét egyetlen X kromoszómát hordozó sejtek töltik ki, a magzat Turner-szindrómás nővé fejlődik, amely állapot rendszerint alacsony testmagassággal, fejletlen petefészkekkel és terméketlenséggel jár együtt.

A nemi kromoszómákat érintő mozaicizmus következményei az észrevehetetlentől a fantasztikuson át a katasztrofálisig terjedhetnek. Akadnak például olyan dokumentált esetek, amikor egy XXY kromoszómákat hordozó mozaikos embrió XX-es és XY-os sejtcsoportokra vált ketté a fejlődés korai szakaszában, és belőle eltérő nemű egypetéjű ikrek fejlődtek ki.

Ahogy már szintén említésre került, a mozaicizmus speciális esetét jelentik a kimérák, akikben két eltérő eredetű és genetikai állományú sejtcsoport keveredik. Ez lehet két iker egyesülésének eredménye, lehet azonban kevésbé drámai is, amikor például az ikerpár tagjai külön fejlődnek tovább, de sejteket cserélnek egymással a méhben, vagy amikor az anya és a magzat sejtei cserélnek helyet. A mikrokimérizmus ezen formái meglepően gyakoriak, és a szervezet szinte minden pontján megfigyelhetők.

2012-ben a Washington Egyetem kutatói egy 93 éves nő boncolása során XY kromszómákat hordozó sejteket találtakannak agyában. A sejtek valószínűleg a hölgy fiától származhattak, és úgy kerültek a helyükre, hogy a terhesség során az embriótól származó őssejtek jutottak át az anya szervezetébe, ahol aztán fejlődésbe kezdtek. Az eset nem számít egyedinek, és a vizsgálatok azt mutatják, hogy az átkerülő sejtek nem maradnak sokáig feladat nélkül. Tökéletesen integrálódnak környezetükbe, vagyis belőlük különböző sejtek (egereken végzett kísérletek alapján például működő agyi neuronok) fejlődnek, amelyek aztán a szervezet többi sejtjéhez hasonlóan látják el funkciójukat.

Arról ugyanakkor nagyon keveset tudni, hogy a férfi sejtek jelenléte a női szervezetben, illetve fordítva, milyen hatásokkal jár az egészségre és a szövetek jellegére. Elképzelhető ugyanis, hogy a mozaicizmus ezen formája hajlamosabbá teszi az egyén egyes szerveit azon betegségekre, amelyek jellemzően a másik nemben fordulnak elő gyakrabban.

Az XX és XY kromoszómákat hordozó sejtek ráadásul a szakértők szerint nem feltétlenül csak a nemi hormonok miatt viselkednek eltérően. Az eltérő nemi kromoszómákkal rendelkező sejtek a laborkísérletek tanúsága alapján molekuláris szinten is különböző módon viselkedhetnek, anyagcseréjük például nagyon eltérően reagála környezeti stresszre. Több olyan gén is akad, amelynek a nemiséghez látszólag semmi köze, mégis eltérő aktivitást mutat a nőkben és a férfiakban.

A nemek kérdése tehát már a korábban legtisztábbnak, legegyértelműbbnek tartott genetikai és molekuláris szinten is egyre kevésbé értelmezhető a hagyományos kettős besorolás alapján. Ez pedig azért problémás, mert míg az LGBT-mozgalmak az elmúlt évtizedek során lassan ugyan, de eredményeket érnek el a heteroszexuálistól eltérő szexuális orientációk társadalmi elfogadtatásának terén, a bináris modellbe nem beilleszthető nemek megítélése sokkal nehezebb diónak bizonyul.

Óriási a társadalmi nyomás a nemek kettős besorolásának fenntartásával kapcsolatban, ami azt eredményezi, hogy az egyértelműen interszexuális jegyekkel született gyermekeken gyakran végeznek el átalakító műtéteket nemi szerveik „normalizálására”. Ezen beavatkozások megítélése több szempontból is problémás lehet, hiszen a műtét alanya többnyire még túlságosan fiatal ahhoz, hogy döntést hozzon, és mivel nemi identitása sem forrott ki, nagy a kockázata annak, hogy a műtét nem abba az irányba módosítja anatómiáját, amelyet később saját nemeként képes elfogadni. Sokak szerint tehát a beavatkozással mindenképp ki kellene várni legalább a gyermek három éves korát, amikor a nemi identitás első jegyei megmutatkoznak, vagy azt az időszakot, amikor már döntésképes lesz a kérdésben.

Ahogy az előzőekből kiderült a biológiai nem kérdése sokkal összetettebb probléma annál, minthogy azt pusztán a nemi kromoszómák, vagy a legszembetűnőbb anatómiai jellegzetességek alapján egyértelműen meg lehetne ítélni. Azt pedig senki sem tudja, hogy a nemi identitás alakulásában milyen arányban játszanak szerepet az élettani sajátosságok, és milyen mértékben az a környezet, amelyben a gyermek felnő.

A korrekciós műtétek szükségességét különösen olyan esetekben vitatják, amikor ezt nem indokolják egészségügyi szempontok. Sok esetben az jelenti a legnagyobb érzelmi és fizikai terhet az interszexuálisok számára, hogy környezetük és az orvosok különböző beavatkozásokra akarják rávenni őket annak érdekében, hogy könnyebben beilleszthetők legyenek a kettős nemi világképbe, mondja Georgiann Davis, a Nevadai Egyetem interszexuálitással foglalkozó kutatója, aki saját tapasztalatoknak sincs híjján a területen, hiszen CAIS-szal született.

Ami az érem másik oldalát illeti, abban van némi igazsága a korai beavatkozást támogatóknak, hogy a jelenlegi társadalmi környezetben nagyon nehéz egy olyan nem tagjaként felnőni, amely hivatalosan nem létezik. Ha azonban a biológusok további bizonyítékokat vonultatnak fel annak alátámasztására, hogy a nemiség nem jól körülhatárolható kategóriák együttese, hanem egy gyakorlatilag folytonos spektrum, ezt előbb utóbb a társadalomnak és a jogrendszernek is kell fogadnia. Az interszexuálisok és támogatóik egyik nagy álma, hogy egyszer eljön az a nap, amikor az ember neme lényegtelen kérdéssé válik.

A orvosi technológiák fejlődésének eredményeként egyre gyorsabban, könnyebben és pontosabban lehet diagnosztizálni, hogy valaki mennyiben és hogyan tér el biológiai neme tekintetében az egyértelmű férfi és női kategóriáktól. Ennek nyomán pedig egyre gyakrabban fog jogi szinten is felmerülni az a kérdés, hogy ha valamilyen okból fontos, hogy valaki nő vagy férfi, azt milyen jellegek alapján kell megítélni, és mi történik akkor, ha a vizsgálat eredménye nem egyértelmű.

Mivel egyelőre úgy tűnik, hogy nem nevezhető meg egyetlen olyan biológiai paraméter, amely minden más lényeges faktort irányít a nem kialakulásában, a legegyszerűbb talán az lenne, ha a nemi identitásra koncentrálnánk egy-egy személy megítélése során, mondja Eric Vilain, a Kaliforniai Egyetem Nemi Biológiai Központjának igazgatója. Más szavakkal, ha kíváncsiak vagyunk rá, hogy valaki milyen nemű, a legjobb talán az, ha egyszerűen megkérdezzük.